Kádár László (Ósóvé, 1908. január 22. – Debrecen, 1989. május 6.) magyar geográfus, geomorfológus, egyetemi tanár, rektor, a magyar földrajztudomány megkerülhetetlen, nagy formátumú alakja.
Származása, családja Édesapja, Kádár Antal háromszéki székely származású volt, s kezdő tanítóként került az akkoriban jórészt németek és szerbek lakta faluba. Itt ismerkedett meg a bácskai születésű Horváth Máriával, aki óvónőként dolgozott a településen. A család Sóvé svábok lakta részén lakott; leginkább ennek tudható be, hogy a gyermek Kádár a magyar mellett a német nyelvet is anyanyelvi szinten sajátította el (német nyelvtudása későbbi tudományos előmenetelét is nagyban elősegítette).
Tízéves koráig minden nyarát a háromszéki Kovásznán töltötte, apai nagyszüleinek birtokán; a környék posztvulkáni formakincse, a táj egyedülálló szépsége már akkor nagy hatást gyakorolt rá.
Tanulmányai Elemi iskolai tanulmányait Ósóvén, később – a család költözése miatt – a Temes-parti Karánsebesen végezte. A gimnáziumot is itt kezdte el. Természetrajz–földrajz tanára a később Teleki Pál „jobbkezévé”, majd a közgazdasági egyetem professzorává váló Fodor Ferenc volt, aki igen nagy hatást gyakorolt az ifjú Kádárra, s a későbbiekben többször segítette is őt a szakmai előrelépésben. Ő javasolta először számára a tanári hivatást is, mely addig nem szerepelt elképzelései között, hiszen szülei leginkább orvosnak szánták.
Fodor Ferenccel való kapcsolata 1919-ben négy évre megszakadt, a háború végeztével ugyanis családjával együtt el kellett hagynia Karánsebest. Gimnáziumi tanulmányait Kisújszálláson folytatta, ahol a görög nyelvet és irodalmat, valamint a rajzot is magas szinten oktatták. Később Kisújszállásról Újpestre került, ahol 1926-ban érettségi vizsgát is tett.
Eminens diákként orvostanhallgatónak is felvették volna, de végül – Eötvös-kollégistaként – földrajz–természetrajz szakon kezdte meg tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Többek között Cholnoky Jenő és Teleki Pál előadásait hallgatta, de újból tanítványa lett Fodor Ferencnek is, aki immár adjunktusként dolgozott Teleki mellett. Fodor segítette az Eötvös Collegiumba való bejutását is, és igyekezett tanítványát a geográfia ösvényére terelni, Kádár ugyanis korábban inkább botanikusként képzelte el jövőjét.
Az Eötvös Collegium akkori igazgatója, Bartoniek Géza is a geográfusi pályát javasolta számára. A legnagyobb hatással azonban valószínűleg Cholnoky lebilincselő morfológiai, természeti földrajzi előadásai voltak rá, melyek következményeképp érdeklődése végérvényesen a földrajz, azon belül is főképp a geomorfológia felé fordult. Már 1930-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett Fizikai földrajzi megfigyelések Újpest környékén című dolgozatával. 1932-ben tanári oklevelét is megszerezte.
Teleki Pál munkatársaként 1930-tól, bölcsészdoktori diplomájának megszerzését követően egy évig karpaszományosként teljesített katonai szolgálatot. Még egyenruhát viselt, amikor 1931-ben – Fodor Ferenc közbenjárására – Teleki Pál felvette maga mellé segédjének a József Nádor Műegyetem Közgazdaságtudományi Karának földrajz tanszékére. Hivatalosan díjtalan gyakornoki pozícióba került, de Teleki mégis havonta 120 pengőt utalt ki neki. 1934-ben tanársegédi kinevezést kapott, majd 1938-ban a száraz és félig száraz területek lepusztulása és gazdasági élete tárgykörből magántanári képesítést is szerzett.
Többnyire morfológiai, természeti földrajzi kutatásokat végzett, de gyakran segédkezett feletteseinek egyéb feladatokban is. 1938-ban pl. Teleki munkatársaként részt vett a felvidéki határrevízió munkálataiban, mint térképszerkesztő. Ugyanezen évben 1938-ban a tiszafüredi öntözőterületek tudományos feldolgozásában is részt vállalt.
