Szabó Ábel (Kolozsvár, 1974. – ) festő- és grafikusművész, egyetemi tanár. Tagja a MAMŰ Társaságnak.

Életpályája Tanulmányait Marosvásárhelyen kezdte, majd 1989–1993 között elvégezte a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolát. 1993–1998 között a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol Pásztor Gábor és Eszik Alajos oktatta. 1997 óta kiállító művész. 1998-ban Salzburgban tanult. 2018 óta a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógiai Központ Rajz- művészettörténet Tanszékén oktat.

Emberlakta, ember művelte, vasútmenti, külvárosi, de épp ember nélküli, és még észre nem vett helyeket fest meg olajjal vászonra. Tájképfestő, aki a pillanat kimerevítéséből megunhatatlan történeteket készít.

Könyvei Az alkotó egyén belső harmóniája (A harmónia dicsérete című konferencia tanulmánykötete, SZTE JGYPK, Rajz- művészettörténet Tanszék, 2019)

Kiállításai Egyéni 2003-2004, 2009-2011, 2013-2014, 2016 Budapest 2007 Vác 2013 Csíkszereda 2015 Hódmezővásárhely

Válogatott, csoportos 1999 Berlin 2001 New York, Budapest 2002 Salgótarján, Dunaújváros 2004 Tokió, Miskolc, Hódmezővásárhely 2006, 2011 Budapest 2008 Gyergyószárhegy 2014 Isztambul 2017 Szentendre, Párizs, Bécs

Díjai

Artotek.hu Magyar Grafikáért Alapítvány díja (1997) Kondor Béla-díj (1998) Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj (1999) Strabag Painting díj (2006) Galyasi Miklós-díj (2007, 2013) Esterházy Művészeti Díj (2011) Endre Béla-díj (2011) MMA ösztöndíj (2014) Makó város díja (2014) Tornyai János-plakett (2014)Szabó Ábel festőművész kapta idén a Tornyai-plakettet - Híradó.hu Munkácsy Mihály-díj (2016) Óbudai tárlat, I. díj (2016) Táblaképfestészeti Biennálé, I. díj (2018) MMA Művészeti Ösztöndíj (2018-2021) Csongrád Megyei Önkormányzat Alapítvány Díja (2019)

Jegyzetek

Források Szabó Ábel hivatalos oldala Kieselbach.hu Tiszatáj Online Kultúra.hu Szabó Ábel: Szabadjáték Adatlapja az SZTE JGYPK oldalán

További információk Molnár Dénes: Erdélyi műtár. Képzőművészek, iparművészek, műépítészek, művészettörténészek, fotóművészek, műgyűjtők adattára. Déva, Corvina Kiadó, 2002. Országos Grafikai Biennále. Felelős kiadó: Dobrik István. Miskolc 2000. Miskolc, Miskolci Galéria Könyvek, 2000.

Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Munkácsy Mihály-díjasok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók