Fejér Lajos, születési és 1898-ig használt nevén Weisz LajosAz engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 109444/1898. Forrás: MNL-OL 30792. mikrofilm 887. kép 3. karton. Névváltoztatási kimutatások 1898. év 177. oldal 12. sorGottdank, i. m. (Máramarossziget, 1877. július 28. – Budapest, 1945. február 11.)Budapest VI. kerületi állami halotti anyakönyv 1831/1945. zsidó származású magyar építész és építési vállalkozó.

Élete Weisz Jakab fakereskedő és Lövinger Linka fiaként született. A budapesti műegyetemen szerzett 1899-ben építészmérnöki diplomát. Eleinte Möller István műegyetemi tanár irodájában dolgozott, majd önállósította magát. 1906-ban megalapította sógorával, Dános Lászlóval (1884–1935) a Fejér és Dános céget, amely egyike lett Magyarország legnagyobb építési vállalatainak, és vidéken Debrecenben, Sopronban és Szalonikiben is létesített fiókvállalatokat. Emellett azonban 1919-ig Ritter Ignáccal (1873–1926) is dolgozott közösen. A cég több budapesti köz- és magánépületet, számos vidéki törvényszéki palotát és gyárat épített. Fejér volt egyik megindítója a budapesti kislakás-építkezésnek, érdemei elismeréséül 1927-ben kormányfőtanácsossá nevezték ki. Megalapította és szerkesztette a Magyar Pályázatok című illusztrált építészeti folyóiratot. Több szakkönyv szerkesztésében vett részt, és több szakegyesület vezetőségi tagja volt. Az izraelita felekezeti életben is tevékenyen részt vett.Magyar zsidó lexikoni, i. h.

1904. május 12-én Budapesten feleségül vette Deutsch Bertát.

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték nyugalomra.napraforgoutca.hu

Ismert épületei bélyegkép|220px|Kazinczy utcai zsinagóga bélyegkép|220px|Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár bélyegkép|220px|Horthy Miklós Közkórház bélyegkép|220px|Nagyvásártelep, csarnok bélyegkép|220px|a Budapesti Sertésközvágóhíd Sertésvásárcsarnoka bélyegkép|220px|Napraforgó utcai kísérleti lakótelep

1904: Berettyó-társulat székháza, Nagyvárad 1909: két lakóház, Budapest, Fény utca református templom, Ungvár – Ritter Ignáccal közös munka zsinagóga, Máramarossziget – Ritter Ignáccal közös munka zsinagóga, Nagyszőlős – Ritter Ignáccal közös munka színház, Ungvár – Ritter Ignáccal közös munka nyaraló, Budapest, Hunyadi János u. 17.

Tervben maradt épületek Városháza, Kaposvár (I. díj) – Ritter Ignáccal közös munka zsinagóga, Ungvár (II. díj) – Ritter Ignáccal közös munka Izraelita Hitközség gőz- és rituális fürdője, Munkács (II. díj) 1913: Dunakeszi Főműhely (ma: Dunakeszi Járműjavító Kft.), DunakesziÉpül a dunakeszi műhelytelep In: Váci Hirlap, 1914. jan. 14

Kivitelező 1912-1913: Kazinczy utcai zsinagóga és hitközségi székház, Budapest, Kazinczy u. (tervező: Löffler testvérek) Kultúrház, Budapest, Wesselényi u. (tervező: Tauszig Béla, Róth Zsigmond) Igazságügyi Palota, Kaposvár református templom, Kaposvár 1910 u.: Kereskedelmi és Iparkamara székháza, Debrecen (tervező: Spiegel-Engler) Siketnémák Tanintézete, Debrecen (tervező: Hajós-Villányi) Pénzügyi Palota, Debrecen (tervező: Bobula János) lakóház, Budapest, Horváth Mihály tér 6. lakóház, Budapest, Teleki tér 1-2. lakóház, Budapest, Falk Miksa u. 3. (tervező: Körmendy Sándor) nyaraló, Budapest, Gábor Áron u. 11. (tervező: Hámor István) lakóház, Budapest, Károly körút 3. lakóház, Budapest, Madách tér 3-4. lakóházak, Budapest, II. János Pál pápa tér Hazai Fésüsfonó és Szövőgyár, Budapest, Soroksári út (tervező: Quittner Ervin, majd Györgyi Dénes) FTC Sporttribün, Budapest, Üllői út Kőbányai Állami Főgimnázium (ma: Kőbányai Szent László Gimnázium, tervező: Lechner Ödön, Vágó József) 1932: Horthy Miklós Közkórház (ma: Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórháza, tervező: Szabolcs Ferenc, Maróthy Kálmán és Rimanóczy Gyula) lakóház: Budapest, Őr utca 4. (Gerlóczy Gedeon-terv) lakóház, Budapest, Pozsonyi út 3. (Vida-Nay-Strausz-terv) lakóház, Budapest, Horánszky utca 1. (Tauszig-Róth-terv) lakóház, Budapest, Bajza utca 8. (Fischer József-terv) 1927-1928: Magyar Agrár és Járadékbank Rt. bérháza, Budapest, Thököly út 26. (tervezte: Münnich Aladár) 1930-1932: a Budapesti Sertésközvágóhíd Sertésvásárcsarnoka, Budapest, Gubacsi út (tervezte: Münnich Aladár) 1930-1932: Nagyvásártelep, Budapest, Hídépítő u. (tervezte: Münnich Aladár) 1938-1939: Helvétia-házak, Budapest, Király u. (tervezte: Münnich Aladár, Hámor István és Martsekényi Imre) kislakásos bérházak, Budapest, Kárpát u. 13-15-ben (tervező: Baumhorn Lipót, Horváth Antal-Schwartz Jenő, Wachtel Elemér) kislakásos bérházak, Budapest, Üteg u. 16-20. (tervező: Quittner Ervin) kislakásos bérházak, Budapest, Pongrác út 17. (tervező: Kappéter Géza) kislakásos bérházak, Budapest, Kolozsvári út 39-43. (tervező: Györgyi Dénes és Padányi Gulyás Jenő) kislakásos bérházak, Budapest, Bocskai út 43-45. (tervező: Münnich Aladár) OTI (Országos Társadalombiztosítási Intézet) lakások, Budapest, Albertfalva (tervező: Barát Béla és Novák Ede) kislakásos bérházak, Debrecen, Hajnal u. (tervező: Borsos József) kislakásos bérházak, Debrecen, Kolozsi u. (tervező: Borsos József) kislakásos bérházak, Debrecen, Szoboszlai u. (tervező: Borsos József)

Szintén az OTI megrendelésére felújították a Váci utcában a Corso mozit, a mai Pesti Színház elődjét. Ők voltak a Napraforgó utcai kísérleti lakótelep kivitelezői is. Tisztviselő- és munkásházak sorát emelték Peremartonban, Sajószentpéteren, Sajókazincon, Sajókazán, Tokodon, Úrkúton és Fűzfőn.

Jegyzetek

Források

Kivitelezők: Fejér és Dános (napraforgoutca.hu) Gottdank Tibor: Dinasztiák: Fejér és Dános – sógorok, a nagy magyar építők (epiteszforum.hu, 2020. jún. 9.)

Egyéb irodalom Az 50 éves Vállalkozók Lapja jubileumi albuma 1879–1929. A magyar építőművészet és építőipar 50 éve, Vállalkozók Lapja, Budapest, 1929

Kategória:1877-ben született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar építészek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Máramarosszigetiek