Báró straussenburgi Arz Artúr (németül: Arthur Freiherr Arz von Straussenburg), (Nagyszeben, 1857. június 16. – Budapest, 1935. július 1.) erdélyi szász származású magyar katonatiszt, császári és királyi vezérezredes, az első világháború sikeres katonai vezetője, 1917-től 1918-ig az Osztrák–Magyar Monarchia haderőinek vezérkari főnöke.

Nagy múltú erdélyi szász nemesi családból származott. 1876-ban érettségizett a nagyszebeni evangélikus líceumban, majd tanulmányait a nagyszebeni jogakadémián folytatta, ahonnan azonban az első tanév leteltét megelőzően önkéntes szolgálatra jelentkezett egy császári és királyi vadászalakulathoz. Önkéntes szolgálati idejét követően hivatásos tiszti pályára lépett, és elvégezte a bécsi Hadiiskolát (Kriegsschule). A következő években különböző csapattesteknél és a vezérkarnál töltött be pozíciókat, 1902-től ezredes, majd 1908-ban vezérőrnagyi rendfokozatot kapott. 1912-től altábornagy, majd a rákövetkező évben a bécsi Hadügyminisztériumba helyezték osztályvezetőnek (Sektionschef).

Az első világháború kitörését követően a 15. gyalogos hadosztály parancsnokává nevezték ki, majd a kassai VI. hadtest parancsnokságát átvéve oroszlánrészt vállalt az 1914. november 28. és december 18. között zajló limanovai csatában és a májusi gorlicei áttörésben, melyeknek köszönhetően a központi hatalmak erőinek sikerült megállítani az orosz csapatok előrenyomulását a keleti fronton. 1915 augusztusában gyalogsági tábornokká léptették elő, majd 1916-ban az I. hadsereg élére nevezték ki, mely pozícióban sikeresen vette föl a harcot a számbeli fölényben lévő román csapatokkal azok erdélyi offenzívája során, és részt vett Románia megszállásában.

1917. március 1-jén IV. Károly magyar király sokak meglepetésére a sikeres harctéri parancsnokot nevezte ki a közös hadsereg vezérkari főnökévé a posztról távozó Franz Conrad von Hötzendorf helyére. Regnálása alatt az osztrák–magyar csapatok jelentős sikereket értek el mind a keleti, mind az olasz fronton, a caporettói áttörés során a központi hatalmak erői jelentős vereséget mértek az olasz erőkre, azonban a kellő utánpótlást és német támogatást nélkülözve végrehajtott újabb osztrák–magyar támadás (második piavei csata) súlyos vereséggel végződött, és végzetesen meggyengítette a védekezésre kényszerülő erőket. A központi hatalmak haderőinek döntő vereségét látva Arz felügyelete mellett a Monarchia 1918. november 3-án Padovában fegyverszünetet kötött Olaszországgal. A haderő főparancsnoki tisztéről lemondó uralkodó, IV. Károly Arz tábornokot kérte fel a poszt betöltésére, ő azonban elhárította a kinevezést.

A háború után a tábornok nyugdíjba vonult, és Bécsbe költözött. A Monarchia szétesését követően nyugdíját megvonták, és szűkösen élt, volt császári tisztek által létrehozott pénzalap segélyében részesült, majd 1925-től a magyar kormány is folyósított számára kegydíjat. 1933-ban magyar állampolgárságot kapott és hivatalos lakhelye Budapestre került át, itt hunyt el 1935-ben.

Származása, ifjúkora balra|100px bélyegkép|300px|jobbra|A nagyszebeni evangélikus líceum (ma Samuel von Brukenthal Főgimnázium) épülete napjainkban A nagy múltú erdélyi szász, nemesi származású straussenburgi Arz család sarjaként született. A család legrégebbi ősei valószínűleg a Mosel és a Rajna folyók vidékéről származtak. A von Straussenburg nemesi előnevet még Arthur nagyapja, Martin Samuel Arz (1798–1851), keresztényszigeti lelkész, 1825 és 1835 között a nagyszebeni káptalan esperese, egyben császári és királyi pénzügyi tanácsos örökölte Daniel Gottliebtől, az erdélyi kormányzótanács tagjától, aki 1835. május 31-én örökbe fogadta őt, ezáltal megakadályozva a nemesi cím férfiágon való kihalását (Gottlieb ősei a Klein családból kerültek ki, Johann Klein besztercei főbíró nyerte el a nemesi oklevelet a „von Straussenburg” névvel 1701-ben I. Lipóttól). Édesapja, Karl Arz von Straussenburg előbb postamester volt, majd magánzó (vállalkozó), később földbérlőként dolgozott, anyja a szászvárosi születésű Luise Pfaffenhube volt. A házaspárnak Arthur volt a középső gyermeke, bátyja, Karl az öccséhez hasonlóan a katonai pályán helyezkedett el, húguk, Helena Berta Laura 1859 márciusában született.

