Luck (, ) nagyváros Ukrajna északnyugati részén, a Volinyi terület és a Lucki járás székhelye. A 2001-es népszámláláskor 209 ezer lakosa volt. A Sztir folyó partján fekszik, a terület délkeleti részén, Lvivtől 150 km-re északkeletre, Rivnétől 70 km-re nyugatra. Közigazgatásilag területnek alárendelt (járási jogú) város. A település a történelmi Volhínia kulturális és vallási központja volt.
Népesség
bélyegkép|200x200px|A vár híres kaputornya
Történelme thumb|200px|A Péter-Pál-katedrális thumb|200px|Az ortodox székesegyház thumb|200px|A Volhíniai egyetem épülete thumb|200px|Óvárosi utca a protestáns templommal
Bár már a 7. században Első írásos említése 1085-ből származik, az Ipatyijev-krónikában Lucseszk néven szerepel. Nevét a lucsan törzs nevéből, vagy a régi szláv luka szóból eredeztetik. Volodimir-Volinszkij megalapításáig a Volhíniai Fejedelemség fővárosa volt. Ekkoriban már állt erődje, mely a tatárok 1240-es támadásának is ellenállt. 1349-ben III. Kázmér hadai elfoglalták és a Litván Nagyfejedelemség része lett. A 14. század második felében megépítették a ma is álló várat, Vytautas nagyfejedelem (1392-1430) idején pedig fellendült a kereskedelem, számos betelepülő érkezett a városba (zsidók, tatárok, karaiták). 1427-ben a volodimir-volinszkiji katolikus püspökséget is Luckba helyezték át, melyet a Volhíniai Róma néven is emlegettek. 1429-ben fontos találkozó színhelye volt a város, melyet II. Jagelló Ulászló szervezett és számos koronás fő vett részt rajta.
1432-ben a város a lengyel királyság hűbérbirtoka lett, kormányzósági székhellyé vált és magdeburgi városi jogokat kapott. 1569 után a Volhíniai vajdaság székhelye lett, a lublini unió után ortodox püspökségét görögkatolikussá alakították át. 1596-ban a Nalivajko-felkelés során rövid időre a felkelők kezére kerül. A 17. század közepére mintegy 50 ezer lakosa volt. A Hmelnickij-felkelés során (1648) Kolodko szabadcsapatai elfoglalták, kifosztották és felgyújtották a várost, mintegy 4 ezer lakosát meggyilkolták, sokan menekülni kényszerültek. 1706-ban a svédek pusztították Luckot, 1781-ben pedig tűzvész pusztított a városban. 1795-ben, Lengyelország harmadik felosztásakor az Orosz Birodalomhoz csatolták, elveszítette központi szerepkörét, a kormányzóság székhelyévé Zsitomirt tették. Az orosz uralom alatt (különösen az 1831-es felkelés leverése után) Luck elveszítette lengyel jellegét, a helyi görögkatolikus egyházat pedig beolvasztották az ortodoxiába. 1845-ben újabb nagy tűzvész pusztított. 1850-ben a város körül új erődöket építettek. Mivel a város a letelepedési zónához tartozott, így számos zsidó költözött be ide az évszázadok során.
1915. augusztus 29-én az osztrákok elfoglalták Luckot és itt rendezték be a IV. Hadsereg főhadiszállását József Ferdinánd főherceg vezetése alatt. Az osztrák megszállás alatt a város lakóit tífuszjárvány tizedelte. Az oroszok a Bruszilov-offenzíva során foglalták vissza, 1916. június 7-én. A környező hadműveletek (lucki áttörés) 1916. június 4. – június 15. között tartottak.
1917. november 26-án megalakult a szovjethatalom, majd 1918. február 7-én a németek szállták meg a várost, akik február 22-én Szimon Petljura ukrán hetman erőinek kezére adták. 1919. május 16-án a lengyelek bevonulásával Luck 20 évre Lengyelországhoz került, bár 1920 augusztusában és szeptemberében még rövid időre elfoglalta a Vörös Hadsereg. A Volhíniai vajdaság központjává vált, állandó katonaság állomásozott itt.
1934-ben a lengyel hatóságok itt ítélkeztek 57 ukrán ellenálló fölött. A szegénységben élő lakosság egy része a tengerentúli kivándorlást választotta. 1938-ban itt építették fel az akkori idők egyik legmodernebb rádióállomását. 1939-ben 39 ezer lakosa volt (45%-uk zsidó, 35%-uk lengyel nemzetiségű). 1939 szeptemberében a Szovjetunióhoz csatolták, ezután mintegy 7 ezer lengyel lakost telepítettek ki. Luck a Volinyi terület közigazgatási központja lett.
