Jávor Alfréd (Márk, 1891. április 4. – Budapest, 1977. szeptember 1.) színész, rendező, színházigazgató, arany- és gyémántdiplomás színész, az aradi Erdélyi Kamaraszínház egyik alapítója.
Életpályája 1912–1915 között a Színiakadémia hallgatója volt. 1918-ban kezdett játszani. 1920 után erdélyi társulatok tagja volt. 1921–1922 között Szabó Pál marosvásárhelyi társulatában szerepelt. 1922–1940 között – kisebb-nagyobb megszakításokkal – Aradon játszott. 1923-ban Temesváron lépett fel. 1924–1926 között Szendrey Mihály társulatában volt. 1928-ban színházigazgató lett. 1930–1931 között Róna Dezső társulatához tartozott. 1937–1938 között Szabadkay Józseffel közösen irányította a színházat. 1939-ben Felhő Ervinnel létrehozták az Erdélyi Kamaraszínházat, megteremtették ennek működési feltételeit. 1945 után Magyarországon élt. 1945–1947 között a Magyar Színház tagja volt. 1947–1949 között a Medgyaszay Színház művésze volt. 1949-től nyugdíjazásáig (1954) a Nemzeti Színház művésze volt.
Színházi szerepei Bús-Fekete László: János – A gróf Molnár Ferenc: Doktor úr – Igazgató André: Az ezred apja – Morjean kapitány Vojtech: Viadukt – Edr Ferdinánd William Shakespeare: Hamlet – Voltimand Visnyevszkij: Feledhetetlen 1919 – Felcser Zilahy: A tábornok – Szikszóy Heltai: A néma levente – Beppó
Filmjei Tűzpróba (1918) Pacsirta (1963) Zenés TV Színház (1974)
Díjai Aranydiploma (1965) Gyémántdiploma (1975)
Jegyzetek
Források https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/II/szin_II.0423.pdf http://www.elib.hu/19000/19028/pdf/19028_2.pdf https://mek.oszk.hu/08700/08756/pdf/szlex02_2.pdf
További információk Enyedi Sándor: Rivalda nélkül. Budapest, Teleki László Alapítvány, 1999. Kötő József: Közhasznú esmeretek tára. Színjátszó személyek Erdélyben (1919-1940). Kolozsvár, Polis, 2009. "Én a komédiát lejátsztam, Mulattattam, de nem mulattam." Budapest, Magyar Színházi Intézet, 1981.
Kategória:1891-ben született személyek Kategória:1977-ben elhunyt személyek Kategória:Színigazgatók Kategória:Romániai magyar színészek Kategória:Romániából Magyarországra áttelepült magyarok Kategória:Aradiak