Jalen Marquis Brunson amerikai NBA-bajnok kosárlabdázó, a New York Knicks játékosa a National Basketball Associationben (NBA). A Dallas Mavericks a 2018-as drafton a 33. helyen választotta ki és itt is játszotta első négy szezonját. Egyetemen a Villanova játékosa volt, ahol megválasztották az év játékosának az országban és kétszeres bajnok lett.
A 2015-ös McDonald’s All-American-gálán és a Jordan Brand Classic mérkőzéseken is helyet kapott, illetve a Nike Hoop Summit tornán az amerikai válogatott tagja volt. A Stevenson Középiskola tanulójaként állami bajnok lett a csapattal, majd a szezon végén megkapta az Illinois Mr. Kosárlabda díjat. Ő tartja a rekordot a legtöbb szerzett pont rekordját az illinois-i állami bajnokságban és az U18-as Amerika-bajnokságon neki van a legtöbb gólpassza egy mérkőzésen a torna történetében. Az U19-es világbajnokságon elnyerte a legértékesebb játékosnak járó díjat.
Egyetemi pályafutását a 2015–2016-os szezonban kezdte meg, elnyerve a Big East főcsoport év elsőévese díját. Kezdőként játszott, hozzásegítette csapatát a 2016-os NCAA-bajnoki címhez. Másodévesként beválasztották az All-Big East csapatba, majd harmadik szezonjában ismét bajnok lett a csapattal, három év alatt másodjára. Az évad után megválasztották az ország legjobbjának és a 2018-as All-American csapatba is.
Brunson négy évet játszott a Dallas Mavericks színeiben. Azt követően, hogy elérték a nyugati főcsoportdöntőt, Brunson elhagyta a csapatot és a New York Knicks csapatához szerződött 2022-ben. A Knicks játékosaként 2024-ben először NBA All Star lett. 2026-ban 1973 óta először bajnoki címig vezette a Knickset, a döntő legértékesebb játékosának is megválasztották.
Ő tartja a rekordot a legtöbb szerzett hárompontosért egy félidőben hibázás nélkül, nyolccal és beállította a rekordot a legtöbb hárompontosért egy mérkőzésen hibázás nélkül, kilenccel. 2025-ben megkapta a Jerry West-díjat. Apja, Rick Brunson, szintén játszott az NBA-ben.
Statisztika
Egyetem ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MGP/ML/MB/MP/M2015–2016Villanova Wildcats403924,0.452.383.7741,82,50,70,09,62016–2017Villanova Wildcats363631,1.541.378.8762,64,10,90,014,72017–2018Villanova Wildcats404031,8.521.408.8023,14,60,90,018,9Karrier11611528,9.510.393.8202,53,70,80,014,4
NBA
Alapszakasz ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MGP/ML/MB/MP/M2018–2019Dallas Mavericks733821,8.467.348.7252,33,20,50,19,32019–2020Dallas Mavericks571617,9.466.358.8132,43,30,40,18,22020–2021Dallas Mavericks681225,0.523.405.7953,43,50,50,012,62021–2022Dallas Mavericks796131,9.502.373.8403,94,80,80,016,32022–2023New York Knicks686835,0.491.416.8293,56,20,90,224,02023–2024New York Knicks777735,0.479.401.8473,66,70,90,228,72024–2025New York Knicks656535,4.488.383.8212,97,30,90,126,02025–2026New York Knicks747435,0.467.369.8413,36,80,80,126,0Karrier56141130,0.485.385.8263,25,30,70,119,2All-Star3217,4.423.353—2,34,01,30,09,3
Rájátszás ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MGP/ML/MB/MP/M2021Dallas Mavericks7016,3.455.462.7492,61,40,00,08,02022Dallas Mavericks181834,9.466.347.8004,63,70,80,121,62023New York Knicks111140,3.474.325.9124,95,61,50,127,82024New York Knicks131339,8.444.310.7753,37,50,80,232,42025New York Knicks181837,8.461.358.8513,47,00,40,329,42026New York Knicks191936,9.465.363.8463,26,11,20,028,4*Karrier867935,9.461.347.8313,75,50,80,126,0
Jegyzetek
Kategória:1996-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:New Jersey-iek Kategória:Afroamerikaiak Kategória:Amerikai kosárlabdázók Kategória:Irányítók Kategória:Dobóhátvédek Kategória:A Dallas Mavericks játékosai Kategória:A New York Knicks játékosai Kategória:NBA All Star-játékosok