Artúr középiskolai tanulmányait a nagyszebeni evangélikus líceumban (ma Samuel von Brukenthal Főgimnázium, románul Colegiul Național „Samuel von Brukenthal”) végezte, de 1870-ben Drezdában volt vendégtanuló a szász főváros legrégebb óta működő tanintézményében, a Kreuzschuléban is. Nagyszebeni tanulóévei eredményei alapján nem volt jó tanuló, nyolcadik osztályos osztályozónaplója szerint csak hittanból és matematikából kapott jó érdemjegyet, a többi tantárgyakból közepes vagy elégséges osztályzatokat szerzett. 1876-ban érettségizett, közepes eredménnyel. Középfokú tanulmányait befejezve a nagyszebeni jogakadémián kezdett el tanulni, ahol az első évben többek közt jogi, politikai és közgazdasági ismereteket sajátíthatott el, de már 1876 szeptemberében önkéntes katonai szolgálatra jelentkezett. Önkéntes katonaként Arznak összesen tizenkét hónapnyi katonai szolgálatot kellett ellátnia, többek közt olyan feltételek mellett (a többi önkéntes katonához hasonlóan), hogy maga választhatta ki állomáshelyét, nem kellett kötelezően laktanyában laknia, mentesült a kiképzés keményebb része alól, nem kellett őrszolgálatot ellátnia, továbbá civil tanulmányait is folytathatta katonai szolgálata mellett.

Arz az önkéntes szolgálatát a közös hadsereg egyik elitalakulatában, a 23. tábori vadászzászlóaljban (Feldjäger-Bataillon) töltötte. Felettesei szerint az ifjú „szorgalmas, tiszteletteljes, szófogadó, bajtársias, alárendeltjeivel szemben tapintatos, és jó érzésű, udvarias, készséges, derűs, nyitott, jó felfogású és kiváló gyorsasággal tájékozódik”, emellett kiemelték fizikai adottságait, jó lövészképességeit és becsületes jellemét is. Önkéntes szolgálatával párhuzamosan Arz jeles eredménnyel befejezte a nagyszebeni jogakadémia első tanévét, azonban azt követően, hogy 1877. szeptember 23-án letette a tartalékos tiszti vizsgát és befejezte önkéntes szolgálatát, úgy döntött, hogy nem folytatja az őt (saját bevallása szerint) egyáltalán nem érdeklő jogi tanulmányokat, helyette a hadsereg kötelékében maradva hivatásos katonai pályára lépett.

Katonatiszti pályája Pályafutásának kezdete bélyegkép|jobbra|250px|Arthur Arz von Straussenburg ezredesként az 1900-as évek elején A tartalékos tiszti vizsgákat követően Arz 1878. június 1-jétől egy újabb, kiegészítő vizsga letétele után a vadászzászlóalj hivatásos hadnagya lett. Erdélyben állomásozó egysége a határvédelemben vett részt, kis méretű erődök védelmét látta el, és egy ilyen kis méretű állomáshely parancsnoka lett a pályakezdő tiszt is a Vöröstoronyi-szorosban. 1878 végéig századtisztként tevékenykedett, majd előbb műszaki tiszti beosztást kapott, később már az új önkéntesek kiképzésének irányításában vett részt. 1880 szeptemberétől zászlóaljának adjutánsa lett. Az ifjú hadnagy az elkövetkező néhány évben is erdélyi állomáshelyeken (Nagyszeben, Székelyudvarhely és Marosvásárhely) teljesített szolgálatot, mely lényegében eseménytelenül telt. A földrajzi távolságból kifolyólag egysége nem vett részt Bosznia-Hercegovina 1878-as okkupációjában, a fiatal tiszt pedig eredménytelenül próbálta megpályázni, hogy tagja legyen a Perzsiába utazó osztrák–magyar tiszti küldöttségnek, és hogy bekerülhessen a gróf Teleki Sámuel vezette, Afrikába induló expedíció tagjai közé.

Bár Arznak a külföldi szolgálattétellel kapcsolatos tervei kudarcba fulladtak, felettesei figyelemmel követték a jó munkabírású, nagy szakértelmű és jó adottságokkal bíró tisztet, és a hadnagy az ő javaslatukra nyert felvételt a bécsi Hadiiskolába (Kriegsschule), a birodalom legfontosabb vezérkari tisztképző intézményébe. 1885–87 között főhadnagyi rangban járt az iskolába, amelyet közepes eredménnyel végzett el. A vizsgák után rövid időre visszakerült szülővárosába, a 23-asokhoz, majd 1888-ban Banja Lukára, a 13. gyaloghadosztály vezérkarához osztották be.

