Sebők Imre (Budapest, 1878. január 1.–Budapest, 1917. december. 5.) esztergomi főegyházmegyés katolikus pap, hitoktató, tanár, a Rákóczi Kollégium és a Budapesti Érseki Katolikus Gimnázium alapítója és első igazgatója, utazó és földrajzi író.
Apja Sebők Imre (1825–1898. aug. 25.)Alkotmány 1900. aug. 28., 9. Budapesti Hírlap, 1900. aug. 31., 5. ügyvéd volt, aki fiatal korában, 1848-ban gyöngyösi diákként honvédnek állt, és a hadnagyságig vitte. Édesanyja, Zuber Ida székesfehérvári családból származott. Anyjától kapta vallásos hitét, apjától pedig lelkes hazaszeretetét. Már négy éves korában apja barátai előtt az asztalra állítva szavalta a Nemzeti dalt.
Tanulmányai
Középiskolai tanulmányait 1886 és 1894 között végezte a pesti piarista gimnáziumban, ahol 16 évesen érettségizett. Gimnazista korának élményeit később Az én naplóm című művében dolgozta föl, amely név nélkül, folytatásokban jelent meg a Zászlónk első négy évfolyamában, 1902 és 1906 között, majd külön kis kötetként is (már saját nevével). Az eseményeket irodalmi, idealizált formába öntötte, megváltoztatta a neveket, elhallgatta a tanárok piarista voltát (világi tanárokként szerepelnek), fiktív szereplőket vont be (pl. a „tisztelendő úrnak” nevezett hittanár), és föltehetően az események egy része is fiktív.
Már VI. osztályos korában a papi hivatást választotta, és szerette volna kisszeminaristaként befejezni a gimnáziumot, de ezt apja nem engedte. Így csak érettségi után, 1894-ben jelentkezett az esztergomi szemináriumba, hogy ott végezze teológiai tanulmányait, Prohászka Ottokár spirituális vezetése alatt, akinek egyik leglelkesebb és leghűségesebb tanítványává vált.
Hitoktató Budapesten (1899–1908)
Négy év után, 1898-ban Vaszary Kolos érsek Budapestre küldte, hogy teológiai tanulmányait 1898/1899-ben az egyetem hittudományi karán fejezze be.Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem almanachja, 1898-1899, 87) Ezt követően is Budapesten maradt, ahol a következő nyolc évben elsősorban hitoktatóként működött. Hitoktatói munkáját 1899. december 18-tól kezdte a II. kerületi Medve utcai polgári fiúiskolában. Mivel ekkor még (pár nap híján) 22 éves sem volt, pappá szentelésére csak fél évvel később, 1900. június 22-én került sor. Nagy lelkesedéssel vetette magát a munkába. Második tanári évében, 1901. január 5-7. között tanítványaival sikerrel adták elő a Nicholas Wiseman angol bíboros Fabiola című regényéből készült Vértanúk című ötfelvonásos történeti drámát. A Medve utcai iskolában – egy tanár kollégája váratlan halálát követően – az 1902/1903. tanév utolsó hónapjaiban (április 22-től) francia nyelvet is tanított.
Tanári munkájában már kezdetben sem riadt vissza attól, hogy a problémákra átfogó megoldást keressen. Egy évnyi tapasztalattal, 1900. november 14-én előadást tartott „A hitoktatás ügye a polgári iskolákban – a polgári iskola reformja alkalmából” címmel a magyar katolikus tanítók országos bizottságának hitoktatói szakosztálya ülésén.Religio 1900, II, 329 Két év múlva, 1902. augusztus 24-én a hittanárok konferenciáján a Központi Papnevelő Intézetben „A polgári és kereskedelmi iskolai vallástanításról” referált. Hiányolta az egységes tantervet, és kevésnek tartotta a heti egy órát.Alkotmány 1902. aug. 16., 3; aug. 26., 4. Ezt követően ő készítette el azt a tantervet, amelyet a püspöki kar 1907-ben fogadott el.
Négy hittanári év után, 1903-ban a minisztérium és érseke a pesti Markó utcai (V. kerületi) Magyar Királyi Állami Főreáliskolába helyezte, ahol szintén mind a nyolc osztályban ő tanította a katolikus hittant. Végül utolsó hittanári beosztása 1906 és 1908 között a VIII. kerületi (később, 1921-től Zrínyi Miklós) állami főgimnáziumba (Tavaszmező utca 17.) szólt, ahol két éven, 1908-ig tanított.
