Teddy Hill amerikai dzsesszzenész: szaxofonos, zenekarvezető.

Pályafutása

Teddy Hill, amerikai big band vezető karmester – a harlemi Minton's Playhouse dzsesszklub menedzsere volt. Különféle hangszereken játszott, többek között dobon, klarinéton, szoprán- és tenorszaxofonon.

New Yorkban a Whitman Sisters, George Howe és Luis Russell zenekarával lépett fel az 1920-as években, majd 1934-ben megalapította saját zenekarát, amely az NBC rádióhálózaton keresztül talált állandó munkát. Több éven keresztül olyan jelentős fiatal zenészek szerepeltek nála, mint Roy Eldridge, Bill Coleman, Frankie Newton és Dizzy Gillespie.

Zenekara rendszeresen játszott a Savoy Ballroomban.

1937 nyarán Angliában és Franciaországban turnézott. 1940-ben kezdte irányítani a Minton's Playhouse-t, amely a bebop stílus központjává vált olyan jelentős zenészekkel, mint Thelonious Monk és Kenny Clarke.

1937-ben szerződött a Bluebird Recordsszal, és 18 dalt rögzített velük. Hill 1969-ben kiszállt a Minton's-ból s a Baron's Lounge menedzsere lett.

Magánélete Az 1920-as években vette feleségül Louise Weltont. Lányuk, Gwendolyn Louise Hill 1930-ban született. Az idő múlásával elváltak.

Az 1930-as évek végén Bonnie Davis énekesnő kezdett el dolgozni a zenekarában. Később közös lányuk született, Beatrice Hill, aki Melba Moore művésznéven vált ismertté.

Diszkográfia Dance with His NBC Orchestra, EPM, 1992 Uptown Rhapsody, Hep Records, 1995 1935-1937, Classics, 1996

Jegyzetek

Források https://www.allmusic.com/artist/teddy-hill-mn0000014064#biography https://www.jazzdisco.org/teddy-hill/discography/ https://www.jazzmusicarchives.com/artist/teddy-hill/?ac=Teddy%20Hill MusicBrainz

Fordítás

Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Birminghamiek Kategória:1909-ben született személyek Kategória:1978-ban elhunyt személyek