A Damara egy magyar könnyűzenei együttes, amely 2020-ban alakult Budapesten és 2025 februárjában oszlott fel. Stílusuk leginkább az alternatív rockhoz áll közelebb, zenéjük az indie pop, jazz-funk, pop-rock és szintipop műfajok idővel változó keveredéséből áll össze.
A zenekar tagjaira jelentős hatással volt a 70-es, 80-as és 2000-es évek több nagy zenésze és együttese.
Története Az együttes dalszerző-énekesnője, Agata Angilella 15 éves korában kezdett dalokat írni, amelyeket kezdetben kisebb klubokban adott elő akusztikus gitárkísérettel. 2018-ban a zenei pálya mellett döntött, és felvételt nyert a Premier Művészeti Szakgimnáziumba. Tanulmányai során ismerkedett meg a Carson Coma tagjaival, akik felkérték vokalistának; az együttessel egy éven át dolgozott együtt. Ezzel párhuzamosan kapcsolatba került a Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium növendékeivel is. Az ezen ismeretségekből kialakuló társaság kezdetben baráti közösségként működött, majd később közös zenei alkotómunkába kezdett, amelynek eredményeként létrejött az együttes.
A zenekar fiatal kora ellenére rövid időn belül megjelent a hazai zenei színtéren. Első koncertjükre – a Covid19-pandémia miatt – 2020 októberében került sor, amely telt házas lett. A fellépés helyszíne a korábbi Dürer Kert volt, ahol a Sezlony és a Verőköltő zenekarokkal közösen léptek fel.
2021-ben a zenekar több hazai koncerthelyszínen és rendezvényen is fellépett. Júniusban a Kobuci Kertben játszottak, majd a Carson Coma előzenekaraként a MONYO Landen léptek fel. Ezt követően a Központ Bisztróban a Garázsszerda programsorozat keretében, a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, valamint a PONTOON rendezvényhelyszínen is koncerteztek.
Fesztiválfellépéseik között szerepelt a Kolorádó Fesztivál, az UbikEklektik, az Ördögkatlan Fesztivál és a Gólem Fesztivál is. Emellett meghívást kaptak az M2 Petőfi TV „Én vagyok te” című műsorába, ahol más előadók dalainak feldolgozásait adták elő. A zenekar 2021 novemberében a „Szabad a színpad” tehetségkutató versenyen különdíjban részesült.
A zenekar első stúdiófelvétele 2021 elején jelent meg Neked címmel. A dal felvételét és utómunkálatait Dióssy D. Ákos (Kispál és a Borz) végezte. A számhoz 2021 februárjában videoklip is készült Komróczki Diána rendezésében.
A zenekar első nagylemeze Keresem a helyem címmel 2021. december 20-án jelent meg. Az albumot 2022. január 20-án a Turbina Kulturális Központban mutatták be, ahol a Pandóra Projekt előzenekaraként léptek fel.
2022. február 19-én Barba Negra-ban a Péterfy Bori & Love Band vendégzenekaraként koncerteztek.
2022 júniusában megjelent a zenekar Hülyegyerek című dalához készült klip, amely a második nagylemez előzeteseként szolgált. A dalt táncolható, olasz szintipop hatások jellemzik. Második nagylemezük Fény és Boogie címmel 2023. január 20-án jelent meg, amelyet 2023. február 25-én mutattak be Budapesten, az Akvárium Klubban.
2024. április 29-én megjelent a harmadik nagylemezük Még nyitva az ég címmel.
2024. december 4-én a zenekar bejelentette feloszlását. Búcsúkoncertjüket 2025. február 21-én a Turbina Kulturális Központban tartották.
Tagjai
Agata Angilella – ének Szántó Marcell – szólógitár Kalmár Botond László – billentyűs hangszerek Csányi Mihály – basszusgitár Mónus Marcell – dobok
Diszkográfia
Stúdióalbumok
Keresem a helyem (2021) Fény és Boogie (2023) Még nyitva az ég (2024)
Kislemezek ÉvDalAlbum2021NekedKeresem a helyem2022HülyegyerekFény és Boogie Viszlát2023RendszeredMég nyitva az ég2024csanyi.wavElbújtál
Videoklipek #ÉvDalStúdióalbumRendező12021NekedKeresem a helyemKomróczki Diána22022Körút?3HülyegyerekFény és BoogieKizlinger Lilla42023Mi ez az egész?Fazakas Lőrinc5RendszeredMég nyitva az égFazakas Lőrinc62024csanyi.wav?
Díjak és elismerések
Szabad A Színpad! – könnyűzenei tehetségkutató verseny, különdíj (2021) NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program (2021)
Jegyzetek
További információk
Facebook oldal Instagram oldal Spotify oldal PORT.hu
Kategória:2020-ban alakult együttesek Kategória:Magyar alternatívrock-együttesek