A Fizikai Díjat dr. Hegedüs Zoltán kezdeményezésére és pénzbeli hozzájárulásával 1988-ban alapították, a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége és az a Matematikai és Fizikai Tudományok Osztálya előterjesztése alapján. A díj alapításának célja a magyar fizikai tudomány és kutatások fejlesztése, illetve a fiatal kutatók tudományos és szakmai ösztönzése. A díj pénzügyi fedezetét az alapításkor Dr. Hegedüs Zoltán fizikus, az MTA Atommagkutató Intézet, az MTA Izotóp Intézet, az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet felajánlása képezte.
A díjakkal a fizika területén kiemelkedő tudományos eredményeket elért kutatókat jutalmazzák. Jelenleg a Fizikai díjat a Fizikai Tudományok Osztálya felügyeli, átadására minden év tavaszán a MTA Közgyűléséhez kapcsolódó tudományos ülésszakon a „Fizika fejlődési irányai” előadássorozat alkalmával kerül sor. A Fizikai Díj minden évben három személy számára odaítélhető, míg a Fizikai Fődíjjal minden évben egy személy jutalmazható.
Kitüntetettek +ÉvFizikai FődíjFizikai Díj1988Csongor ÉvaKiss Ádám, Kirschner István, Rácz Zoltán1989Erő JánosAngeli István, Kondor Imre1990Koltayné Gyarmati BorbálaPatkós András, Rácz Béla, Szlachányi Kornél1991Fényes TiborFodor Zoltán, Károlyházy Frigyes, Szabó Gábor,1992Bencze GyulaJanszky József, Berecz István, Tél Tamás1993Koltay EdeGeszti Tamás, Csikor Ferenc, Gergely György1994Bakos JózsefPerjés Zoltán, Wojnarovich Ferenc1995Ladányi KárolyGyörgyi Géza, Lukács Béla1996Janszky JózsefIglói Ferenc, Kriza György, Virosztek Attila1997Bata LajosOsvay Károly, Horváth László1998Kovács IstvánPászti Ferenc, Váró György1999Pálla GabriellaBalog János, Csordás András, Menyhárd Miklós (megosztva) Barna Árpád (megosztva)2000Farkas GyőzőCsörgő Tamás, Gránásy László, Molnár Gábor (megosztva), Tárkányi Ferenc (megosztva), Sudár Sándor (megosztva)2001Tompa KálmánKolláth Zoltán, Lévai Péter, Trócsányi Zoltán2002Dézsi IstvánDér András, Kamarás Katalin, Vattay Gábor2003Vincze ImrePapp Gábor, Sütő András, Ungár Tamás2004Szeidl BélaDomokos Péter, Nagy Ágnes, Sasvári László2005Szépfalusyné Menyhárd NóraKemény Tamás, Wolf György, Zimányi László2006Fazekas PatrikDerényi Imre, Fülöp Zsolt, Petrovay Kristóf2007Gergely GyörgyKrasznahorkay Attila, Szabó György, Zaránd Gergely2008Geszti TamásBuka Ágnes, Sulik Béla, Groma Géza2009Ungár TamásFehér László, Penc Karlo, Oszlányi Gábor2010Nagy Dénes LajosKun László, Siklér Ferenc, Szunyogh László2011Heibling JánosDonkó Zoltán, Pavelka Tibor, Dombrádi Zsolt (megosztva), Nyakó Barna (megosztva) 2012Radnóczi GyörgyBajnok Zoltán, Pusztai Tamás, Kövér Ákos (megosztva), Ricz Sándor (megosztva) 2013Palla LászlóCserti József, Simon Ferenc2014Iglói Ferenc Kézsmárki István, Kovács Tamás György2015Lendvai JánosHartmann Péter2016Szabó GyörgyKun Mária, Jakovác Antal, Tapasztó Levente2017Groma IstvánSolnoki Attila, Barnaföldi Gergely Gábor2018Szabados László BenőDóra Balázs, Szabó Róbert2019Fülöp ZsoltDombi Péter, Halbritter András, Vértesi Tamás2020Balog JánosCsonka Szabolcs, Szipőcs Róbert, Vankó György2021Tél TamásKunné Sohler Dorottya, Nemes-Incze Péter2022Forgács PéterHorváth Róbert, Kormos Márton, Varjú Katalin2023Szolnoki AttilaBordács Sándor, Kiss Gábor Gyula, Pozsgay Balázs2024Kürti JenőAsbóth János, Pásztor Gabriella, Szöllősi Gergely Jegyzetek
Kategória:Magyar fizikai díjak