A Chinatown a Thin Lizzy ír zenekar tizedik nagylemeze, amely 1980. október 10-én jelent meg. Ezen a lemezen mutatkozott be a Gary Moore-t váltó Snowy White gitáros, aki a következő albumon is közreműködött (Renegade), valamint 1980 és 1982 között turnézott is a Thin Lizzyvel. White korábban már dolgozott Cliff Richarddal, Peter Greennel és a Pink Floyddal is. A Chinatown albumon az akkor tizennyolc éves Darren Wharton is közreműködött billentyűs hangszereken, aki még abban az évben állandó tagként csatlakozott a zenekarhoz.

A lemez nem részesült olyan jó kritikai fogadtatásban mint a korábbi műveik, és kereskedelmi téren is visszaesést produkált. Amerikában a Billboard 200 albumlistán mindössze a 120. helyezett lett, míg Angliában a 7., ahol a korábbiakkal ellentétben nem lett aranylemez, hanem csak az ezüst fokozatot sikerült elérnie. A címadó Chinatown kislemez 21. lett a brit kislemezlistán, míg a Killer on the Loose a 10. helyre, Írországban pedig az 5. helyre került. Az albumot japán és ausztrál turnékon mutatták be, majd az Egyesült Államokban adtak koncerteket, amely előadások az ottani utolsó fellépéseik lettek.

A zenekar demoralizálódása egyre nagyobb méreteket öltött, mivel a szólókarrierrel is kísérletező Phil Lynott mellett, Scott Gorham gitáros is súlyos drogproblémákkal küzdött. Az együttes lefelé ívelő pályáján az sem segített, hogy Brian Downey dobos elégedetlen volt a zenei iránnyal, és a csapat korábban kifogásolhatatlan koncertteljesítménye is hanyatlani kezdett. Az album 2011-ben egy 2 CD-s változatban újra megjelent, a második lemezen bónuszdalokkal kiegészítve.

Előzmények, felvételek, dalok Miután 1979 karácsonya előtt felvették az új gitárost, Snowy White-ot, a Thin Lizzy 1980 januárjában elkezdte a felvételeket a londoni Good Earth stúdióban a Chinatown albumhoz. Februárban már el is készültek a "Dear Miss Lonely Hearts" című dallal, amit Jimmy Bainnel közösen írtak. Bain korábban a Rainbow basszusgitárosaként lett ismert, majd még mielőtt csatlakozott volna Ronnie James Dio énekes zenekarához, a Thin Lizzy háza táján is fel-felbukkant. Az 1979-es Black Rose: A Rock Legend albumon vendégként basszusozott a "With Love" dalban, valamint Lynott szólópályáját is támogatta. A vele elkészült "Dear Miss Lonely Hearts" című dalt is inkább a frontember Solo in Soho elnevezésű, 1980-ban kiadott szólóalbumára rakták, annak ellenére, hogy a dalban játszó (és végül a klipben is szereplő) zenészek mind a Thin Lizzy tagjai voltak. Március és május között a zenekar további dalokon dolgozott, köztük a "Lady Killer on the Loose", a "The Sacred Sweetheart" és a címadó "Chinatown" címűeken, amelyek közül az utóbbi kettőt élőben is előadták ebben az időben, írországi és skandináviai koncertjeiken. Ezeken kívül volt még egy dal amely már a koncerteken is elhangzott, mégpedig a "Didn't I", amelyet a legutóbbi japán turnéjuk alkalmával, Dave Flett ideiglenes kisegítő gitáros társaságában adtak elő.

Az album társproducere Kit Woolven volt, aki a Thin Lizzy előző producerének, Tony Visconti-nak volt a hangmérnöke, és akit maga Visconti ajánlott a zenekarnak. Az új billentyűs, Darren Wharton később úgy jellemezte Woolvent, mint egy "nagyon kedves, laza, diplomatikus fickót" és mint "nagyon jó szakembert". Wharton azt is leírta, hogy Woolven a produkciót tekintve inkább Lynott irányítójaként működött, az helyett hogy bármelyikük is egymaga készítette volna az albumot. Woolven a felvételeket "nehéznek" írta le, mivel Lynott hajlamos volt helyben ötletelni, ahelyett, hogy bármilyen előzetes munkát vállalt volna. Azt is kijelentette, hogy ez megnehezítette a munkát az új gitáros White számára, aki egy szabályozottabb munkastílushoz volt korábban hozzá szokva. Jerome Rimson basszusgitáros, aki Lynott szólóalbumain dolgozott, visszaemlékezett majd így írta le a stúdióban zajló jelenetet: Végignéztem, ahogyan ő (Lynott) a Chinatown album nagy részét a mikrofonnál állva vette fel, és a szavakat úgy találta ki, ahogy ott állt. A kontrollszobában teljes buli zajlott.

