A pénz története a gazdaságtörténet fontos része. A pénz mint csereeszköz, értékmérő és felhalmozási eszköz nagy szerepet játszott az emberek közötti munkamegosztásban. Megjelenési formái a történelem során nagy változásokon mentek keresztül az egyszerű árupénzek különböző fajtáitól az érméken és bankjegyeken át a modern számlapénzekig, az elektronikus és a digitális pénzekig.
A pénz fizikai megjelenési formáival és az utóbbiaknak a pénztörténet során bekövetkezett változásaival foglalkozó numizmatika a történeti segédtudományok egyike. Az érmék, illetve a pénz más megjelenési formáinak gyűjtése, az érmegyűjtés, vagy a notafília, azaz a papírpénzek gyűjtése ettől részben vagy teljesen elvált szabadidős tevékenység.
Előzmények
Az emberi történelemben a legtávolibb időkre vissza menve az emberek szűkebb vér szerinti kapcsolat alapján rendeződött közösségekben (nagycsaládok, hordák, nemzetségek) éltek, mindent megosztottak egymás között. Pénzre mint csereeszközre nem volt szükség. A naturálgazdálkodás rendszerében (halászó-vadászó-gyűjtögetőtől az egyszerűbb őskori mezőgazdasági és kezdetleges „ipari” munkákig) képesek voltak a teljes önellátásra. A szükségleteket kielégítő javak előállítása a technológiai szint alacsony volta miatt nem igényelt specializálódott szaktudást, így kereskedelmet sem. Az egyes különlegesebb, esetlegesen feleslegessé vált termékek cseréje azonban már korán megjelent.
Korai pénzformák Mezopotámia A pénz történetét a modern tudomány Mezopotámiáig tudja visszavezetni. Mai ismereteink szerint itt alakult ki először az írás és a számolás, és ezek létrejöttében nagy szerepe volt a gazdasági nyilvántartás, „könyvelés” igényeinek.
A gazdasági, piaci cserefolyamatokban gyakran alakultak ki állandó nagyságrendi viszonyok. (Például egy ökör = 20 zsák árpa = négy disznó) Annak érdekében, hogy a különböző áruk viszonylatában kialakult arányokat, viszonyokat összeegyeztethessék, meg kellett egyezni egy olyan rendszerben és számítási egységben, ami valamennyi ügylet számára alkalmas alap lehetett.
Ehhez a ezüstöt választották, aminek a minősége nagyjából állandó, abból is az egy fontnyi mennyiséget. A súlynak ezt a mértékegységét a történelem során sokfelé használták és használják ma is. Az ennek megfelelő későbbi görög súlyegység, a mna pontos mértéke ismert, ez 436 grammot tett ki. Ezt a mennyiséget 60-nal osztották, így kapták a sékelt, ami 180 búzaszemmel volt egyenlő.
Nagyobb árumennyiségek értékének kifejezéséhez nagyobb egységet is meg kellett alkotni, ez lett a talentum, ami 60 font ezüstöt jelentett. Az ilyen mennyiségű, súlyú ezüst azonban a gyakorlatban nehezen kezelhető, ezért az aranyat is bevonták a számításokba. A sumérok az arany és az ezüst értékének arányát 1:13,33-ban határozták meg, mégpedig a Nap (mint az arany jelképe) és a Hold (az ezüst jelképe) keringési időinek összehasonlítása alapján. Ennek nem volt köze a gazdasághoz, elméleti konstrukció volt, de ez nem okozott gondot, mivel a gyakorlatban a nemesfémeket nem forgalmazták, az a papok kincstáraiban maradt. Csak az értékmérő funkciójukat használták, amikor a különböző termékekben lerótt adókat a papok elkönyvelték agyagtábláikon, amik közül sok máig fennmaradt. Ugyancsak ebben az elméleti pénzben a papok által meghatározott ár jelent meg az gazdálkodók egymás közötti cseréiben is, amit általában a templomudvaron hajtottak végre.
