Csontos László (Gige, 1953. február 13. – Jéna, 1997. május 23.) magyar szociológus, közgazdász a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem és a Közép-európai Egyetem tanára, iskolateremtő oktató, kutató.
Életpályája
Csontos László 1953. február 13-án született Kaposváron, a várostól 20 kilométerre levő Gige községben nőtt fel. 1967 és 1971 között a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumba járt. Érettségije után felvették a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, ahol – az 1971-72-ben Kalocsán letöltött egy éves katonai szolgálata után – 1972-ben kezdte meg tanulmányait.
Az egyetemen Bertalan László diákjai közé tartozott, az ő személyisége, tanítása és szociológiai kurzusai meghatározóak voltak a számára. Számos közgazdasági és szociológiai alapmunkát fordított magyarra, vagy szaklektorálta és szerkesztette azok magyar nyelvű megjelenését.
Egyetemi évei alatt szakmai gyakorlatát kétszer is a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetében töltötte. Egyetemi diplomáját 1977 őszén védte meg, szakdolgozatának címe „A módszertani individualizmus néhány problémája” volt. A kiemelkedő színvonalú dolgozat első részében a módszertani individualizmussal kapcsolatos ötvenes, hatvanas években, elsősorban angolszász folyóiratokban zajló vitákat tekintette át, a második részben a közgazdaságtudomány módszereihez szorosabban kapcsolódó, a módszertani individualizmussal összefüggő, azzal gyakran egybemosott, de – Csontos László szerint – attól megkülönböztetendő módszertani programot mutatta be, míg a harmadik részben egy fogalomalkotási módszert, a struktúrafogalom felépítését mutatta be.
Ezt követően elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem szociológia szakát is, 1981 januárjában diplomázott, majd 1982-ben ugyanott summa cum laude minősítéssel egyetemi doktori fokozatot szerzett. Doktori disszertációjának címe „A kollektív fogalmak logikájáról”.
A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Szociológia Tanszékén 1978-ban kezdett el dolgozni tudományos segédmunkatársként, 1982-től tudományos munkatárs volt, 1988 és 1994 között amerikai tanulmányai miatt fizetés nélküli szabadságon volt, majd 1994-től docens lett (mellékfoglalkozásban). Tudományos tájékozódásának nyelvi korlátja alig akadt, 1981-ben már angol, német, olasz, orosz és francia nyelven is követte a szakirodalmat.
1988-tól 1993 őszéig a Connecticut Egyetem Közgazdaságtudományi Tanszékének doktori iskolájában tanult Storss-ban. Mentora Richard Langlois volt, akivel később közös cikket is készített. A PhD-képzésen való részvétel mellett a Connecticut Egyetemen 1988-1989-ben kutatási asszisztens volt, közben 1988-1989-ben középfokú mikroökonómiát, valamint egy a mikro- és makroökonómia alapjaiba bevezető tárgyat tanított. 1991-ben amerikai gazdaságtörténet témamegjelöléssel tanársegéd lett. Oktatott vállalati szervezettel (industrial organizations) és közpénzügyekkel kapcsolatos tárgyakat is. 1992-ben vendégoktatóként (adjunct professor) dolgozott a University of Hartfordon, majd 1992 és 1994 között a Lyndon State College-ban (mai neve: Vermont State University Lyndon Campus) oktatott tanársegédi állásban.
1993 augusztusában a Connecticut Egyetemen közgazdasági PhD-fokozatot szerzett „Bent a fekete dobozban: a belső szervezet közgazdaságtana” (Inside the Black Box of the Firm: The Economics of Internal Organization) című disszertációjával. Korábbi munkahelyén, amit akkor már Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemnek hívtak, még hazatérése előtt Andorka Rudolf kezdeményezésére mellékállású egyetemi docensi kinevezést kapott. 1994 őszétől meghatározó munkahelye Kis János hívására a távolléte alatt létrejött Közép-Európai Egyetem lett, ahol a közgazdaságtan és politikatudomány professzoraként dolgozott. Nem csak tanárként, hanem az oktatás szervezésében is jelentős feladatokat vállalt magára: a közgazdasági képzés fejlesztése mellett kiemelkedő szerepet játszott a politikatudományi tanszék doktori programjának beindításában is. Egyetemi óráin többnyire játék- és döntéselmélet, mikro- és makroökonómia témákban oktatott, valamint "Formális modellek a társadalomkutatásban”, illetve „A társadalomkutatás története és metodológiája” témában vezetett tárgyakat.
