Zimmer Ferenc Emil (Budapest, 1891. július 13.Budapest-belvárosi római katolikus egyházközség keresztelési anyakönyve 186/1891. – Debrecen, 1953. szeptember 4.)Halálesete bejegyezve a debreceni állami halotti anyakönyv 1847/1953. folyószáma alatt. magyar részvénytársasági igazgató, országgyűlési képviselő.

Élete Zimmer Ferenc (1867 k. – Budapest, 1949. március 22.)Budapest VIII. kerületi állami halotti anyakönyv 648/1949. halászmester és Fanda Emília római katolikus szülők fiaként született. Felmenőinek egy része a 17. század végén Németországból vándorolt be Magyarországra, egyik dédanyja viszont régi magyar családból származott. A fővárosi kegyesrendi főgimnázium négy osztályát és a Kereskedelmi Akadémia két osztályát végezte el, illetve fél évig hallgatója volt a berni exportakadémiának is.

Az első világháborúban mint a 24. tábori vadászzászlóalj tartalékos főhadnagya, 37 hónapon át teljesített frontszolgálatot és sok ütközetben vett részt. Katonai érdemeiért elnyerte az ezüst és bronz Signum Laudist, a kis ezüst és bronz vitézségi érmet és a Károly-csapatkeresztet.

A kommün ideje alatt és azt követően ellenforradalmi mozgalmakban vett részt, egyik alapítója volt az Ébredő Magyarok Egyesületének. Tagja volt a Tudományos Fajvédő Egyesületnek, elnöke a Csaba Kulturális, Társadalmi és Sportegyesületnek.

1928. június 3-án Móron házasságot kötött Petrásch Hedviggel.

Az 1939. évi általános választásokon országgyűlési képviselőnek is megválasztották, mandátumát a Nyilaskeresztes Párt fővárosi listájáról szerezte meg. Nem sokkal a parlamenti ciklus kezdetét követően kilépett a pártból, képviselőházi tagságát azonban pártonkívüliként is megőrizte.

A második világháborút követően háborús és népellenes bűntett vádjával – mint részvénytársasági igazgatót – perbe fogták; egy 1951-es adat szerint abban az évben ezen eljárásban kiszabott szabadságvesztését töltötte.Fogolytörzskönyvek és -nyilvántartások; HU BFL - Z.0018 - 1951 - VII.101.p

Debrecenben, 1953. szeptember 4-én hunyt el.

Jegyzetek

Források Életrajza a Magyar Országgyűlési Almanach 1939-1944-ben. Hungaricana, hozzáférés: 2024. március 5. Zimmer Ferenc oldala a Magyar Nemzeti Névtér adatbázisában; hozzáférés: 2024. január 4. Zimmer Ferenc oldala a Petőfi Irodalmi Múzeum adatbázisában; hozzáférés: 2024. január 4.

Kategória:1891-ben született személyek Kategória:1953-ban elhunyt személyek Kategória:A Nyilaskeresztes Párt korábbi tagjai Kategória:Országgyűlési képviselők (1939–1944) Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Károly-csapatkereszt kitüntetettjei Kategória:A Signum Laudis kitüntetettjei Kategória:Magyar háborús bűnösök Kategória:A 20. században elhunyt személyek