Midge Ure eddig a pontig élőben is fellépett a zenekarral, de az áprilisi skandináv koncertek után távozott. A zenekar újra összeállt a Good Earth stúdióban, hogy folytassák a munkát az albumon, de hamarosan át kellett költözniük a RAK Studios-ba, amikor a Good Earth-ben nem volt számukra több idő. Ott találkozott a zenekar a tinédzser billentyűssel, Whartonnal, akit egy manchesteri barátja ajánlott Lynottnak. Wharton londonba utazott egy laza jam formájában tartott meghallgatásra, de a zenekart túlságosan lefoglalta a "Chinatown" befejezése, amely májusban jelent meg kislemezként. A következő héten visszatért, miután megtanulta a zenekar összes anyagát, és ideiglenesen felvették az együttesbe. A "Chinatown"-hoz és az elkészült "Killer on the Loose"-hoz körülbelül ugyanebben az időben, Wharton nélkül vették fel a promóciós videókat. Ezeket David Mallet rendezte, akivel a zenekar már dolgozott együtt az előző, Black Rose című album videóin a londoni Hewitt stúdióban.

A felvételeket később további turnézás késleltette, és néhány koncertet rögzítettek, hogy anyagot szolgáltassanak egy esetleges élő albumhoz, bár a legtöbb anyagot különféle B-oldalakra és egy EP-re, a Killers Live-ra használták fel. Június közepére a zenekar visszatért a Good Earth stúdióba, hogy befejezze a Chinatownt, bár még mindig nem volt világos, hogy mely dalok kerülnek fel a lemezre. Júliusra kialakult az album előzetes sorrendje. Az első oldalon a "Chinatown", a "We Will Be Strong", a "Didn't I", a "Turn Around" és a "Killer on the Loose" szerepelt. A második oldalan pedig a "Hey You, You Got It Made", a "Having a Good Time", a "Sweetheart", a "The Act", a "The Story of My Life" és a "Sugar Blues". A kidolgozott dalok közül kettőt végül nem találtak alkalmasnak az albumra: Ezek voltak a "The Act" (más néven "It's Going Wrong") és a "The Story of My Life". Az előbbit végül újra felvették és befejezték Lynott második szólóalbumára, a The Philip Lynott Albumra, "Don't Talk About Me Baby" néven, míg a "The Story of My Life" White szólógitározásával befejezetlen maradt. Egy másik dalt, a "Turn Around"-t, amelyet az élő koncertek soundcheckjei során játszottak, "Don't Play Around" néven fejezték be, és a "Killer on the Loose" kislemez B-oldalaként használták fel ahelyett, hogy az albumra került volna. 2011-ben megjelent az album kibővített változatán a dal soundcheck-felvétele is. Augusztusban, miután a zenekar úgy döntött, hogy ez a három dal nem kerül fel a lemezre, elhatározta, hogy új anyag írása és felvétele helyett inkább csökkenti a dalok számát az albumon. Az egyetlen új dal, amit ekkor befejeztek, a "Genocide (The Killing of the Buffalo)" volt.

balra|bélyegkép|250px|Snowy White az 1980-ban csatlakozott blues gitáros. A kép 2007-ben készült egy Roger Waters koncerten

A kész albumot a "We Will Be Strong" nyitotta, amely az Egyesült Államokban kislemezként jelent meg, bár promóciós videó nem készült hozzá. A dal himnikus énekkel és erős refrénnel van felvértezve, de a korábbi albumnyitó daloknál visszafogottabb hangvételű. Ezt követi a címadó "Chinatown", amely az új tag White ötletein, és egy basszusgitár-gyakorlaton alapult, amelyet Brush Shiels ír zenész mutatott Lynottnak. A dal befejezésében már az egész zenekar részt vett, Brian Downey dobos pedig dupla lábdobos témákkal egészítette ki a számot. Egy érdekes gitárriffel kezdődik White jóvoltából, amely aztán átmegy egy ereszkedő harmonikus riffbe, ez átvezet a dalba, amelyet Brian Downey shuffle beatje támogat, és egy lehetetlenül fülbemászó refrénrészbe vezet, aztán pedig egy hosszabb gitárszólóba torkollik.