Részmunkaidőben az OTP elnöki tanácsadójaként tevékenykedett.
1995-ben elvégezte a Harvard Egyetem Gazdaságpolitika és menedzsment kurzusát.
1997 márciusában egy konferencián vett részt Jénában, és ott érte a halál.
Szakmai munkássága
Oktatási tevékenysége
Legfontosabb és legnagyobb hatású saját egyetemi kurzusait „A közjavak problémája és a kollektív cselekvés elmélete”, illetve „Szituációs-logikai modellek a társadalomtudományban” címmel tartotta. A közjavakról szóló előadások nem csak annak ökonómiai és szociológiai elméleteire tértek ki, hanem Csontos László részletesen bemutatta a diákoknak a közjavak realizálásának különböző modelljeit, empirikus típusváltozatait és a sikeres kollektív cselekvés szociológiai és társadalomlélektani előfeltételeit. A szituációs logikai modellekről szóló kurzusa a különböző társadalomtudományi magyarázattípusok után a döntéselméleti előzményeket és a preferenciák különböző empirikus típusváltozatait mutatta be, majd a játékelmélet alapjait, és a lehetséges társadalomtudományi alkalmazások sorát. Ezeknek a Magyarországon akkoriban úttörőnek számító kurzusoknak a tananyaga soha nem jelent meg nyomtatásban, hallgatói viszont legépelték és terjesztették azt egymás között. Előadásvázlatai online elérhetők.Szituációs-logikai modellek a társadalomtudományban 1985. február - június.A közjavak problémája és a kollektív cselekvés elmélete. 1985. november - 1986. február.
Amerikából hazatérve, a hazai felsőoktatás és felnőttképzés belterjességének oldása és az oktatás színvonalának emelése érdekében Csontos László fontosnak látta, hogy minél több korszerű tankönyv segítse az oktatók munkáját. Az ő javaslata nyomán került lefordításra és épült be az egyetemi tananyagba pl. Gary J. Miller „Menedzserdilemmák” (Aula Kiadó, 2002) és Meir Kohn „Bank és Pénzügyek, Pénzügyi Piacok” című könyve (Osiris Kiadó, 1998). A könyvkiadáshoz kapcsolódó előkészítő munkában korai haláláig aktív szerepet vállalt.
Oktatóként különösen szívügyének tekintette a racionális döntések elméletének, a játékelmélet társadalomtudományi alkalmazásának és a közösségi döntések elméletének magyarországi megismertetését. Az irányzat több fontos írása az ő válogatásában jelent meg először magyarul „A racionális döntések elmélete” című kötetben (Osiris kiadó – Láthatatlan kollégium, 1998). Egyetemi óráin mindig a módszertani szabatosságra, a logikai tisztaságra és az empirikus szempontok együttes érvényesítésére törekedett. Bár tudása általában a környezete előtt járt, mindig kíváncsi volt mások véleményére és törekedett az ellenérvek megértésére. Hallgatóival folytatott beszélgetéseiben is mindig a lényeg megragadása és az értelmes diskurzus kialakítása lebegett a szeme előtt. Igazi mester-típusú oktatónak tartották. Kis János az alábbiakat mondta a ravatalánál:
„A mestert nemcsak tudásának tágassága teszi, hanem gondolkodásának logikai tisztasága is. Nem engedi meg magának, de a tanítványnak sem a maszatolást. Nem tűri a fogyatékosságok ügyes elkenését. Laci az elemeknél kezdte a kurzusait, kockáról kockára építkezett, míg eljutott a nem várt – de most már szilárdan birtokolt – tételekhez. Soha nem hagyta, hogy érdekes paradoxonok letérítsék a logika megkívánta útról. Ugyanezt várta a tanítványaitól is. Úgyhogy nagyon sokat követelt tőlük. És mégis, nem csak becsülték: szerették és