Peder Als dán festő. Ő volt az első jelentős dán festő, aki elsajátította a neoklasszicizmus irányzatát.

Élete Koppenhágában született 1725-ben. Carl Gustaf Pilo svéd festő tanítványa volt, stílusa jelentősen befolyásolta munkáit. 1743-ban eladta egy festményét Dánia királyának, s ezzel felhívta magára a szakma figyelmét.

A Dán Királyi Művészeti Akadémián tanult, ahol elismerést szerzett a Dannebrog-rend lovagjait ábrázoló festménysorozatával. 1755-ben elnyerte az akadémia aranymedálját, ezt követően pedig 1752-től 1756-ig Rómába és Párizsba utazott. Rómában Anton Raphael Mengs iskolájában tanult, aki szintén komoly hatást gyakorolt művészetére. Rómában idejét nagyrészt Raffaello Sanzio és Andrea del Sarto munkáinak pontos másolásával töltötte. Szintén készített Correggio- és Tiziano Vecellio-másolatokat.Bryan, Michael (1886). "Als, Peter". In Graves, Robert Edmund (ed.). Bryan's Dictionary of Painters and Engravers (A–K). Vol. I (3rd ed.). London: George Bell & Sons.

Dániába visszatérését követően folytatta a festést, azonban festményeinek színvilágát kritikák érték. 1764-ben a Képzőművészeti Akadémia tagja, 1766-ban pedig professzora lett. 1775-ben érte a halál szülővárosában.

Az olajfestés mellett pasztellben is dolgozott, és több miniatúrát is készített.

Galéria

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kapcsolódó szócikkek Dán festők listája

Kategória:1725-ben született személyek Kategória:1776-ban elhunyt személyek Kategória:Koppenhágaiak Kategória:Dán festők Kategória:Szabadkőművesek