Teleki 1939-től másodízben lett miniszterelnök, Fodor Ferenc pedig tankerületi igazgató lett. Kádár így ideiglenesen egyedül maradt a tanszéken, gyakran helyettesítvén a professzorokat a gazdaságföldrajzi előadásokon, egészen Rónai András kinevezéséig. Mindez nem okozott számára nehézségeket, hiszen bár alapvetően természeti földrajzzal foglalkozott, a gazdasági és politikai földrajzi kérdésekben is rendkívül tájékozott volt. Ezt bizonyítják a harmincas évek végén, illetve a negyvenes években megjelent, hasonló témájú egyetemi jegyzetei is.
1938-ban Teleki (aki akkor vallás- és közoktatásügyi miniszter volt) a gazdaságföldrajzi, néprajzi és közigazgatástudományi tanszékek közreműködésével létrehozta a Táj- és Népkutató Intézetet, melynek berkein belül főként általános szociográfiai kutatásokkal, néprajzi gyűjtésekkel, tájkutatással és faluföldrajzzal foglalkoztak. Az Intézet élére Győrffy Istvánt nevezte ki, a tájkutatás földrajzi feladatait azonban Kádárra bízta. 1941-ben két tájföldrajzi témájú írása (A magyar nép tájszemlélete és Magyarország tájnevei, Székely fürdők, székely tájak) is megjelent.
Győrffy halála után, 1942-ig az intézet igazgatói teendőit is ő látta el. 1938-ban a Győrffy Istvánról újonnan elnevezett Kollégium tanárelnöki tisztét is betöltötte.
Az Almásy-expedíció tagjaként a Líbiai-sivatagban 1933 januárjában Almásy László – aki már addig is számos sikeres afrikai felfedezőutat tudhatott a háta mögött – újabb expedíciót szervezett a Líbiai-sivatagba. Olyan, a térkép- és földtudományokban jártas munkatársat keresett, aki hajlandó saját költségén részt venni a mintegy 3-4 hónaposra tervezett utazáson. Minthogy nem akadt jelentkező, Almásy Telekihez fordult, remélve, hogy ő tud ajánlani valakit saját tanítványai közül. Így esett a választása Kádárra, aki örömmel csatlakozott az expedícióhoz, annak ellenére, hogy az indulásig alig nyolc nap maradt hátra. Teleki hat hónapra előre kifizette Kádárnak a havi százhúsz pengőt, ezzel mintegy fedezve az útiköltségeket.
Az expedíció Khargából indult, ahonnan elsőként a Korsók dombjához (Abu Ballas) jutottak el, majd a G. Rolfs által Regenfeldnek nevezett területet keresték fel. Innen a Gilf Kebir keleti pereméhez tartottak. Felfedezték a Gilf Kebir platóba mélyülő hatalmas szakadékot, majd azt a későbbiekben feltérképezték. Közben Kádár a megfogyatkozott vízkészlet kiegészítése céljából a 250 km-re fekvő Bír Messzaha kúthoz utazott. Innen visszatérve keresztezték a Gilf Kebir nyugati részét, majd a sivatagot északnyugati irányban átszelve eljutottak Kufrába.
Az oázisban tett látogatás után ismét visszautaztak a Gilf Kebir nyugati pereméhez, azt térképezték, és a munka befejezése után az Uweinat-hegység felé vették útjukat. Itt Almásy páratlan értékű, a történelem előtti időkből való barlangfestményeket (Úszók barlangja) fedezett fel. A sziklarajzok mintegy 10.000 évvel ezelőttről származnak, és úszó embereket, valamint a szavannaterületekhez köthető állatfajokat ábrázolnak, mintegy bizonyítva, hogy a Líbiai-sivatag a korai-holocénban jóval csapadékosabb, virágzó életnek otthont adó terület volt. Ez a felfedezés az expedíció legnagyobb tudományos szenzációjaként tartható számon, és később nemzetközileg is ismertté tette Almásy nevét.
Kádár László feladata az expedícióban elsősorban a különböző földrajzi pontok szélességének és hosszúságának meghatározása volt. Emellett meteorológiai megfigyeléseket is végzett, valamint számottevő geológiai, botanikai, zoológiai és archeológiai anyagot gyűjtött össze. Mindenekelőtt azonban megismerhette és első kézből tanulmányozhatta a sivatagi felszínfejlődés mechanizmusát, a futóhomokformák kialakulásának és morfológiájának legjellemzőbb sajátosságait. Különösen felkeltették érdeklődését azok a gyakran több száz km-es hosszúságot is elérő hosszanti (longitudinális) dűnék, melyeket Kádár líbiai buckáknak nevezett el, kialakulásukat pedig később a barkánok összekapcsolódásával magyarázta. Megfigyelései, vizsgálatai megalapozták az ifjú geográfus tudományos karrierjét, egyúttal kijelölték majdani morfológiai kutatásainak legfontosabb csapásirányát.
