A májusi puccs egy 1903. június 10-ről 11-re (a julián naptár szerint május 28-ról 29-re) virradó éjszaka lezajlott államcsíny volt, amely során a belgrádi királyi palotában meggyilkolták I. Sándor szerb királyt és hitvesét, Draga királynét. Ez a cselekmény a Szerb Királyságot a 19. század közepe óta uraló Obrenović-ház kihalásához vezetett. A merényletet a szerb hadsereg tisztjeinek egy csoportja szervezte meg Dragutin Dimitrijević (Apis) százados vezetésével. A májusi puccs után a trónt a Karađorđević-házbeli I. Péter szerezte meg.Christopher Clark, The Sleepwalkers, pp. 3–12
A királyi párral együtt az összeesküvők megölték Dimitrije Cincar-Marković miniszterelnököt, Milovan Pavlović hadügyminisztert és Lazar Petrović tábornok-adjutánst. A puccs jelentős hatással volt Szerbia más európai hatalmakkal fenntartott kapcsolataira; az Obrenović-dinasztia többnyire Ausztria-Magyarországgal szövetkezett, míg a Karađorđević-ház szoros kapcsolatokat ápolt OroszországgalC. L. Sulzberger, The Fall of Eagles, p. 202 és Franciaországgal. Mindegyik dinasztia folyamatos pénzügyi támogatást kapott erős külföldi szponzoraitól.Sulzberger, p. 202.
Előzmények Amikor Szerbia az 1804–1835-ös szerb szabadságharc után függetlenné vált az Oszmán Birodalomtól, szuverén fejedelemséggé alakult, amelyet az egymással is rivalizáló Obrenović- és Karađordević-dinasztiák és az őket körülvevő holdudvar irányítottak. Őket a rivális osztrák-magyar, illetve orosz birodalom támogatta.Sulzberger, p. 201 Az Obrenović család többnyire osztrákbarát, örökletes ellenségeik, a Karađordević család pedig többnyire oroszbarát volt. Mindegyik dinasztiát hatalmas külföldi támogatók segítették anyagilag. Az Obrenović-házi I. Mihály 1868. május 29-i meggyilkolása után unokatestvére, Milan Obrenović lett az újonnan megválasztott szerb fejedelem.Christopher Clark, The Sleepwalkers, p. 6 Milán feleségül vette Natália Keskót, egy besszarábiai földbirtokos – orosz szolgálatban álló ezredes – lányát. Autokratikus uralkodó volt, és népszerűtlen volt a nép körében. Uralkodása alatt Szerbia újra független országgá vált, és az 1878-as berlini kongresszuson új területeket szerzett.
Mivel Oroszország a San Stefanó-i békeszerződés során Bulgáriát támogatta, Milán fejedelem szövetségeseként Ausztria-Magyarországra támaszkodott. 1882-ben királlyá kiáltatta ki magát. A szerb–bolgár háborúban elszenvedett katonai vereségei és a timoki felkelés – amelyet a Népi Radikális Párt elemei vezettek – azonban komoly csapást mértek a népszerűségére. A helyzet súlyosságát tetézte a király és a királyné közötti viszály. Milán király nem volt hűséges férj, és Natália királynéra nagy hatással volt Oroszország. 1886-ban a személyesen és politikailag össze nem illő pár elvált. Natália királyné elhagyta a királyságot, és magával vitte a tízéves Sándor herceget (a későbbi I. Sándor királyt). Miközben 1888-ban Wiesbadenben tartózkodott, Milán királynak sikerült visszaszereznie a trónörököst, akinek nevelését vállalta. A királyné panaszaira válaszul Milán jelentős nyomást gyakorolt a belgrádi ortodox metropolitára, és elvált, amelyet később törvénytelennek nyilvánítottak. 250px|bélyegkép|balra|I. Milán szerb király
1889. január 3-án Milán elfogadta az új alkotmányt, amely sokkal liberálisabb volt, mint a korábbi, 1869-es alkotmány. Két hónappal később, március 6-án Milán hirtelen lemondott a trónról fia javára. Erre a lépésre nem adott kielégítő indokot. A trónról való lemondással Milán király régensséget hozott létre, hogy az ifjú Sándor király nevében kormányozzon, ő maga pedig visszavonult Párizsba, hogy hétköznapi állampolgárként éljen. A régensség tagjai Jovan Ristić, Kosta Protić tábornok és Jovan Belimarković tábornok voltak. A radikálisoknak megbocsátottak, és megengedték, hogy visszatérjenek a politikai életbe. A radikális Sava Grujić új kormányt alakított, amelyet Nikola Pašić, a Radikális Párt vezetőjének kormánya követett. Milán király osztrákbarát politikája után a radikális vezetésű kormány az Orosz Birodalomhoz közeledett. 1891 nyarán Sándor herceg és Pašić látogatást tett III. Sándor orosz cárnál. A cár megígérte, hogy Oroszország nem engedi meg Bosznia-Hercegovina osztrák-magyar annektálását, és Oroszország támogatja a szerb érdekeket „Ószerbiában” és Macedóniában. Sándor édesanyja, a Milántól elvált egykori királyné, Natália, akit Belgrádból száműztek, Sándor kérésére a francia tengerparti üdülőhelyre, Biarritzba utazott udvarhölgyével, Draga Mašin leendő királynéval.
