A 3757-es jelzésű autóbuszvonal Miskolc, Szirmabesenyő, Sajókeresztúr és Sajóbábony között húzódó regionális vonal, amelyet a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltet.
Útvonala A miskolci autóbusz-állomásról, a Búza térről indul. Útját a 26-os főúton kezdi el, annak négysávos szakaszán, északi irányban, a Szentpéteri kapun keresztül. Többek között erre található a miskolci húszemeletes, a megye központi kórháza, valamint az útból ágazik ki az egykori miskolci repülőtér felé vezető szakasz is, egy bevásárlóközponti csomópontban. A megyeszékhelyet a és a közös vonalszakaszával párhuzamosan hagyja el.
A szirmabesenyői elágazásban leágazik a falu felé. Keresztezi a helyi vasúti megállót, központján túl a Sajó folyásának mentén kanyarog tovább, eltávolodik a Sajóvámos irányába közlekedő járatoktól. A vele szomszédos Sajókeresztúrt L alakban járja be, onnan ismét a 26-os főúton közlekedik (a kettő elágazás között csak 3 kilométer eltérés van) egészen a főút egyik jelzőlámpás-csomópontjáig, névszerint a sajóbábonyi elágazáshoz. A kereszteződésből négy irányba, Miskolc, Sajószentpéter, Sajóecseg és Sajóbábony irányába lehet fordulni, a buszok utóbbit tűzik ki céljuknak.
Végállomására, Magyarország egyetlen zsákvárosába, Sajóbábonyba érkezik. A járatok a belvárosi lakóteleptől kettő úton közlekednek, kisebbik része az ófalun keresztül, nagyobbik része ennek déli peremén, melyek az egykoron a fűtőháznak helyet adó helyszín mellett érnek össze. A komoly termelést lebonyolító ipari parkban végállomásoznak.
Közlekedése Indításai minden nap történnek, de nem számottevően. A két várost a 3760-as buszok kapcsolják össze a 26-os főúton (Miskolcról a hétköznapi reggeli órákban egy ilyen indítás is történik, de 3757-es vonalszámmal), a vonal a kettő, Sajó parti településről nyújt közvetlen eljutást Sajóbábonyra, csakúgy mint a 3797-es buszok, de nem miskolci végállomásozással.
Törzsjárművei
az LMP-204 rendszámú Ikarus E127, az SSM-645 rendszámú Credo Econell 12, az AA JB-571 rendszámú Credo Econell 12 autóbuszok.
ViszonylatIndításszámKözlekedési rendMiskolc, aut. áll. – Sajóbábony, ipari park2 pártanítási napokon2 oda, 1 visszatanszünetben munkanapokon1 párhétvégénSzirmabesenyő vmh. ➝ Sajóbábony, ipari park1 odaszabadnapokon
Megállóhelyei
! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |0|| Innen induló és ide érkező járatok listája a Közlekedése alcím alatt.<small>végállomás ||0.0 km |align=left| |- |1|| Miskolc, Leventevezér utca ||1.2 km |align=left| |- |2|| Miskolc, megyei kórház ||1.9 km |align=left| |- |3|| Miskolc, repülőtér bejárati út ||2.8 km |align=left| |- |4|| Miskolc, Stromfeld laktanya ||3.9 km |align=left| |- |5|| Szirmabesenyői elágazás ||5.0 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Munkanapokon 1 alkalommal érintett a Szirmabesenyő vasúti megállóhely –– Sajókeresztúr, lakótelep közötti megállók helyett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Sajókeresztúr, ipari park bejárati út ||∫ |align=left| |- |6|| <small>vonalközi végállomás ||5.7 km |align=left| – Szirmabesenyő <small>() |- |7|| Szirmabesenyő, egészségügyi központ ||6.1 km |align=left| |- |8|| Szirmabesenyő, ABC áruház ||6.8 km |align=left| |- |9|| Szirmabesenyő, templom ||7.2 km |align=left| |- |10|| Szirmabesenyő, Alkotmány utca ||7.8 km |align=left| |- |11|| Sajókeresztúr, Vörösmarty utca ||8.8 km |align=left| |- |12|| Sajókeresztúr, posta ||9.6 km |align=left| |- |13|| Sajókeresztúr, lakótelep ||10.4 km |align=left| |- |14|| Sajókeresztúri elágazás ||11.2 km |align=left| |- |15|| Sajóbábonyi elágazás ||12.8 km |align=left| |- |16|| Sajóbábony, lakótelep ||14.2 km |align=left| |- |17|| Sajóbábony, ófalu bejárati út ||15.0 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Tanítási napokon 3; tanszünetben munkanapokon 2; hétvégén 2 alkalommal érintett az ófalu bejárati út megálló helyett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Sajóbábony, ófalu bolt ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Sajóbábony, ófalu felvég ||∫ |align=left| |- |18|| Sajóbábony, fűtőház ||15.8 km |align=left| |- |19|| Sajóbábony, gyártelep ||16.6 km |align=left| |- |20|| Sajóbábony, ipari park<small>végállomás||17.1 km |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye autóbusz-közlekedése