Bokor Ervin (Budapest, 1887. november 29.Budapest-Deák téri magyar evangélikus egyházközség keresztelési anyakönyve 375/1889. – 1949 után?) kormányfőtanácsos, magántisztviselő.

Életútja

Bokor József egyetemi tanár, lapszerkesztő és Mudrony Ágnes fiaként született 1887. november 29-én, két évvel később, 1889. december 27-én keresztelték Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban. Budapesten végezte középsiskoláit és az egyetemet majd doktori diplomát szerzett. Az egyetem elvégzése után pénzügyi pályán helyezkedett el, több fővárosi pénzintézetnél dolgozott. 1916. október 24-én Budapesten feleségül vette Egyházy Julianna Vilmát.Budapest II. kerületi állami házassági anyakönyv 823/1916.

Az első világháborúban az 1. honvéd gyalogezred tartalékos hadnagyaként orosz fogságba került 1914 novemberében a Kárpátokban. Megfordult Tomszkban, Krasznojarszkban, majd Nyizsnyij-Ugyinszkba került. Még Tomszkban találkozott Ballay Józseffel, akivel 1915. december 27-én szöktek meg a táborból. Orosz parasztruhában Kínába szöktek, onnan Japánba meg Amerikába kerültek. Honoluluban szálltak partra, később onnan hajóztak San Franciscóba és vasúttal utaltak New Yorkba, ahonnan hajóval Norvégiába mentek. Innen Berlin érintésével kerültek Bécsbe.Est, 1916. június 11. Szökésének történetét Menekülés a szibériai fogságból Japánon és Anglián keresztül c. kötétében írta meg.Menekülés a Szibériai fogságból Elbida Projekt - Antik útikalandok a könyvespolcon. elbidaprojekt.hu, 2017. április 11.

Hazatérését követően a Hangya Szövetkezet Központi igazgatója, később az Oesterreichische Creditanstalt Wiener Bankverein magyarországi fióktelepének ügyvezető igazgatója volt. Ezen minőségében a Pénzintézeti Központ választmányi tagja volt Budapesten, a magyar pénzügyi életben előkelő helyet foglalt el. 1940-ben megszerezte a kormányfőtanácsosi címet.

A második világháborút követően Bécsbe távozott.Magyar Nap, 1947. szeptember 7.Kis Ujsag, 1946. szeptember 25. 1947-ben az Export Magyar Malátagyár Rt. törölte az igazgatósági tagságát.Szabadság, 1947. július 22.

Szerkesztette Zoltán (elöbb Koplik) Gyulával a Hangya évkönyvet 1931-re és a Hangya naptárt 1931/36-ra. Előszava: Hegedüs Vilmos: A szövetkezeti eszme a közgazdaságban (Bp., 1925) c. kötetben.

Műve Menekülés a szibériai fogságból Japánon és Anglián keresztül. Budapest, 1919. (Alcím: Két magyar tiszt viszontagságai).

Jegyzetek

Források Magyar írók élete és munkái. III. kötet, Berényi János-Bredeczky Sámuel. 796-797. hasábok Hortobágyi Jenő (szerk.): Keresztény magyar közéleti almanach 1. A-L (Budapest, 1940) 124. old.

Kategória:1887-ben született személyek Kategória:A 20. században elhunyt személyek Kategória:Köztisztviselők