Protić régens 1892. június 4-i halála után konfliktus alakult ki Pašić (aki magának akarta a megüresedett kormányzói helyet) és Ristić kormányzó között, aki nem kedvelte Pašićot. 1892-ben Ristić átadta a kormányt a Liberális Pártnak, amelyhez mindig is kötődött, és Jovan Avakumovićot nevezte ki új miniszterelnöknek. Ez a lépés és a liberális politikusok ezt követő magatartása komoly elégedetlenséget váltott ki az országban. 1893. április 1-jén (13-án) Sándor herceg egy sikeres csellel a régenseket és a minisztereket a palotába zárta, és magát nagykorúnak nyilvánítva a radikálisokat helyezte a kormányba. Gyors egymásutánban a radikális Lazar Dokić, Sava Grujić, Đorđe Simić és Svetozar Nikolajević lett az új miniszterelnök. Az egyik gárdista, aki segített Sándornak bebörtönözni a régenseket és a minisztereket, Lazar „Laza” Petrović ezredes volt.
Uralkodása kezdetén Sándor király az állam katonai, gazdasági és pénzügyi életére kormányprogramot írt elő. Helytelenítette az elvtelen pártversenyt, és a radikálisok visszaszorítása érdekében január 9-én visszahívta apját Szerbiába. Erre a radikális kormány azonnal lemondott és ellenzékbe lépett. Milán egykori király befolyása az államügyekre már közvetlenül Szerbiába való visszatérése után látható volt. Sándor király megpróbálta megtartani a semleges kormányok politikáját, de nem sok sikerrel járt. Ezért 1894. május 9-én újabb puccsot hajtott végre, 1888-tól eltörölte az alkotmányt, 1889-től pedig hatályba léptette a régit. Milán visszatérése Szerbiába nem tartott sokáig, mert hamar összetűzésbe keveredett fiával. Egy héttel távozása után Natália királyné visszatérhetett Szerbiába. Natália meghívta Sándort Biarritzba, aki amikor meglátogatta édesanyját, találkozott a nála 12 évvel idősebb Dragával, és azonnal beleszeretett. Natália tudott az ügyről, de nem nagyon figyelt rá, mert azt hitte, hogy rövid életű lesz.
Időközben a progresszív Stojan Novaković új kormányt alakított. Apja parancsára Sándor király Bécsbe látogatott, ahol az osztrák–szerb barátság jeléül kitüntetésben részesítette Kállay Béni osztrák-magyar pénzügyminisztert, aki egyben Bosznia-Hercegovina kormányzója is volt. Ezt Szerbiában rosszul fogadták, mivel az osztrák-magyar politika Bosznia-Hercegovinát annektálni akarta.
Sándor király házassága 200px|bélyegkép|jobbra|I. Sándor szerb király és Draga királyné Sándor király visszahívta apját, hogy térjen vissza Szerbiába. Milán exkirály 1897. október 7-i Szerbiába érkezésével új kormány alakult új miniszterelnök, Vladan Đorđević vezetésével. Milánt a Szerb Királyság Hadseregének legfelsőbb parancsnokává nevezték ki.Christopher Clark, The Sleepwalkers, p. 7 Milán az új kormánnyal együtt valamelyik nyugati udvarból megpróbált megfelelő hercegnőt találni, hogy Sándor menyasszonya legyen, nem tudván, hogy Sándor már rendszeresen találkozik Dragával.
