Palágyi Tivadar (Szár, 1923. november 13. – 2023. október 3.) okleveles vegyészmérnök, szabadalmi ügyvivő, a Danubia Szabadalmi és Védjegyiroda Kft. tagja, műszaki főtanácsos, m. kir. utász hadnagy, nyugalmazott mérnök alezredes, a MIE alapító tagja, az AIPPI Magyar Csoportjának főtitkára, majd elnöke. A magyar iparjogvédelem történetének kiemelkedő személyisége volt.

Életpályája Édesapja jegyző, nagyapja katonatiszt volt az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében.

1944. augusztusában utász hadnaggyá avatták. 1944 decemberében szovjet hadifogságba került, majd a hadifogság után 1945 márciusában az újonnan megalakított ún. demokratikus hadsereg kötelékébe lépve 1945 augusztusában aknaszedés közben elveszítette bal lábfejét.

A második világháború után a Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karának elvégzését követően a Haditechnikai Intézetben dolgozott 1957. január 1-ig. A Danubia Szabadalmi Irodában vállalt szabadalmi ügyvivői állást 1963-tól. Tagja volt a Danubia Szabadalmi és Védjegyiroda Kft. cégnek.

A hazai szabadalmi ügyvivőképzés meghatározó személyisége volt.

A 2022. évi őszi MIE konferencián még előadást tartott a "Metaverzumról és a szellemi tulajdonjogok metaverzumbeli oltalmáról".

Budapesten a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Díjai, elismerései Szakmai munkájáért számos magyar és nemzetközi elismerésben részesült: Jedlik Ányos-díj (1998) sztnh.gov.hu Somorjay és Somlai díj Köztársasági Érdemkereszt arany fokozata; Gyémántdiploma a BME Szenátusától.

Írásai Számos szakcikket publikált; Külföldi hírek az iparjogvédelem területéről címmel éveken át rovatot vezetett a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítőben.

Jegyzetek

Források https://www.pametnaroda.cz/cs/search?text=Pal%C3%A1gyi ch.bme.hu

További információk Elhunyt Palágyi Tivadar Haditechnikai Intézet

Kategória:1923-ban született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar szabadalmi ügyvivők Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Magyar vegyészmérnökök Kategória:A Magyar Királyság katonái a második világháborúban Kategória:Hadifoglyok