Ifjúsági lelkipásztor Budapesten (1900–1908)
Hittanári működése megkezdése után hamar tevékeny tagjává vált a Budai Katholikus Legényegyletnek, amelynek már 1899-ben pénztárosa volt, és ahol az arra jelentkezőknek francia nyelvet tanított. Alkotmány 1899 ápr. 25., 8. Az egyletnek az 1890-es években a vízivárosi Heinrich-Csorba házban (Iskola utca 18.) voltak helyiségei, majd Toldy Ferenc szülőházát (Toldy Ferenc utca 30.) használták, amelyet 1895-ben vásárolt meg Katolikus Tanoncokat Védő Egyesület. Ott épült föl 1901/1902-ben Hofhauser Elek terve alapján a kétemeletes „katolikus egyesületi ház”, amelynek kápolnája is volt. 1902-től maga Sebők is ebben a házban lakott.
A Budai Katholikus Legényegylethez kapcsolódóan jött létre 1899-ben az első újjászervezett budai Mária-kongregáció, amelybe olyan sokan jelentkeztek, hogy egy év múlva ketté kellett a diákságot osztani. A kereskedelmi, polgári iskolába és tanítóképzőbe járók Szent Alajos pártfogása alatt maradtak, a gimnazisták és reáliskolások részére pedig Szent István első vértanú neve alatt szerveztek külön kongregációt. Utóbbi vezetését Sebők Imre vállalta. Az összejövetelek 1900 szeptemberétől minden szombat délután a katolikus egyesületi házban (Toldy Ferenc utca 30.) és a Szt. Flórián-kápolnában folytak.Alkotmány 1900. aug. 25., 5; 1901. dec. 10., 6. Zászlónk 1902. dec. 15., 101.
A következő években Sebők Imre lelkipásztori feladatai egyre gyarapodtak. Az 1901/1902 tanévtől kezdve hat éven át az Egyetemi Gimnázium második hitszónoka volt, ami azt jelentette, hogy – Pokorny Emánuel hittanár miséjét követően – ő mondta a diákok számára a második vasárnapi misét.
Tevékeny szerepe volt a Budai Katholikus Kör megalapításában is, amely 1902-től szintén a Toldy Ferenc utcai katolikus egyesületi ház néhány helységében működött. Az egyesület azon részéhez tartozott, akik ezt kevesellték, és a pesti Katholikus Köréhez hasonló palotát álmodtak, sőt ezt részvénykibocsátás és kölcsönök révén meg is valósították. A Budai Katholikus Kör ötemeletes épülete 1912-re a Pálffy (később Bem József tér) déli oldalán épült föl, azonban fenntarthatatlannak bizonyult, így 1918-ban eladásra került.
A fővárosi és vidéki hittanárok 1902 húsvétján Pokorny Emánuel, Fieber Henrik, Ratkovszky Pál és mások vezetésével zarándoklatot szerveztek a magyar katolikus diákság számára Rómába, hogy köszöntsék a pápaságának 25. évébe lépő XIII. Leó pápát. A közel 400 főnyi zarándokcsapat Fiuméig vasúton, Anconáig hajón utazott. Húsvéthétfőn, március 31-én a 92 éves pápa is fogadta, és latin nyelvű beszéddel köszöntötte őket a Sixtus-kápolnában.Alkotmány 1902. márc. 5., 5; márc. 30., 5; ápr. 5., 5-6.; ápr. 19., 7. A zarándokcsoportnak Sebők Imre is tagja volt, és ezt az alkalmat felhasználta arra, hogy egy hétig Rómában maradt, ahol április 6-án egy régi jogcímen működő bizottság előtt teológiai szigorlatot tett, és doktori címet szerzett.
Sebők Imre szerkesztője és rendszeres szerzője volt az 1902 szeptemberében elindult Zászlónk folyóiratnak, amelyben főként történelmi és földrajzi ismeretterjesztő írásai jelentek meg.
Konviktus- és iskolaalapítás Budán (1903–1913)
Eközben Sebők Imre – megismerve a budapesti állami iskolák liberális szellemét – komolyabb célokat tűzött ki a katolikus szellemű nevelés megvalósítása. Egy bennlakásos nevelő intézetet és hozzá kapcsolódó gimnáziumot álmodott, olyat „amely mint hitvallásos (és nem szűklelkűen és rossz magyarsággal : „felekezeti“) iskola arról akarja meggyőzni ezt a mi empirikusan gondolkozó világunkat, hogy a kétezer éves kereszténység és a modern tudás igenis jól összefér – csak helyesen kell felfogni az egyiket is és a másikat is”.
