Nagy Iván, Nagy Iván Lajos István (Kecskemét, 1893. március 1.Kecskeméti római katolikus egyházközség keresztelési anyakönyve 433/1893. – 1973. április 12.) magyar ügyvéd, tiszteletbeli vármegyei tiszti főügyész, országgyűlési képviselő.

Élete Római katolikus családban született, dr. Nagy Mihály – későbbi főispán és több cikluson át kecskeméti országgyűlési képviselő – és neje, Tóth Anna gyermekeként. A középiskolát részben szülővárosában, részben Budapesten végezte, majd a fővárosban tanult tovább és ott szerzett jogi és államtudományi doktori oklevelet. Egyetemi évei alatt élénk részt vett a diákság mozgalmaiban, az első világháború kitörése előtti évben elnöke is volt az Egyetemi Körnek, amely később örökös tiszteletbeli elnökévé választotta.

A háború kitörésekor bevonult katonának és tizenegy hónapi harctéri szolgálata alatt több kitüntetést is szerzett. 1916 szeptemberében rokkantként került nyugállományba, de a háború végéig továbbra is szolgálatot teljesített és 1918 őszén mint huszárhadnagy szerelt le.

1918 decemberében pénzügyi fogalmazónak nevezték ki. A kommün kitörése után nagy szerepe volt az ellenforradalmi mozgalmakban. Az 1919 májusi, majd a júniusi ellenforradalmi akciók után elfogták és halálra ítélték, de a fogházból sikerült megszöknie. Szegedre menekült, ahol részt vett a nemzeti hadsereg megszervezésében. A román megszállás után visszatért hivatalába.

Később fogalmazói állásáról és nyugdíjigényéről is lemondott, egyúttal letette a bírói és ügyvédi vizsgát és 1923-ban ügyvédi irodát nyitott. Attól kezdve a társadalmi életben is élénk szerepet vállalt, főként szociálpolitikával foglalkozott. Elnöke volt az Országzászló Nagybizottságnak, társelnöke a Társadalmi Egyesületek Szövetségének és még több más egyesületben is vállalt különféle tisztségeket. 1927-ben Pest vármegye tiszteletbeli tiszti főügyészének nevezték ki. 1935-ben országgyűlési képviselővé is megválasztották a mezőcsáti székhelyű választókerületben, a Nemzeti Egység Pártja színeiben.

1927. augusztus 30-án Budapesten házasságot kötött Chmura Etelka Mária Lujzával (Budapest, 1896. március 15. – Budapest, 1963. február 18.),Budapest VIII. kerületi állami halotti anyakönyv 517//1963. akitől 1928-ban elvált,Budapest IV. kerületi (belváros) állami házassági anyakönyv 816/1927. majd 1935. december 5-én Budapesten újból feleségül vette.Budapest XI. kerületi állami házassági anyakönyv 520/1935.

Jegyzetek

Források Az 1935–1939 közti országgyűlés almanachja a Hungaricana online archívumában; online hozzáférés: 2024. január 15. Nagy Iván oldala a Magyar Nemzeti Névtér adatbázisában; hozzáférés: 2024. január 17. Nagy Iván oldala a Petőfi Irodalmi Múzeum adatbázisában; hozzáférés: 2024. január 17. Gyászjelentése

Kategória:1893-ban született személyek Kategória:1973-ban elhunyt személyek Kategória:Országgyűlési képviselők (1935–1939) Kategória:Kecskemétiek Kategória:Magyar jogászok