Earl Bostic amerikai altszaxofonos.

Pályafutása

Bostic zenészképzésben részesült a Xavier Egyetemen New Orleansban, ahol kitüntetésben részesült zeneelméletből.

Altszaxofonos, hangszerelő és zeneszerző volt. Élete során a rhythm and blues és a tánczene területei után egyre inkább a dzsessz felé fordult. 1938-ban New Yorkba költözött, ahol dzsesszcombót alapított. Tenorszaxofonon, fuvolán és klarinéton is játszott, de leginkább jellegzetes altszaxofon hangzásáról volt ismert. A Bostic-zenekar romantikus, de egyben lebilincselő hangzása a jazz és a rhythm and blues egyik összetéveszthetetlen hangzása volt, általában Gene Redd (vibrafon), Fletcher Smith (zongora), Margo Gibson (basszusgitár), Charles Walton (dob) és Alan Seltzer (gitár) játszott vele.

Az 1940-es évek elején Lionel Hampton zenekarában játszott. 1945-ben elhagyta Hamptont, és létrehozott egy másik combót, amellyel néhány felvételt készített a Majestic lemezkiadónak. A nagy siker nem valósult meg egészen addig, amíg 1948-ban szerződést nem kötött a New York-i Gotham Recordsszal. Azonnali sikert aratott a „Temptation” című dallal, amely az amerikai R&B listák 10. helyére került.

Az 1950-es években felvételei hosszú ideig tartó slágerek voltak zenegépeken. Sok felvételt rögzített a King Recordsnál, ahol két nagyon sikeres kislemezt adott ki: a „Sleep”-et (hatodik hely az amerikai R&B listán) és 1951-ben a „Flamingót” (1. helyezés − amerikai R&B). Az 1960-as években számos albumot adott ki a King Recordsnál, amelynek zenei stílusa egyre inkább a soul jazz felé hajlott.

1965. október 28-án szívrohamban halt meg, miközben Rochesterben lépett fel.

Diszkográfia

Earl Bostic and His Alto Sax, Volume 1, King 295-64 [10" LP] (1953); reissued as 295–76 with 2 extra tracks in 1954 Earl Bostic and His Alto Sax, Volume 2, King 295-65 [10" LP] (1953); reissued as 295–77 with 2 extra tracks in 1954 Earl Bostic and His Alto Sax, Volume 3, King 295-66 [10" LP] (1953); reissued as 295–78 with 2 extra tracks in 1954 Earl Bostic and His Alto Sax, Volume 4, King 295-72 [10" LP] (1953); reissued as 295–79 with 2 extra tracks in 1954 Earl Bostic Plays The Old Standards, King 295-95 [10" LP]; reissued as 295–103, re-titled Earl Bostic and His Alto Sax, Volume 5; 1955

1939: Haven't named it yet, avec Hampton 1945: Liza 1948: Tiger Rag 1950: Seven steps 1951: Sleep, Flamingo 1952: Steamwhistle jump (Take the A train) 1953: Cherokee 1956: For You 1957: Alto-Tude 1957: Dance Time 1957: Invitation To Dance 1957: Let's Dance With Bostic 1958: Bostic Rocks 1958: C'Mon And Dance With Earl Bostic 1958: Dance Music From The Bostic Workshop 1958: Alto Magic in Hi-Fi 1959: Earl Bostic and His Alto Sax 1959: Earl Bostic Plays Old Standards 1959: Ain't Misbehavin' 1961: Hit Tunes of Big Broadway Shows 1962: By Popular Demand 1963: Earl Bostic Plays Bossa Nova 1963: Fantastic Fifties 1964: Jazz As I Feel It 1964: New Sound

Jegyzetek

Források https://earlbostic.com/ https://www.allmusic.com/artist/earl-bostic-mn0000793607#biography https://www.jazzmusicarchives.com/artist/earl-bostic/?ac=Earl%20Bostic https://archive.org/search?query=Earl+Bostic&sin=TXT

Fordítás

Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Szaxofonisták Kategória:1913-ban született személyek Kategória:1965-ben elhunyt személyek Kategória:Tulsaiak