Szaidzsó (Hepburn-átírásban: Saijō), (japánul:西条市) város Japánban, Sikoku szigetén, Ehime prefektúrában, melyet nyugatról a Szeto-beltenger határol, keleti irányból pedig Nyugat-Japán legmagasabb helycsúcsa, az Isizucsi magasodik fölé.
Története 2004 után Modern kori története mindössze 2004. november 1-ig nyúlik vissza, mikor is a közigazgatási rendeletek értelmében e név alatt egyesítették a korábbi Szaidzsó, Tójo, Komacu, Suszo, és Tanbara városokat. 2004 előtt
Az város területén számos évezredes sír található, melyek hozzávetőlegesen nagyjából a 20 ezer éves korhoz közelítenek. A középkorban már feltehetőleg hasonlóan neveztetett a település elődje, méghozzá a helyi hűbérúr családneve után. A Meidzsi-restauráció után a város is a fokozatos modernizáció útjára lépett, és 1921-ben megnyílt a helyi vasútállomás. Az település azonos nevű jogelődje 1941. április 29-én nyert városi rangot, melynek nyomán a következő évtizedekben vasútállomás.
Földrajzi adottságok, éghajlat Az éghajlat egész évben párás (szubtrópusi), emellett rengeteg csapadék hull az esős évszakon (梅雨) kívül is, főleg szeptemberben. Nyáron az átlagos napi középhőmérséklet elérheti a 27 °C-os is. Télen a tenger közelsége miatt erős széllökések jellemzőek, és a nem ritka a havazás sem.
A várost keletről egy hegyvonulat határolja, melynek lánchegység jellegéből adódó hirtelen emelkedése nyomán a település sűrűn lakott része sík terepen helyezkedik el.
Vízrajz A városban két természetes, és egy mesterséges (duzzasztógáttal létrehozott) tó található. Továbbá keresztülszeli a helységet több helyen is, a hegyekből leiramló Nakajama folyó.
Demográfia A város lakossága az 1960-as évektől az ezredfordulóig nagyjából stagnált. Ekkor indult meg egy csökkenő tendencia, mely a mai napig tart.
Kultúra A városban számos általános és középiskola működik, egy régészeti múzeum is található a településen, a pályaudvar mellett pedig egy vasúttörténeti múzeum üzemel. A városmodernizációs program keretében 1996-ban egy 2000 fő befogadására alkalmas koncerttermet és egy könyvtárat avattak fel. Minden évben ősszel megrendezésre kerül a helyi fesztivál "Szaidzsómacuri" (西条祭り), mely nagy jelentőséggel bír a város életében.
Oktatás A városban 26 állami általános iskola, és 10 állami középiskola működik, melyeket az önkormányzat tart fenn. Illetve további 5 állami középiskolát a Prefektúra üzemeltet.
Nyelvjárás A japán nyelv viszonylag homogén, ám bizonyos helyeken eltérő hanglejtéssel, különböző ejtéssel beszélik, esetleg helyi tájszavakat használnak. Szaidzsóban a Tójo nyelvjárás egy változatát az úgy nevezett "Szaidzsó-ben"-t (西条弁) beszélik.
Gazdaság Az lokális gazdaság legjelentősebb ágazat a talán a mezőgazdaság, melynek profilja főként a gabona- és gyümölcstermesztés. Emellett a halászat is számottevő, főként polipot és kagylót fognak a közeli vizeken. A gyár- és nehézipar is igen sarkalatos. Korábban egy rézbánya működött a környéken, ami mára már megszűnt, ám a vaskohászati üzemek szakadatlanul működnek tovább.
A legmegkerülhetetlenebb mégis talán a hajógyártás, mely a város bevételének tetemes részét adja. Valamint elektronikai cégek is itt bejegyezve működnek. További érdekesség, hogy a jókora talajvízkészletek miatt a helyieknek nem kell fizetniük a csapvízért.
Közlekedés A településnek repülőtere nincsen, de közúton, kötött pályán, és hajóval egyaránt megközelíthető. Közút Szaidzsó a prefektúra központjától, Macujamától 50 kilométerre észak-keletre terül el, mellyel számos főút köti össze. E56-os Macujama felé vezető gyorsforgalmi út E76-os Imabari-Komacu gyorsforgalmi út 11-es számú országút 192-es számú országút 194-es számú országút 196-es számú országút Vasút Macujama és Szaidzsó között egypályás, villamosítatlan vasúti pálya is fekszik, melyen főként személyforgalom zajlik. A város területén 6 vasúti megállóhely és 1 vasútállomás található. Joszan-vonal: Ijo-Szaidzsó - Isizucsijama - Ijo-Himi - Ijo-Komacu - Tamanoe - Nyúgava - Ijo-Mijosi Közvetlen vasúti járat visz továbbá Takamacu és Okajama városokba, melyeket a régiós monopóliumot élvező JR Sikoku vasúti vállalat üzemeltet.
Buszjáratok Közvetlen nappali és éjszakai buszjáratok közlekednek Macujamába, Hirosimába, ész Kobén át Ószakába. Komp Továbbá a tójói kikötő és Oszaka között kompjáratot üzemeltet az Orange Ferry tengerhajózási társaság.
Kötélvasút Az Isizucsi-hegy csúcsára drótkötélpályás felvonóval lehet feljutni.
Turizmus Szaidzsóban számos szentély, múzeum, és kirándulásra alkalmas hely található. A téli szezonban sokan a hegyekben lévő sípályákat meglátogatni érkeznek a városba. De a nyáron és az őszi fesztivál alkalmából is sokan látogatnak a városba.
Nevezetes szaidzsóiak Szogó Sindzsi Dzsudzsiro Vada Nagatomo Júto Szeki Jukio Tagucsi Nobutaka
Közeli városok Niihama Imabari Macujama
Jegyzetek
Forrás
Kategória:Japán települései Kategória:Ehime prefektúra