A német megszállás alatt (1941. június – 1944. február 5.) a zsidó lakosságot először gettóba tömörítették, majd a Polanka-dombon meggyilkolták.The murder of the Jews of Luck - Jad Vasem website A megmaradt lengyel lakosságot a németekkel együttműködő Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) tagjai irtották.
A háború után a helyreállítás, majd az ipartelepítés és a gyors népességnövekedés évtizedei következtek. 1959-ben 56 ezer, 1973-ban már 108 ezer lakosa volt. 1991 után Luck az ukrán nacionalizmus egyik fellegvára lett. 2003-ban lengyel főkonzulátus nyitotta meg kapuit a városban.
Népesség
Gazdaság Luck sokoldalú iparral rendelkezik: Gépiparának legnagyobb üzeme a LuAZ gépkocsigyár, mely főként tehergépjárműveket állít elő. Sokoldalú élelmiszeripar (sörgyártás, kenyérgyár, szesz-, malom- és konzervipar, tejfeldolgozás, cukorgyár). Vegyipar (szintetikus anyagok előállítása). Fafeldolgozó ipara a volhíniai erdőségek faanyagát dolgozza fel, jelentős bútorgyár. Könnyűiparának legfontosabb üzeme a cipőgyár.
Közlekedés A város közúti csomópont, elsőrendű főutak (P-14, H-17, H-22, M-19) kötik össze Volodimir-Volinszkijjal (77 km), Rivnével (70 km), Kovellel (73 km) és Dubnóval (50 km). A Lviv-Luck (150 km) főút a nemzetközi forgalomban is nagy jelentőségű. Vasútállomás a Kiverci-Lviv vonalon. Magában a városban viszont elég rossz minőségű az utcahálózat, sok helyen ma is macskaköves burkolat található.
Nevezetességek
Az Óváros a Sztir folyó jobb partján, a folyókanyarulatban található, északról a Hlusec utca határolja. Itt található a város legfőbb nevezetessége, a lucki vár (ma múzeum) és közvetlenül mellette a Péter-Pál-székesegyház, melyet a jezsuiták számára építettek 1610-ben. Figyelemre méltó a régi plébánia épülete és a lutheránus templom.
A modern városközpont ettől északra fekszik, kelet-nyugati tengelye a Győzelem-sugárút (Proszpekt Peremohi). Két fő tere a Függetlenség és a Színház tér, ez utóbbin találjuk az 1755-ben épült ortodox székesegyházat. Meg kell még említeni a régi zsinagógát és a város régi monostorait. A közeli Zsidicsin faluban található a 13. században alapított Nyikolajevszkij-monostor.
A városközpont keleti szélén, a Kijevi téren (Kijivszkij majdan) áll a területi adminisztráció 1952–1954 között épült monumentális épülete, mely előtt az egykori Lenin-szobor helyén az ukrán himnusz emlékműve áll. A városban egész alakos szobrot állítottak Leszja Ukrajinkának és Mihajlo Hrusevszkijnak. Az egyetem főépülete a Szabadság-sugárúton és a második világháború emlékobeliszkje a szovjet építészet emblematikus alkotásai. Leszja Ukrajinka Katedrális utcai házán 1953-ban emléktáblát helyeztek el.
Híres luckiak Alojzy Feliński (1771-1820) lengyel író itt született. Grigorij Alekszandrovics Macstet (1852–1901) orosz író itt született. Leszja Ukrajinka (1871-1913) ukrán nemzeti költőnő itt élt 1878-1881 között. Okszana Sztefanyivna Zabuzsko (1960–) ukrán írónő itt született. Peter Bondra (1968–) szlovák jégkorongozó itt született. Mikola Mikolajovics Olescsuk (1972–) ukrán katonatisz itt született. Szvetlana Jurjevna Zaharova (1979–) orosz balett-táncos itt született. Vjacseszlav Anatolijovics Sevcsuk (1979–) ukrán labdarúgó itt született. Anatolij Olekszandrovics Timoscsuk (1979–) ukrán labdarúgó itt született. Itt töltötte gyermekkorának egy részét Anatolij Gyemjanovics Griscsenko helikopterpilóta, a csernobili atomerőmű-baleset likvidálásának hősi halottja.
Testvérvárosok Lublin, Lengyelország Rzeszów, Lengyelország
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Hivatalos honlap (ukránul és angolul) A város környékének szovjet katonai térképe
Kategória:A Volinyi terület települései