Slimane Nebchi, művésznevén Slimane (Chelles, Seine-et-Marne, 1989. október 13. – ) francia énekes és dalszerző. Ő képviselte Franciaországot a 2024-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Malmőben.
Pályafutása Slimane Nebchi 1989. október 13-án született Chellesben, Seine-et-Marne-ban, Franciaországban. Nagyszülei révén algír származású, akik Biskrából és Ghazaouetből vándoroltak Párizsba. A Lycée Jehan de Chelles-be járt, később Les Lilasba, Párizs külvárosába költözött, ahol a la société ATEED-nél dolgozott.
Eleinte saját zenéit kezdte el közzétenni az interneten, beleértve olyan szerzeményeket, mint a Toi et moi, a Je n'y suis pour rien, a Salem és az Amour Impossible, utóbbit Princesse Sofia-val közösen. A francia The Voice tehetségkutató műsor előtt számos zenei versenyen vett részt: 2009-ben a Nouvelle Starban, 2011-ben az X Factorban és az Encore une chance-ban, majd a Je veux signer chez AZ második évadjában is megjelent. 2012-ben a Star Music Beach Tour során lépett fel Richard Cross-szal. 2015-ben másodlagos szerepet kapott Didier Barbelivien francia musicaljében, a Marie-Antoinette et le Chevalier de Maison-Rouge-ban, amely végül 2017-ben került bemutatásra.
2016-ban, 26 évesen részt vett a francia The Voice ötödik évadjában. A meghallgatásán mind a négy coach megfordult a székével, ezzel jelezve, hogy tovább akarják vinni a következő fordulóba. Úgy döntött, hogy a folytatásban Florent Pagny csapatának a tagja lesz. 2016. május 14-én a közönségszavazatok 33%-ával megnyerte a műsort.
2023. november 8-án-én a France Télévisions bejelentette, hogy őt választották ki, hogy képviselje Franciaországot a következő Eurovíziós Dalfesztiválon. Versenydala, a Mon amour aznap este jelent meg, mellyel ez lett a 2024-es verseny első nyilvánosan bemutatott dala. A dalfesztivál döntőjében a negyedik helyen végzett.
Diszkográfia Albumok À bout de rêves (2016) Solune (2018) VersuS (2019, Vitaa-val közösen) Chroniques d'un Cupidon (2022)
Középlemezek Tourne le monde (2011)
Kislemezek Paname (2016) À fleur de toi (2016) Le vide (2016) Adieu (2016) La famille ça va bien! (2016) On n'oublie pas (2016) Abîmée (Léa Castellel közösen) (2016) J'en suis là (2017) Viens on s'aime (2017) Luna (Boostee-vel közösen) (2018) Je te le donne (Vitaa-val közösen) (2018) Nous deux (2019) Les choses simples (Jeniferrel közösen) (2019) Versus (Vitaa-val közösen) (2019) Ça va ça vient (Vitaa-val közösen) (2019) Avant toi (Vitaa-val közösen) (2019) Pas beaux (Vitaa-val közösen) (2019) Ça ira (Vitaa-val közösen) (2019) Fais comme ça" (Vitaa-val és Kendji Girac-kal közösen) (2019)De l'or (Vitaa-val közösen) (2020)Belle (Dadjuval és Maître Gims-szel közösen) (2021)XY (Vitaa-val közösen) (2021)La recette (2022)Des milliers de je t'aime (2022)Chez toi (Claudio Capéóval közösen) (2023)Mon amour'' (2023)
Jegyzetek
További információk
Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Francia énekesek