Az S431-es személyvonat egy Fejér vármegyében közlekedő regionális személyvonat Dunaújváros és Simontornya között. A járatok ötjegyű mellékvonali vonatszámot viselnek, amely 347-tel kezdődik. A járatok teljes egészében Bzmot motorvonatokból állnak.

Története

2013-ban elkezdték bevezetni a viszonylatjelzéseket a budapesti elővárosi vasútvonalakon, majd kis részben az országos vasúti közlekedésben is. Az augusztusi próbaüzemet követően december 15-től először a Déli pályaudvarra érkező összes vonat kapott S-, G- vagy Z- előtagot (Személy, Gyors, Zónázó) és két számból álló utótagot, majd 2014-ben az összes többi budapesti elővárosi vonat, illetve néhány egyéb járat, köztük ez is. A Budapestet érintő vonatok két, míg a fővárost nem érintő vonatok három számjegyű számokat kaptak. Ezen logika mentén a vasútvonal számozása alapján a 43-as számú vasútvonalon közlekedő, addig elnevezés nélküli, Dunaújváros és Cece közt közlekedő személyvonat 2014. december 14-én S432-es jelzést kapott.

2020. június 6-ától 2022. június 30-ig a járványhelyzetre és az amiatt jelentősen visszaesett utasforgalomra hivatkozva ideiglenes járványügyi menetrendet vezettek be a vonalon, amiben csak egy vonatpárt közlekedett Dunaújváros és Cece között, a többi járaton vonatpótló autóbuszok közlekedtek.

Útvonala

!Perc (↓) !Állomás ! !Átszállási kapcsolatok |- |0 || Dunaújvárosvégállomás || 48 |align=left| |- | 5 || Újvenyim || 42 |align=left| |- | 12 || Mezőfalva || 36 |align=left| |- | 17 || Nagykarácsony felső || 31 |align=left| |- | 20 || Nagykarácsony || 28 |align=left| |- | 27 || Alap || 21 |align=left| |- | 29 || Rétszilas alsó || 19 |align=left| |- | 38 || Rétszilas || 14 |align=left| |- | 45 || Sáregres || 6 |align=left| |- | 47 || Simontornyavégállomás || 0 |align=left|

Jegyzetek

Források

Kerékpárszállítás Ideiglenes járványügyi menetrendek

Kategória:Magyarországi személyvonatok