1888-ban Bécsbe vezényelték, majd két év után, 1890. október 1-jei hatállyal ismét Boszniába került, ahol másodosztályú századosi rangban a XV. hadtest vezérkari osztályának fogalmazótisztje lett. 1891. május 1-jétől elsőosztályú százados. Arz feladatait becsületesen és hozzáértően végezte, mellyel felettesei megbecsülését is kivívta. 1892. október 27-én áthelyezték, az Olmützben állomásozó 5. gyaloghadosztály vezérkarához került. 1893-ban ismét Bécsbe került, ahol a II. hadtest fogalmazótisztjeként tevékenykedett. A II. hadtest vezérkari osztályának tagjaként két éven át báró Anton von Schönfeld táborszernagynak (Feldzeugmeister), a hadsereg egyik főszemlélőjének (Generaltruppeninspekteur) szárnysegédjeként szolgált. Közben 1896. május 1-jén őrnaggyá léptették elő. Schönfeld halálát követően, 1898-tól a II. hadtest vezérkarában töltötte be a második törzstiszt pozícióját. 1898. november 1-jétől alezredesi rangban szolgált. Jó kapcsolatokat épített ki a hadtest vezérkari főnökével, Rohr Ferenc ezredessel, de a hadtest parancsnoka, Jenő főherceg is felfigyelt széles látókörére, világos látásmódjára, kiváló helyzetmegítélési és döntési képességeire. Az az évi vezérkari tanulmányúton a közös hadsereg vezérkari főnöke, Friedrich von Beck-Rzikowsky táborszernagy pozitív jellemzést írt róla („Nagyon készséges, szorgalmas és értelmes. Hadsereg-parancsnoksági vezérkari főnökként jól teljesített”).

1901–02 között csapatszolgálatot teljesített a 34. gyalogezrednél, majd 1902. május 1-jén ezredessé léptették elő, és visszahelyezték a haderő vezérkarának igazgatási irodájába (Direktionsbüro), amely személyügyekkel és a katonai közigazgatás ügyeivel foglalkozott. 1903 májusában ennek az irodának a vezetőjévé nevezték ki. Pozíciójában a hivatali munka mellett igen fontos szerep jutott számára az éves császári hadgyakorlatokon is: ő látta el a császár főhadiszállásának vezetését. Békeszerető természete és jó emberismerete révén a személyi kérdéseket nagy hatékonysággal tudta megoldani, felettesei teljes megelégedésére. Az 1906-ban felmentett Beck tábornok helyére érkező, elődjétől eltérő habitussal rendelkező Franz Conrad von Hötzendorf tábornokkal is kiegyensúlyozott munkakapcsolatot tudott fenntartani. Arz ezredes sikerrel vett részt Conrad reformjaiban, melyek a hadsereg fejlesztését, a csapatok és a vezérkar kiképzésének átalakítását tűzték ki célul.

Ebben az időben magánéletében is jelentős változások történtek. Kassai tartózkodása idején, 1903-ban megnősült, egy tehetősnek mondható magyar nemesi család leányát, Tomkaházy és Falkusfalvy Thomka Stefániát vette feleségül. 1904. április 3-án megszületett kislánya, Arz Stefánia (Steffy).

1908. november 1-jén Arz Artúr ezredest vezérőrnaggyá (Generalmajor) léptették elő, és kinevezték a budapesti 61. gyalogdandár (Infanteriebrigade) parancsnokává. Budapesti szolgálata során kifejezetten a kiképzési feladatokkal foglalkozott, a hadtest tiszti iskolájának a vezetését is átvette, a mindennapok hivatali világából kiszakadva az oktatómunkában lelte örömét. Az 1911. őszi hadgyakorlatok értékelésekor kimagasló minősítést kapott Jenő főherceg altábornagytól, a XIV. hadtest parancsnokától. Ennek eredményeképpen 1912-ben magasabb beosztásba került, kinevezték a miskolci 15. gyaloghadosztály (Infanterietruppendivision) parancsnokának. Ezt hamarosan követte az altábornagyi kinevezés (1912. május 12-én). Egy évvel később, 1913-ban a bécsi Hadügyminisztériumba helyezték osztályvezetőnek (Sektionschef). Ebben a beosztásban igen fontos feladatokat látott el, ő felelt a csapatok mozgósításának, felvonulásának és felszerelésének ügyeivel, melyek jelentősége a világháború kitörésével még jobban felértékelődött.

bélyegkép|jobbra|230px|Arz altábornagy 1914 körül

A világháború kitörésekor