Mediterráneum
A rézolvasztás elterjedésével, a réz használatának gyakoribbá válásával megnőtt a réz szerepe a kereskedelemben. Az i. e. 2. évezredre már széles körben kereskedtek a CiprusonVasiliki Kassianidou: Cypriot Copper in Sardinia: Yet Another Case of Bringing Coals to Newcastle? In: Fulvia Lo Schiavo et al. (Hrsg.): Archaeometallurgy in Sardinia. Éditions Monique Mergoil, Montagnac 2005, S. 336. és másutt kitermelt rézzel a Földközi-tenger térségében, amint arról a víz alatti régészet által feltárt hajórakományok is beszámolnak. A rezet gyakran ökörbőr formába öntötték és úgy szállították, ami egy régebbi hagyományos árucikkre, a szarvasmarha bőrére emlékeztethetett, valamint gyakorlati szerepe is volt, mert a lemez négy nyúlványa, sarka könnyebbé tette a 20–30 kg-os darabok mozgatását emberi erővel. A „szabványos” ökörbőr formájú rézöntvény súlya valószínűleg megfelelt a korban használt égei-tengeri talentum súlyának. A réz ebben az alakban nem csak nyersanyag, hanem a pénz korai formája is volt, mivel a régészet tanúsága szerint az i.e. 16. és a 11. század között csereeszközként is funkcionált, például Krétán, Mükénében, de Svédországban is feltártak ilyen leleteket.Sabatini 2016, S. 19–26, Abb. 1, 2b, 3, 4; S. 49f. Tabelle 1. A törökországi Uluburun mellett 1982-ben felfedeztek egy i. e. 14. századi hajóroncsot, amelyben 317 „szokásos” ökörbőr-rézöntvény volt, és további 162 darab kissé eltérő formákban.
Világszerte bélyeg|140px|Yap-szigeti mészkő-„érme” Sok más korai, még nem teljes értelemben vett „pénz” esetében csak az értékmérő funkció játszott szerepet. Ceylonban sokáig elefántokban számoltak, a csendes-óceáni Yap szigetén pedig kőkorongok számítottak egyfajta pénznek, felhalmozási eszköznek, a gazdagság jelképének. Sokfelé használták pénzként a porceláncsigák kaurikagylónak nevezett héját, de ezt helyenként nagy mennyiségben lehet találni. Ha valaki sokat összegyűjtött, gazdagnak tekinthette magát, mindaddig, amíg „piacra nem dobta” ezt a mennyiséget – így ugyanis azonnal lement az értéke.
A nemesfémek és a fémek sokkal jobban tartották az értéküket, mint a kagylók. Ahol előfordult arany a világon, az emberek mindenütt értékesnek tartották és sokfelé pénzként is kezdték alkalmazni. Hérodotosz szerint a föníciaiak a nyugat-afrikai partokon „néma kereskedelmet” folytattak a bennszülöttekkel: letették a parton az kínált áruikat és visszavonultak hajóikra. A bennszülöttek megjelentek és átvizsgálták az árut, és ha megfelelőnek találták, leraktak mellé egy bizonyos mennyiségű aranyport és ők is visszavonultak. Ezután a kereskedők mérték fel az aranypor mennyiségét, és ha elegendőnek találták, elvitték és otthagyták az árut. Ha nem tartották elégnek, mindkét kupacot otthagyták, majd a mennyiségek változtatgatásával folytatódott az alku.
Az arany mindig ritka volt, de sok más fémet is használtak pénz céljára: olyanokat, amikből szerszámok, használati tárgyak is készülhettek, ezért nagy volt a használati értékük. A pénzként használt fémdarabok fokozatosan használati tárgyak alakját öltötték, bár csak jelképesen, kisebb méretben. Ennek az volt az előnye, hogy a csere résztvevői elkerülhették a mérlegelést a „szabványos” fémdarabok használatával.
Görögök
Az ókori görögök az i.e. 9. századból származó leletek tanúsága szerint vékony vasnyársakat használtak pénzként. A nyárs neve obolus volt, egy maroknyi, hat darab neve pedig drachma (=marok) volt. Amikor néhány évszázad múlva áttértek a pénzverésre, ezek a nevek megmaradtak az érmék neveiként és sokfelé, sokféle pénz neve származott ezekből.
Arisztotelész a pénz keletkezését a külkereskedelemre vezette vissza. Az idegen országokon átnyúló kereskedelem miatt hozták létre szerinte az emberek a pénzt mint segédeszközt. Már ő is leírta, hogy kezdetben a fémeket használták csereeszközként, először a súlyuk alapján, majd a súly jeleként verettel látták el, hogy ne kelljen mindig lemérni.
Pénzérmék
A fémek használata pénz gyanánt előrelépés volt a kereskedők számára, de voltak hátrányai, mint a nagy tömegű fémdarabok mozgatásának nehézségei. A nagyobb értéksűrűségű nemesfém praktikusabb volt, kisebb darab nagyobb értéket képviselt. A jól felismerhető méretű, formájú és mintázatú, többnyire kerek pénzérme már kifejezetten a pénz funkcióinak ellátására készült, könnyű volt felismerni, szállítani, tárolni, és az értékét is jól megtartotta. A pénzérme jelentette több mint két évezreden keresztül a pénzt. A pénzkibocsátás a politikai presztízs szempontjából is fontos volt, hiszen az önálló pénzverés a függetlenség szimbóluma, részben a haszonszerzés is szerepet játszott, hiszen a vert fém mindig értékesebb, mint a kiveretlen, és az ebből adódó nyereség a kibocsátó haszna. A felülértékelés jelensége már a legkorábbi kisázsiai elektronpénzek esetében is kimutatható, mivel az egymást követő kibocsátásokban egyre több lett ez ezüst az arany rovására, miközben a névérték változatlan maradt.
