Az 1070-es jelzésű autóbuszvonal egy Budapest és Jászszentandrás között közlekedő országos járat, amit a Volánbusz Zrt. lát el Jászberény érintésével.
Útvonala Budapest Stadion autóbusz-pályaudvarról indul. Keleti irányban kezd el haladni az Örs vezér tere felé. Azt követően Rákoskeresztúron áll meg legközelebb a 31-es főúton, útja során nagyrészben ezen az úton éri el Tápiószecsőt és Szentmártonkátát is. A nagyközségben járatai két felé ágaznak – pár járat Nagykáta felől közelíti meg Jászberényt, nagyrésze Jászfelsőszentgyörgy irányából éri el először a megyeszékhely vasútállomását, majd autóbusz állomását. Az indításoknak jellemzően a végállomása mint ahogy a 20 kilométerre fekvő Jászapáti is néhány alkalommal. A város körforgalmában Jászszentandrás felé hajtanak az országos buszok, úgy érik el a termálfürdős községet.
Indításszáma viszonylag átlagos, de a főváros és a kis lélekszámú község közt nem sok busz közlekedik. Ellentétes irányban útvonala változatlan.
Tudnivalók
Országbérlet érvényesíthető a járaton. Kiegészítőjegy vásárlása nem szükséges. Online ülőhelyfoglalás lehetséges. Felszállási / leszállási korlátozás az alábbi megállókban van:
MegállóJászberény feléBudapest feléBudapest, Örs vezér terefelszálló utasok részéreleszálló utasok részéreBudapest, Rákoskeresztúr városközpontfelszálló utasok részéreleszálló utasok részéreMaglód, SPARfelszálló utasok részéreleszálló utasok részére
Közlekedése Indulási helyszínÉrkezési helyszínIndításszámaKözlekedéseBudapest, Stadion autóbusz-pályaudvarJászberény, autóbusz-állomás6 pármunkanapokon3 párhétvégénBudapest, Stadion autóbusz-pályaudvarJászapáti, autóbusz-állomás3 pármunkanapokon3 párszombatokon3 oda, 2 visszavasárnapokonBudapest, Stadion autóbusz-pályaudvarJászszentandrás, autóbusz-forduló2 pármunkanapokon és szombatokon3 párvasárnapokon
Megállóhelyei
! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Ezen alapú megállókat nem minden indítás érinti. |- |0|| Budapest, Stadion autóbusz-pályaudvarvégállomás||0.0 km |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |colspan=4|Jászberény felé csak felszállás, a stadion felé csak leszállás kísérelhető meg. |-bgcolor=#E0B85B |1|| Budapest, Örs vezér tere||2.4 km |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |2|| Budapest, Rákoskeresztúr városközpont||13.0 km |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |3|| Maglód, SPAR||22.3 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |4|| Mende, községháza||30.1 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |5|| Sülysáp, Fő út 55.||37.9 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |6|| Tápiószecső, Magdolnatelep||40.2 km |align=left| |- |7|| Tápiószecső, községháza||42.2 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |8|| Tápiószecső, erdei útelágazás||45.1 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |9|| Forrópuszta, termelőszövetkezet bejárati út||47.8 km |align=left| |- |10|| Szentmártonkáta, vasútállomás bejárati út||50.9 km |align=left| |- |11|| Szentmártonkáta, templom||51.7 km |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |colspan=4|Naponta 2 pár indítás halad az útvonalon. |-bgcolor=#E0B85B | || Nagykáta, templom|| |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |12|| Kátai állami gazdaság bejárati út||56.4 km |align=left| |- |13|| Szentlőrinckáta, bejárati út||59.6 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |14|| Jászfelsőszentgyörgy, vásártér||62.3 km |align=left| |- |15|| Jászfelsőszentgyörgy, községháza||63.1 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |16|| Jászfelsőszentgyörgy, gépjavító||64.2 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |17|| Hármastanya||65.3 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |18|| Kerekudvar, bejárati út||67.0 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |19|| Régi Pesti út||68.0 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |20|| Jászberény, Electrolux bejárati út||71.1 km |align=left| |- |21|| Jászberény, vasútállomás||72.6 km |align=left| > |- |22|| Jászberény, autóbusz-állomásvonalközi végállomás||74.2 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |23|| Jászberény, Szabadság tér||75.0 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |24|| Jászberény, jászteleki elágazás||75.7 km |align=left| |- |25|| Jászjákóhalma, községháza||81.6 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |26|| Jászjákóhalma, tüzép||83.1 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |27|| Kapitányrét||87.3 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |28|| Mezőgazdasági tanüzem||91.1 km |align=left| |- |29|| Jászapáti, autóbusz-állomásvonalközi végállomás||93.9 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |30|| Jászapáti, Lehel utca||94.8 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |31|| Jászszentandrás, 6-os km-kő||99.7 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |32|| Jászszentandrás, gépjavító||101.5 km |align=left| |- |33|| Jászszentandrás, autóbusz-váróterem||102.2 km |align=left| |- |34|| Jászszentandrás, autóbusz-fordulóvégállomás||103.1 km |align=left|
Források
Menetrendi tájékoztató [2023.12.10–]
Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Pest megye autóbusz-közlekedése Kategória:Jász-Nagykun-Szolnok megye autóbusz-közlekedése