A "Sweetheart" (a "The Sacred Sweetheart"-ról átnevezve) Wharton billentyűs hangszerelésével lett teljes, és ez egy jelképes Phil Lynott féle popdal. Szinte minden Thin Lizzy lemezen van ilyen, és ez nagyjából semmiben sem különbözik a korábbi változatoktól. Downey törzsi tamjátékával és egy kemény gitárriffel kezdődik, ami a refrénrészek után egy kettős harmóniájú, visszatérő riffbe torkollik, és a "sweetheart" vokális rétegzett refrénje könnyen megragad a hallgatóban. A "Sweetheart" összességében egy ártalmatlan hangulatú szám, és jön és megy anélkül, hogy túlzásokba esne. A "Sugar Blues"-ban Whtie szerepe jelentős, amelyhez ihletet egy másik zenekari együttműködése révén szerzett. A "pattogós" dal elektromos bluesos riffel és Downey dobpergéseivel kezdődik, mielőtt egyes kritikák szerint, meglehetősen felesleges pop/rock dallá süllyedne. Az első oldalt a "Killer on the Loose" zárja, amely a "The Yorkshire Ripper" néven híressé vált sorozatgyilkos Peter Sutcliffe által elkövetett gyilkosságok és nők elleni támadásokról szólt, és felkeltette a sajtó figyelmét, különösen, amikor a dal szeptemberben kislemezként is megjelent. Lynott itt vidáman mesél a szabadlábon lévő gyilkosról, aki főleg prostituáltakat gyilkolt Leeds és Bradford környékén. Lynottot és a zenekart a nemi erőszak dicsőítésével vádolták, és a női valamint erkölcsi csoportok nyomására a zenekar kénytelen volt elhagyni a dalt a koncertműsorából. Baljós gitárriffel kezdődik, és egy kis csendes, billentyűs hangszereléssel az akkor még nem hivatalos tag Darron Wharton-tól. White és Gorham szólói után pedig a fülbemászó refrén is hamar megérkezik. A dal sláger lett, és a brit kislemezlistán a 10. helyig jutott, annak ellenére, hogy a lemezkiadó nem tudott elegendő lemezt legyártani a kereslet kielégítésére.

A második oldalt a "Having a Good Time" nyitja, amely kemény gitárral és egy furcsa akusztikus "riff overdub-al" indul, amely a versszakokat is végig követi, majd a "Genocide (The Killing of the Buffalo)" következik, amelyet Lynott Jim Fitzpatrick segítségével írt, aki az album borítóját is tervezte. Fitzpatrick nem járult hozzá a dalszöveghez, de segített abban, hogy Lynott történelmi pontossággal tartsa fenn az amerikai bölények 19. századi lemészárlásáról és annak a síksági indiánok népére gyakorolt hatásairól szóló témát. Fitzpatrick elégedetlen volt a dalszövegekkel, és általában Lynott dalszövegeivel: "Úgy éreztem, hogy [azok] borzalmasan elfajultak. Az elméje nem hozta létre azokat az összefüggéseket, amiket korábban." Maga a szám a politikai témának megfelelően egy súlyos gitárriffel kezdődik, és sok kritikus szerint Lynott szövegileg és énekileg is csúcsformában van.

A "Didn't I" Tim Hinkley segítségével készült el, aki zongora részeket adott hozzá, és Fiachra Trench segítségével, aki vonós hangszereléseket biztosított. Hinkley már korábban billentyűs hangszereket adott hozzá a "Running Back"-hez a Jailbreak albumon 1976-ban, Trench pedig a Johnny the Fox dolgozott, szintén 1976-ban, valamint a Vagabonds of the Western Worldön 1973-ban. Trench dolgozott Lynott szólóalbumain is, és azt mondta, hogy a "Didn't I" oda is ugyanúgy felférhetett volna, mint a Lizzy repertoárjába. Ez az érzelgős szám az elveszett szerelemről szól, és zeneileg az együttes lágyabb oldalát képviseli. A Chinatown a "Hey You"-val zárult, amely Lynott és Downey közös munkája volt, a dal címét pedig lerövidítették. Ez egy érdekes, furcsa ütemmel kezdődik, a szokásos módon fülbemászó refrénnel, ami aztán átmegy egy gyors középső részbe, ami egy dühös gitárszólót tartalmaz, mielőtt visszatérne a versszakos részekhez. A szám egy meglehetősen kísérleti kompozíció, és a kritikusok szerint egy rendkívül alul értékelt Lizzy darab.

Borító