A Budai Hengermalom egy nagy múltú budapesti élelmiszeripari üzem, gőzmalom volt a Kelenföldi Erőműtől délre.

Története 1909-benhttps://funiq.hu/3373-budai-hengermalom vagy 1911-benhttps://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/andor/index.html építették fel 10.000 m2 alapterületen Kelenföldön, a Duna-parton. Egyike volt Budapest utolsó malmainak, elkészültét követően már csak egyetlen ilyen létesítmény épült, az Új Budapesti-malom (1915)., 210. o. Tervezője Varsányi Emil volt.Bolla, i. m., 33. o.

Az évtizedek során folyamatosan fejlesztették, 1928-tól pedig az Első Budapesti Gőzmalom Rt. üzemeltette. A Budai hengermalmot 1948-ban Budai Malom néven államosították Kelenföld, Albertfalva és Újbuda többi gyárával együtt. A rendszerváltás után Budai Malomipari Kft. néven privatizálták. Mivel adósságai folyamatosan emelkedtek, 2005-ben beszüntette a termelést.

A gyárak nagy többségéhez hasonlóan a közúti kapcsolaton túl saját iparvágánya is volt az Andor utcai vontatóvágány és Kelenföld vasútállomás felé. Ezt 1997-ig használták, majd 2003-ban elbontották.

Azon kevés régi gőzmalom egyike, amelynek épületei napjainkban is láthatóak. A malom és tőle délre a 37 vasbeton hengert tartalmazó gabonasiló ipari műemléknek minősül, védelem alatt áll.https://www.muemlekem.hu/muemlek/show/-8202?logsall=1

A városligeti Ajtósi Dürer sorról a Hengermalom út Lágymányosi-öböl felőli végére, az öböl partján üzemelt Rio II. nevű szórakozóhely épületébe 2021-ben költözött át a Dürer Kert.Sajó Dávid - Ha minden úgy alakul, a Dürer Kert sokkal jobb helyen lesz a Duna-parton, mint a Városligetnél (Telex.hu, 2021.06.18.) A Város és folyó egyesület 2025 májusában a malom épületeinek kulturális, könnyűzenei és közösségi rendezvények számára történő hasznosítását tűzte ki célul.Wagner Gábor - A Budai Hengermalom dicsőséges napjai, dicstelen bukása és reményteli tovább élése (We Love Budapest, 2024.01.19.)Hétvégén nyit a Hengermalom - Építészfórum, 2025.05.21.

Képtár

Jegyzetek

Források Az építész stúdió tervezőivel együttműködésben újul meg a Budai Hengermalom - Építészfórum, 2024.08.13. Klement Judit: Gőzmalmok a Duna partján. A budapesti malomipar a 19–20. században. Budapest, 2010, https://funiq.hu/3373-budai-hengermalom https://www.muemlekem.hu/muemlek/show/-8202?logsall=1 Vitéz F. Ibolya: A Budai Hengermalom utóélete In: HVG. 2009. 33. lapszám https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/andor/index.html 1912-es térképábrázolás 1937-es térképábrázolás

Kapcsolódó szócikkek Budapesti gyárak listája

Kategória:Budapest XI. kerülete Kategória:Budapest 20. századi építményei Kategória:Gőzmalmok Kategória:1911-ben átadott építmények