Tift Merritt amerikai countryzenész, dalszerző, énekes, gitáros.

Pályafutása

Merritt Houstonban született és Raleigh-ben nőtt fel. A Chapel Hill-i Észak-Karolinai Egyetemre járt.University of North Carolina at Chapel Hill

A Carbines nevű zenekarral és kis klubokban játszott Chapel Hill és Raleigh városokban. 1998-ban kiadtak egy kislemezt, (Jukejoint Girl), majd 1999-ben a The Two Dollar Pistols című albumot Tift Merrittel a Yep Roc Recordsnál.

2000-ben Merritt megnyerte a „MerleFest Chris Austin” dalszerzői versenyét, és 2002-ben kiadta debütáló albumát, a „Bramble Rose”-t. A lemez a Time és a The New Yorker Top 10-es listájára került, az Associated Press pedig az év legjobb debütálásának nevezte. A 2004-es „Tambourine” albumot 2004-ben jelölték a legjobb country album Grammy-díjára. Ugyanebben az évben „Home Is Loud” címmel egy teltházas koncertet adtak az észak-karolinai Raleigh-ben található North Carolina Museum of Art-ban.

A 2008-ban a Fantasy Recordsnál megjelent „Another Country” előadója Charlie Sexton gitáros volt. Merritt egy párizsi lakásban írta az albumot. A Paste magazin négycsillagos értékelést adott az albumról. A „Broken” című dalt az év dala kategóriában az Americana Music Award-ra jelölték. Merritt angliai turnéja közben Merritt felvette a Buckingham Solo albumot (2009). EP-je, a „Please Break the Silence of the Middle of the Night”, 2008-ban jelent meg.

Merritt elénekelte a „The Star-Spangled Banner”-t Barack Obama akkori szenátor az utolsó kampánygyűlésén, ahol Joan Baez és Kris Kristofferson is ott volt.

Merrit dalait „hangos novelláknak és megrendítő előadásoknak” nevezték. Olyan művészekhez hasonlították, mint Joni Mitchell és Emmylou Harris.

A The New Yorkerben megjelent kritika is dicsérte őt, a The Wall Street Journal pedig egy hétvégi műsorában szerepelt az énekes-dalszerzőkről szólva Joni Mitchell, James Taylor és Leonard Cohen hagyománya folytatásáként jellemezte.

Diszkográfia

Stúdióalbumok 2002: Bramble Rose 2004: Tambourine 2008: Another Country 2010: See You on the Moon 2012: Traveling Alone 2017: Stitch of the World

Koncertalbumok 2004: Home Is Loud 2007: Live From Austin, Tx. 2009: Buckingham Solo

Középlemez 1999: Two Dollar Pistols with Tift Merritt

Filmek Zenéje szerepel a The L Word-ben, a Men In Trees-ben, a United States of Tara-ban és a New in Town című filmben.

Díjak

Jegyzetek

Források http://www.tiftmerritt.com/ https://www.allmusic.com/artist/tift-merritt-mn0000927795#biography

Fordítás

Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Élő személyek Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Countryénekesek Kategória:Houstoniak