vonzódtak hozzá. Sírtak, amikor hírét vették a halálának. Ez azért volt, mert ő is szerette a diákjait. Szeretettel és beleérzéssel fordult feléjük. Úgy volt igényes velük, hogy abban gyengédség és kedvesség volt, meg valami mindent feloldó, szelíd humor. Ilyen volt velünk is, a társaival. Tanárosan szigorú, és ugyanakkor végtelenül figyelmes. Odaadó, amikor a másikról volt szó, és szemérmesen visszahúzódó, amikor róla magáról..” (Kis János)Kis János: (1997) „Csontos László ravatalánál”, Beszélő, 2. évf., 5. szám
Kutatói munkássága
Csontos Lászlónak viszonylag kevés publikációja jelent meg, már csak azért is, mert PhD dolgozatának megvédése után korai halála miatt alig több mint három évig kutathatott, miközben folyamatosan oktatott is. Kutatói munkássága az idő rövidsége ellenére a szociológia és a közgazdaságtan területén számos témát lefed. Tudományos sokoldalúságát és az elvégzett munkát jól jellemzi az a néhány mondat, amelyet tanítványai, Gál Róbert Iván és Szakadát László írtak róla visszaemlékezésükben a Csontos László írásainak szentelt emlékkötet előszavában:
„Látszólag keveset hagyott hátra: könyvet nem írt, tanulmányainak száma csekély, tanítványai még keveset bizonyítottak. Kortársai számára azonban megkerülhetetlen tekintély, a fiatalabbaknak pedig meghatározó viszonyítási pont. A legnagyobbak egyike a pályatársak közül. Mintha mindenhez értett volna: logikához, ismeretelmélethez, erkölcsfilozófiához, társadalom-bölcselethez, szociológiához, közgazdaságtanhoz, matematikai statisztikához. ... közgazdászként és szociológusként episztemológiai kérdésekről írt disszertációt, ezt tanította éveken át az egyetemen, és erről értekezett azokban a bevezetőkben, amelyeket klasszikus társadalomelméleti művekhez írt. Az ilyesmi persze kitolja az un. önálló kutató munka kezdetét. Nem lehet addig hiteles válaszokat adni a társadalom kérdéseire, amíg nem tisztáztuk a kérdések felvetésének, a fogalomalkotásnak és a magyarázatok felépítésének szabályait.”Gál Róbert Iván és Szakadát László (1997) „Csontos László (1953-1997)”, in Csontos emlékkötet, 7-10. o., ill. a Közgazdasági Szemle XLIV. évfolyamának, 1997. július-augusztusi számában (553-556. oldal.)
Csontos László oktatóként jelentős erőfeszítéseket tett a racionális döntések elméletének, a kapcsolódó modelleknek, és magának a metodológiai paradigmának a megismertetése érdekében. Úgy látta, hogy Magyarországon a játékelméletnek, a közösségi döntések elméletének és általában a társadalomtudományok közgazdasági ihletésű modelljeinek az ismerete még a kilencvenes években is messze elmaradt az elvárhatótól. Ennek a társadalomtudományi paradigmának fontos alapvetése a módszertani individualizmus alapposztulátumainak következetes érvényesítése, ami az egyént és az individuális cselekvést helyezi az elemzés centrumába, és elutasítja a holizmus különféle változatait, mert a társadalomtudományi magyarázatok esetén alapvető módszertani elvárásnak tekinti, hogy a vizsgált jelenségeket sikerüljön visszavezetni egyéni vágyakra, szándékokra, preferenciákra. E munkának a nehézségeiről szólt egyik tanulságos előadása, ami „Túl jón és rosszon: a racionális döntések elméletének recepciója Magyarországon” címmel jelent meg a Közgazdasági Szemle 1996 áprilisi számában.Túl jón és rosszon: a racionális döntések elméletének recepciója Magyarországon.