megye Észak-Koreában, Dél- tartományban. Már a bronzkor óta lakott terület. Elődjét 1369-ben hozták létre, néven. 1393-ban átnevezték, ekkortól a nevet viselte, majd 1895-ben emelték megyei rangra. Mai nevét 1977-ben nyerte el.

Földrajza Északról és , keletről a Japán-tenger (Keleti-tenger), délről és a tartománybeli , nyugatról határolja.

Legmagasabb pontja az méter magas .

Közigazgatása 1 községből (), 50 faluból () és 4 munkásnegyedből () áll:

Gazdaság megye gazdasága szénbányászatra, gépiparra, azon belül alkatrészgyártásra épül.

Oktatás megye 3 főiskolának, 31 általános és 39 középiskolának, emellett kb. egy stadionnak és egy tornacsarnoknak, emellett egyéb oktatási és művelődési intézménynek ad otthont.

Egészségügy A megye számos egészségügyi intézménnyel rendelkezik, köztük 5 kórházzal.

Közlekedés A megye közutakon a szomszédos helységek felől közelíthető meg. A megye vasúti kapcsolattal rendelkezik, a és vonalak része.

Jegyzetek

Kategória:Észak-Korea megyéi