A pénzérme jelentette több mint két évezreden keresztül a pénzt. A modern világban azonban a pénzérme jelentősége már csekély, csak váltópénzként használatos.
Lüdia A világ legrégebbi egységes méretű és súlyú pénzérméit a kis-ázsiai Lüdia területén elektrumból, arany és ezüst ötvözetéből verték feltehetőleg az i. e. 7. század elejétől kezdve. A legrégibb fennmaradt pénzérmék Kroiszosz (régiesen „Krőzus”) lüdiai király idejéből származnak, i. e. 560 körülről. A mesés gazdagságáról híres király tiszta aranyból és ezüstből verette érméit, egyik oldalukra oroszlánfejet nyomatott. Ez hitelesítőként szolgált, a király személyes garanciáját jelentette az érme értékét illetően. 2024 januárjában adtak hírt arról, hogy rendkívül ritka ezüstérmét találtak az ókori Júdea területén, az i. e. 5-6. századból, a perzsa Akhaimenida-ház korából. A pénzérme egyik különlegessége, hogy kettévágták, valószínűleg azért, hogy egy-egy felét külön használják fizetésre.https://ng.24.hu/kultura/2024/01/23/rendkivul-ritka-2500-eves-ermet-talaltak/ A pénzdarab mellett egy sztenderdizált súlymértéket is találtak, egy kőgolyót, amire a sékel súlyegység egyiptomi jelét vésték.https://www.livescience.com/archaeology/extremely-rare-2500-year-old-broken-silver-coin-unearthed-near-jerusalem
Görögök
A lüdiai pénzérmék egységes mérete és súlya, valamint az állami garanciavállalás gyorsan kiváltott minden addigi, meglehetősen változatos pénzformát. Nagyon hamar átvették a görögök is. Az első görög pénzérméket az i. e. 7. században készítették. Egyes legendák szerint Argosz királya, Pheidón, aki ismert a súlyok és mértékegységek rendszerének egységesítéséről, készíttette volna az első ezüstpénzeket is. Hérodotosz azonban az elsőséget a lüdiaiaknak adja. Az ókori görögök az aranyat ekkoriban még csak templomaikban, sírjaikban és ékszerként használták. Nincs nyoma annak, hogy a görögök aranypénzt használtak volna i. e. 390 előtt, amikor a makedón II. Fülöp király először vert aranyérméket.
A széles körű kereskedelem a különböző pénzverők által készített sokféle pénzérmét szükségszerűen összevetette egymással. Hamar kialakult a kereskedők egy sajátos ága, a pénzváltóké. A görög pénzváltóknál a mediterrán térség rengeteg féle arany, ezüst, réz vagy akár vas érméjét meg lehetett találni, a kereskedők beválthatták pénzérméiket olyanokra, amelyeket az általuk felkeresett piacokon jobban tudtak használni. A pénzváltók természetesen haszonnal dolgoztak, és sokan közülük gyorsan meggazdagodtak.
A nemesfémből készült érmék forgalomban lévő mennyisége azonban gyakran kevésnek bizonyult a kereskedelem szükségleteihez képest. Ilyenkor az egymást jól ismerő, egymásban megbízó kereskedők és pénzváltók csak feljegyezték egymással szemben fennálló követeléseiket és azt később egyenlítették ki. Fokozatosan kialakult ezeknek a követeléseknek a piaca is, ez lett a váltó forgalmának elődje.
A kereskedők és a pénzváltók egy részéből alakult ki a bankárok rétege. Ezeknek a tekintélyes tőkeerős pénz-kereskedőknek a fő tevékenysége már a hitelek nyújtása volt. Ezt azonban ritkán adták készpénzben, legtöbbször csak garanciát vállaltak arra, hogy az adós ki fogja egyenlíteni a vele szemben fennálló követelést. Letéteket is gyűjtöttek azzal, hogy arra kamatokat fognak adni. A kamatok magasak voltak, mivel a kereskedők foglalkozása igen kockázatos volt: hajóik gyakran elsüllyedtek, karavánjaikat kifosztották vagy más csapás sújtotta őket. Kialakult a hitellevelek, írásban rögzített követelések másodlagos forgalma, kereskedelme is.