Alina Nelega (Marosvásárhely, 1960. december 18. –)fabulamundi.eu román regényíró, drámaíró, rendező, színházi kritikus és újságíró.

Életrajza Alina Nelega 1984-ben végzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán, angol-román szakon. A Vatra című folyóiratban debütált, majd az Echinoxban publikált, 1988-ban pedig elnyerte a kolozsvári Tribuna folyóirat prózadíját. 1995-ig a marosvásárhelyi rádió kulturális szerkesztője és három hónapig egy helyi napilap (24 ore mureșene) főszerkesztője volt, majd felhagyott az újságírással, és színházban kezdett dolgozni. 1992-ben kezdett drámákat írni. A londoni Royal Court Theatre drámaírói ösztöndíjat kapott (1999. április-május) a Polygraph (Poligraful) című darabjáért. 2000 decemberében Saviana Stănescu, Radu Macrinici, Ștefan Caraman és Gianina Cărbunariu társaságában részt vett az Ocean-cafe című színházi projektben, amely a Piatra Neamț-i Teatrului Tineretului azonos című előadásával zárult, Radu Afrim rendezésében. Emellett gyermekszínházi szövegek adaptációit, valamint olyan eredeti darabokat írt, mint a Visul lui Moș Crăciun (Mikulás álma) és a Cîntăreții din Brema (Brémai muzsikusok).

Színdarabjait lefordították angol, német, francia, magyar, lengyel, bolgár, olasz, albán, katalán nyelvre; antológiákban, folyóiratokban és kötetekben jelentek meg, az országban és nemzetközi szinten is képviselve vannak. Fordít és rendez előadásokat új szövegekből, workshopokat és mesterkurzusokat tart az országban és nemzetközi szinten. Részt vett drámaírói ülésszakon az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban. Előadásokkal és workshopokkal állandóan jelen van a hazai és nemzetközi színházi fesztiválokon.

2010 óta egyetemi tanár, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Színházművészeti Karán a drámaírás mesterszak vezetője. 2015 óta habilitált professzor és doktori iskolát vezet az UAT doktori iskolájában. 2012 és 2017 között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulatának művészeti vezetője volt.

1997-1999 között a Dramafest fesztivál három kiadását szervezte és vezette, színházi folyóiratokat szerkesztett: Postscenium, ultimaT és az új dramaturgia (dramaturgie nouă) kétnyelvű antológiáit. 2000 és 2010 között az Ariel Színház (Teatrului Ariel) underground programját vezette. 2013 óta a Fabulamundi európai projekt koordinátora.

Angolból fordított, főleg színházi műveket: Mark Medoff, Alan Ayckbourn, Saul Bellow, David Harrower, Mark Ravenhill, Eve Ensler.

Idézet

„Bár korábban is írtam, szinte biztos vagyok benne, hogy abban a pillanatban váltam igazán drámaíróvá, amikor elkezdtem rendezni. Ritkán rendezem a saját darabjaimat, hanem mások új darabjait, ha és amennyiben találok egy darabot, ami tetszik. Írok a Történelemről és történetekről, az Életről és a szereplőim életéről, a valóságukról, legyen az külső vagy belső valóság. Szeretek a színészekkel dolgozni, ők inspirálnak, ők a legerősebb szövetségeseim és legádázabb kritikusaim. Határozottan hiszem, hogy bár általában a rendezőt tekintik az előadás szerzőjének, egy új darab alapján készült előadás különleges eset, és két szerzője van: az író és a rendező.”

Díjak és jelölések 2001: Premiul UNITER ‘Piesa anului 2001 pentru www.nonstop.ro 2001: Nominalizare la premiile ASPRO pentru romanul Ultim@vrajitoare, Ed.Paralela 45. 2007: Premiul „Autor European” Heidelberger Theatrestueckemarkt, pentru Amalia respiră adânc 2008: Nominalizare la premiul de dramaturgie al Uniunii Scriitorilor pentru romanul Kamikaze, Ed. Cartea românească 2014: Premiul UNITER premiul 'Piesa anului 2013' pentru În trafic 2015: Premiul Fibula pentru realizări deosebite în domeniul culturii 2019: Nominalizare la premiile Sofia Nădejde pentru romanul Ca și cum nimic nu s-ar fi întâmplat , Ed. Polirom 2019: Premiul pentru Proză al revistei Observator Cultural pentru romanul Ca și cum nimic nu s-ar fi întâmplat , Ed. Polirom 2021: Premiul pentru Proză la Gala Premiilor Sofia Nădejde pentru Literatură Scrisă de Femei pentru romanul un nor în formă de cămilă, Ed. Polirom 2021: Premiul pentru Proză al Radio România Cultural, pentru romanul un nor în formă de cămilă, Ed. Polirom

Művei Regények 2001 Ultima vrăjitoare, editura Paralela 45 2019 ca și când nu s-ar fi întâmplat nimic, editura Polirom 2020 Comme si de rien n’était, traducere Florica Courriol, editura Des Femmes/Antoinette Fouque 2021 un nor în formă de cămilă, editura Polirom

Színdarabok 2012 Amalia respire profondément, tradus de Mirella Patureau , l’Espace d’un instant

Színházról 2010: Structuri și formule de compoziție ale textului dramatic, Editura Eikon

Teljes szövegek A következő teljes szövegek ingyenesen letölthetők a Liternet Kiadó honlapjáról: Amalia respiră adânc (2005) Améli sóhaja (2006) Decalogul după Hess (2006) 4atru piese (alături de Ioan Peter, Mihai Ignat, Peca Ștefan) (2006) Rudolf Hess tízparancsolata (2006) ultim@ vrăjitoare (roman) (2007)

Fordítások 2018: Teatrul absurdului - Martin Esslin, Editura Nemira 2019: Lisa on the Beach - Anda Cadariu, Editura LiterNet

Magyarul megjelent Az utolsó boszork@ny (Ultim@ vrăjitoare) – József Attila Kör L'Harmattan Kiadó, Budapest, 2007 · · Fordította: Király Hajnal Mintha mi sem történt volna (Ca și cum nimic nu s-ar fi întâmplat) – Lector, Marosvásárhely, 2023 · · Fordította: András Orsolya

Jegyzetek

Fordítás

További információk LiterNet.ro Respiro.org András Orsolya: Szabadra írni. A kommunista diktatúra időszakának feldolgozása kortárs romániai származású női szerzők regényeiben. Nyelv, identitás, emlékezet; Erdélyi Múzem Egyesület, Kolozsvár, 2023

Kategória:Román költők, írók Kategória:1960-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Marosvásárhelyiek