Ezért 1903-ban beiratkozott a budapesti tudományegyetem bölcsészkarára, ahol négy év tanulás után, 1908-ban földrajz és természetrajz szakos tanári diplomát szerzett.A Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem almanachja, 1903/1904–1906/1907. Egyébként is szeretett tanulni. Akkor is folytonosan olvasott, amikor villamoson tanítani utazott. Élete során számos nyelvet sajátított el, megtanult németül, szlovákul, franciául, angolul és olaszul.
Tervének gyakorlati megvalósítását szintén 1903 őszén kezdte azzal, hogy megnyitotta a Budai Mária Kongregáció konviktusát (fiúnevelő intézetét), amely az első évben Kranz Alajos rókushegyi villájában (Rókushegyi lépcső 10.) működött 12 növendékkel. Az újságokban megjelent felhívás szerint a konviktus „célja középiskolai tanulókat katholikus szellemű nevelésben gondos felügyeletben és tanításban részesíteni”.Alkotmány 1903. ápr. 30. A berendezésről Sebők maga gondoskodott, abból a 6000 koronás összegből, amelyet édesanyja engedett át számára elhunyt férje hagyatékából.
A következő, 1904/1905. tanévben az intézet – immár budai Katolikus Konviktus néven – a Mozdony (később Fery Oszkár, majd Kiss János altábornagy) utca 15. szám alá költözött. Bár egy ideig maga Sebők is ott lakott, de a vezetést átengedte hittanár kollégájának, Bussay Tivadarnak. 1905 őszétől a konviktus számára Zichy Rafael budavári palotájában (Verbőczy, később Táncsics Mihály utca 23-25.) bérelt helyet. 1906-ban II. Rákóczi Ferenc hamvainak Magyarországra hozatalakor a konviktus a Rákóczi-kollégium nevet vette föl.
A Rákóczi-kollégium növendékei eleinte külső iskolákba jártak, de Sebők Imre úgy vélte, hogy „nevelő-intézet, főleg amely középiskolai tanulókat, tehát a nemzet jövendő intelligenciáját akarja képezni, iskola nélkül vajmi keveset ér”. Ezért 1907 szeptemberében a konviktus mellett a Zichy-palotában gimnáziumot is indított, egyelőre egyetlen (I. gimnáziumi) osztállyal, amelynek ő lett az igazgatója. A 33 diák közül 14-en voltak konviktorok. Eleinte „A budai kath. konviktus gimnáziuma” nevet viselte, majd 1908. február 20-án Vaszary Kolos érseki gimnáziumnak nyilvánította „Budapesti II. kerületi Érseki Főgimnázium” néven, és a fenntartó egyesület sikeresen kezdeményezte a közoktatási minisztériumnál, hogy az iskola államsegélyben részesüljön.
Eközben a konviktus fönntartására Sebők Imre még 1904-ben megszervezte a Katolikus Ifjúságot Pártoló Egyesületet, amely nagyarányú gyűjtésbe kezdett, építési részvényeket bocsátott ki. Rövid idő alatt meglett az építéshez szükséges összeg, amelyből 1906. május 31-én telket vásároltak a Rózsadomb alján, a Marczibányi-réthez közel (Oszlop utca 35., később Keleti Károly utca 37.), és azon épült föl 1907/1908-ban a konviktus saját épülete. 1908-ban, a húsvéti szünetben oda költözött a konviktus és a gimnázium is. Ezután, az 1907/1908 tanév végén Sebők befejezte hittanári munkáját a VIII. kerületi állami főgimnáziumban, és ő is a Rákóczi-kollégiumba költözött. Mivel addigra megszerezte tanári diplomáját, már nemcsak hittant, hanem természetrajzot és földrajzot is tanított.
A következő években fölépült a gimnázium épülete (1908/1909), és a konviktushoz tartozó „kerti pavilion” (1910/1911). 1911 októberében Sebők Imre és tanártársa, Simon Károly Németországba utaztak, hogy (Drezda, Berlin, Chemnitz és München iskoláiban tanulmányozzák a korszerű fizikai szertárakat és berendezéseket. Be is szereztek egy vetítő gépet, melyet a következő években mozgóképek előadására használtak.
Utazások (1902–1913)
Lelkipásztori, tanári és igazgatói feladatai mellett Sebők Imre kiterjedt utazásokra is tudott időt szakítani. Rómába az 1902. évi első zarándoklat után több alkalommal eljutott, sőt 1904 és 1905 húsvétján maga vezetett oda ifjúsági zarándoklatot. Addigra azonban bejárta Európa országait, 1903-ban Marokkót és Észak-Afrikát, 1904-ben pedig Prohászka Ottokárral és Izsóf Alajossal tartottak missziót az észak-amerikai magyarok között.