Milán exkirálynak a napi szerb politikai életben való egyre nagyobb szerepvállalása és különösen radikalizmusellenes politikája miatt 1899. június 24-én – Iván napon – egy volt tűzoltó megpróbálta meggyilkolni őt, aminek következtében minden tekintetben elkezdett leszámolni a radikálisokkal. Sándornak azonban meg kellett találnia a módját, hogy megszabaduljon apjától, hogy feleségül vehesse Dragát. Úgy döntött, hogy az országon kívülre küldi Milán királyt és Đorđević miniszterelnököt. Alexandra Caroline zu Schaumburg-Lippe német hercegnővel, Charlotte württembergi királyné húgával kötött házasságának ürügyén Sándor apját Karlsbadba, Đorđević miniszterelnököt pedig Marienbadba küldte, hogy szerződést kössön Ausztria-Magyarországgal. Amint eltávolította ellenfeleit, bejelentette eljegyzését Draga Mašinnal.
Miután házasságot kötött Dragával, anyja, Natália királyné egykori udvarhölgyével és Svetozar Mašin mérnök özvegyével, Sándor király népszerűsége tovább csökkent. Draga kilenc évvel volt idősebb Sándornál. Abban az időben nagyon szokatlan volt, hogy egy király vagy trónörökös olyan nőt vegyen feleségül, aki nem tartozott a nemességhez. Sándor apja, Milán exkirály nem helyeselte a házasságot, és nem volt hajlandó visszatérni Szerbiába. 1901-ben halt meg Bécsben.Christopher Clark, The Sleepwalkers, p. 9 A házasság másik ellenzője az exkirályné, Natália volt, aki levelet írt Sándornak, amelyben az Dragával kapcsolatos Oroszországban keringő legcsúnyább pletykák is szerepeltek. Andra Đorđević külügyminiszter felkereste Jakov Pavlović belgrádi ortodox érseket, Szerbia metropolitáját, és arra kérte, hogy tagadja meg áldását. Sándor is felkereste a metropolitát, és megfenyegette, hogy lemond a trónról, ha nem kaphatja meg az áldását. A tiltakozás jeleként az egész Đorđević-kormány lemondott. A házasság legádázabb ellenzői között volt Đorđe Genčić, Đorđević kormányának belügyminisztere. Mivel Genčić nyilvánosan elítélte az eljegyzést, Sándor hét év börtönre ítélte. A helyzetet II. Miklós orosz cár oldotta meg, aki beleegyezett, hogy Sándor tiszteletbeli vőfélyévé váljon.
Az esküvőre 1900. július 23-án került sor. A menet egyik tisztje Dragutin Dimitrijević Apis volt. A népszerűtlen házassága miatti, külvilággal való feszült kapcsolatok miatt Sándor király külpolitikája Oroszország felé fordult. A király korábban kiengedte a börtönből azokat a radikálisokat, akiket azzal vádoltak, hogy támogatták az egykori Milán király elleni Iván napi merényletet. Apja, Milán halála után Sándor király jóakarat jeléül a királyné állítólagos terhessége miatt (közismert volt, hogy fiatalkori balesete miatt valójában meddő volt, amit Sándor nem volt hajlandó elhinni), megkegyelmezett minden politikai fogolynak, köztük Đorđe Genčićnek és a maradék radikálisoknak. 1901. március 20-án új kormányt nevezett ki a radikális Mihailo Vujić vezetésével. A kormány a Népi Radikális Párt és a Liberális Párt képviselőiből állt. Sándor király ezt követően új oktrojált alkotmányt fogadott el, amelynek fő jellemzője a szenátusból (felsőház) és a Nemzetgyűlésből (alsóházból) álló kétkamarás parlament bevezetése volt. Az új alkotmány feljogosította az uralkodót arra, hogy kijelölje a szenátorok többségét, akik megvédik érdekeit. 200px|bélyegkép|balra|Draga szerb királyné
Draga királyné álterhessége komoly problémát okozott Sándor királynak. Az első reakció az orosz cártól érkezett, aki nem akarta fogadni a királyt és a királynét tervezett oroszországi látogatásuk alkalmával. Sándor a radikálisokat hibáztatta ezért, új puccsot kezdeményezett, és 1902. november 6-án új kormányt nevezett ki Dimitrije Cincar-Marković tábornok vezetésével. Az orosz udvar fokozódó távolságtartása miatt Sándor király 1902 őszén ismét megpróbált Ausztria felé közeledni. Néhány lépést már 1902 januárjában megtett, amikor személyi titkárát Bécsbe küldte azzal az ígérettel, hogy a szomszédos monarchiával egyetértésben az Ausztria-Magyarországon élő Obrenovićok női ága egyik leszármazottjának örökbefogadásával oldja meg az utódlás kérdését. Draga azonban úgy gondolta, hogy Sándornak testvérét, Nikola Lunjevicát kell örökbe kell fogadnia az utódlásra.