Az Almásy-expedícióról hazatérve morfológiai, tektonikai és meteorológiai megfigyeléseiről a Magyar Földrajzi Társaság 1933. okt. 12-én tartott szakülésén számolt be. A gazdag képanyaggal illusztrált előadását nagy érdeklődés övezte, az újszerű megállapításokat azonban némi kétkedéssel fogadta a geográfus hallgatóság. Példának okáért Cholnoky Jenő először mechanikai abszurdumnak nevezte a líbiai buckák puszta létezését is, de a fényképek és a későbbi tudományos eredmények hatására végül kénytelen volt „megbékélni” velük.
Kádár László neve egy csapásra ismertté vált a hazai, sőt a nemzetközi tudományos körökben is. Az expedíció eredményei megjelentek a Kairói Királyi Földrajzi Társaság Évkönyvében és a neves Geographical Journalban is. A Magyar Földrajzi Társaság 1934-ben választmányi tagjává választotta, s innentől kezdve a legígéretesebb hazai ifjú geomorfológusok között tartották számon.
Visszatérése után Teleki Pál javaslatára a hazai és európai futóhomokformákkal kezdett foglalkozni. Hasonlóságokat vélt felfedezni a hazai, illetve a Líbiában felfedezett buckák között, ugyanakkor felfigyelt bizonyos különbségekre is. Rámutatott arra, hogy a félig száraz éghajlatokon a nagyobb csapadékmennyiség, illetve a növényzet bizonyos mértékű fedőhatása következtében más típusú homokformák képződnek, mint a kötetlen sivatagi futóhomok-területeken. Behatóan vizsgálta a kisebb területű hazai deflációs mélyedéseket (melyeket széllyukaknak nevezett el), illetve a nyírségi szegély- és aszimmetrikus parabolabuckák keletkezésére is kielégítő magyarázatot talált.
Teleki ösztöndíjat szerzett neki, mellyel végigjárhatta az európai futóhomok-területeket is tanulmányozhatta Hollandiától Lengyelországig. Eljutott többek között az Északi- és Balti-tenger parti dűnéiig, sőt a Fríz-szigetekre is. Az 1935/36-os tanév első felét Berlinben töltötte, ahol a környék jellegzetes parabolabuckáit, illetve a Berlini-medence lösztakaróját vizsgálta. Homokmorfológiai kutatási eredményeit 1938-ban az Amszterdami Nemzetközi Földrajzi Kongresszuson mutatta be.
Újvidéken a Keleti Kereskedelmi Főiskola tanáraként 1941-ben a jugoszláv állam összeomlását kihasználva Magyarország visszafoglalta a Délvidék nyugati részét. Az újonnan megszerzett területeken korábban nem volt jelentősebb felsőoktatási intézmény (leszámítva a Belgrádi Egyetem Jogi Karát), ugyanakkor nyilvánvalóvá vált, hogy „a Délvidéket nem lehet a kultúra legmagasabb fokát jelentő felső oktatásügyi intézmény nélkül hagyni.” A hiány pótlására 1942-ben Újvidéken létrehozták a Magyar Kir. Keleti Kereskedelmi Főiskolát, mely a korábban Budapesten működő Keleti Kereskedelmi Tanfolyam (később Akadémia) szellemi örökségét és képzési profilját volt hivatott megőrizni. A képzés kétéves volt, a közgazdasági és üzleti tantárgyak mellett nagy hangsúlyt fordítottak a gazdasági földrajz, illetve az idegen nyelvek magas szintű oktatására is.
Teleki Pál 1941. április 3-án bekövetkezett halála után Kádár sorsa a Műegyetem Közgazdaságtudományi Karán bizonytalanná vált, mivel az addigi két földrajzi tanszéket (politikai, gazdaságföldrajzi) ismét egyesítették. 1942-ben ezért megpályázta az újonnan létrehozott Keleti Kereskedelmi Főiskola Földrajz tanszékének ny. rendes tanári pozícióját, melyet rövidesen meg is kapott, sőt az iskolához tartozó Kőrösi Csoma Sándor Diákotthon igazgatójává is kinevezték. Kádár nagy lelkesedéssel tért vissza Bácskára, mely területre mint tulajdonképpeni szülőföldjére tekintett.