Dér István (Csanádpalota, 1937. május 28. – Szeged, 1993. május 30.) magyar festőművész. A szegedi SZÖG-ART Művészeti Egyesület tagja.

Életpályája Általános iskolai tanulmányait 1952-ben fejezte be szülővárosában. 1956–1959 között a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola hallgatója volt, ahol Vinkler László volt mestere. 1960-tól volt kiállító művész. 1960-ban a szegedi Felsőfokú Tanítóképző gyakorló iskolájában rajz és kézimunka szakvezető, 1964–1971 között a Szegedi Tanárképző Főiskola Gyakorló Iskolájában rajz szakvezető lett, majd az utolsó két évben annak igazgató-helyettese volt. 1971-ben került a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Rajz- és Művészettörténeti Tanszékére mint tanársegéd, majd 1973-ban adjunktussá nevezték ki, ahol élete végéig ebben a státuszban tanított. 1975-től a Képző- és Iparművészeti Szövetség tagja, négy évig pedig a szegedi képzőművészeti csoport titkára volt.

Munkássága Sötétre hangolt, a kemény formaalakítás és a színkontrasztok által néha drámai hatású festményein szimbolikus népi világot teremtett, hogy ezáltal felfokozott módon tudjon a reális emberi és természeti kapcsolatokra utalni. A csendélet-műfajban a tárgyakban és azok térbeli viszonylataiban rejlő gondolati tartalmakat vetített ki. Murális feladatokkal, intarzia-készítéssel is foglalkozott.

Magánélete Szegeden élt. 1964-ben megházasodott. 1965-ben született meg lánya: Dalma. 1973-ban elvált. 1976-ban újra megnősült, felesége, Madarász Piroska magyar-orosz szakos tanár lett. 1977-ben született István nevű fia.

Sírja Szegeden, a Belvárosi temetőben található.Délmagyarország, 1993. június 3-i száma

Kiállításai Egyéni 1966 Hódmezővásárhely, Szeged, Gyula 1974 Tokaj, Mindszent 1976, 1979 Szeged 1978 Győr, Hajdúböszörmény Válogatott, csoportos 1967-1980, 1986 Szeged 1967 Budapest 1973-1976 Hódmezővásárhely 1989 Temesvár

Díjai Szegedi Nyári Tárlat díja (1966) Makói Művésztelep plakettje (1971) Szegedi Nyári Tárlat nívódíja (1975) Szeged város alkotói díja (1975) Káplár Miklós-díj (1977)

Emlékezete 2002-ben Csanádpalota az Általános Iskolát a helyi születésű festőművészről nevezte el.Köztérkép.hu

Jegyzetek

Források Artportal.hu Életpályája a Dér István Általános Iskola oldalán Sulinet.hu Kieselbach.hu Művész életrajzok, 1985. Pogány Gábor, Szíjj Rezső, Tasnádi Attila; szerkesztette: B. Varga Sándor.

További információk Dömötör J.: Dér István kiállítása (Tiszatáj, 1966/3.) Papp L.: 40 fegyelmezett látomás. Dér István kiállítása (Tiszatáj, 1966/10.) Akácz L.: Homokból nőtt életfa. Beszélgetés Dér Istvánnal (Művészet, 1973/8.) A Szegedi Tanárképző Főiskola centenáriumi évkönyve (1873-1973). Szerkesztette: Dr. Megyeri János, Dr. Moholi Károly. Szeged, [Szegedi Tanárképző Főiskola], 1973. Magyar festők és grafikusok adattára. A kutató-, föltáró- s gyűjtőmunkát végezte Seregélyi György. Szeged, 1988. Szabó Ákos-Kállai Tibor: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona. Nyíregyháza, Kállainé Virágh Irén, 1997.

Kategória:1937-ben született személyek Kategória:1993-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók