Jóakaratúak

A Jóakaratúak Jonathan Littell amerikai-francia író regénye, amelyet 2006-ban jelentetett meg először a francia Gallimard kiadó. Önéletírás alakjában íródott, mint egy volt SS-tiszt tollából, aki részt vett a második világháborúban elkövetett náci háborús bűncselekményekben, emberiesség elleni bűntettekben és népirtásban.

E regény előtt Littell csak egy, az Egyesült Államokban megjelent rövid sci-fi regényt írt, amelyet saját maga jelentéktelennek ítél meg. Azután még szerzett némi irodalmi gyakorlatot azzal, hogy francia írókból készített fordításokat angolra, amelyekből nagyon kevés jelent meg. Valójában írói pályája a Les Bienveillantes (Jóakaratúak) című regénnyel kezdődött, amelyet franciául írt. Első változatát 2001-ben, négy hónap alatt írta meg, de összesen öt évet töltött el csiszolgatásával, és végül egy több mint 900 oldalas könyv lett belőle.Georgesco 2007.

A regény egyike volt a 2006-ban Franciaországban megjelent legfőbb irodalmi műveknek. Nagy közönségsikere volt, és számos nyelvre fordították le. Különleges érdeklődéssel fogadta több területen tevékenykedő értelmiségi, és nagyon különböző kritikákban volt része, dicsőítőktől kezdve felemásokon keresztül teljesen lesújtókig.

A regény keletkezése Az írót akkor kezdték foglalkoztatni a regényében tükröződő témák, amikor 22 éves korában meglátta Zoja Koszmogyemjanszkaja szovjet partizánlány fényképét, amelyet a nácik készítettek, miután felakasztották. 1994-től kezdve Littell humanitárius küldetésekben vett részt Boszniában, Csecsenföldön, Afganisztánban, Kongóban és Ruandában, ahol megtapasztalta a háborúkban megnyilvánuló rossz különféle aspektusait, beleértve a népirtást is. 2001-ben visszavonult a humanitárius tevékenységtől, és elkezdett regényének megírására szolgáló forrásokat kutatni. Túlélőket keresett, akik tanúskodni tudjanak a háborúról és a tömeggyilkosságokról Németországban, Lengyelországban, Ukrajnában, Oroszországban és a kaukázusi országokban, valamint több mint 200 munkát tanulmányozott a náci Németországról, a keleti frontról és a Holokausztról, például Raul Hilberg The Destruction of the European Jews (Az európai zsidók megsemmisítése) vagy David Rousset Les jours de notre mort (Halálunk napjai) című könyvét. Általanosabb munkákat is tanulmányozott, mint Hannah Arendt A totalitarizmus gyökerei című könyvét. Különleges lökést adott regénye írásának Claude Lanzmann Shoah című filmje, többek között azzal kapcsolatban, ami a népirtás bürokráciáját illeti.Garcin 2006.Duplat 2006.Blumenfeld 2006.

A szerzőt a gyilkos és az állami bűntett kérdése érdekli, amelyek mindig aktuálisak. Úgy véli, hogy nincs alapvetően rossz egyén, de gyilkossá válhat egy bizonyos kontextusban, amikor annak a tömegnek a szempontjából, amelyhez tartozik, vagy az államéból az általa elkövetett gyilkosság jó. Littell magáról is azt hiszi, hogy részt vehetett volna a kollektív rosszban, ha németnek született volna 1913-ban, vagy ha nem lett volna túl fiatal ahhoz, hogy harcolni küldjék a vietnámi háborúba. Bele akart mélyülni a gyilkos gondolkodásába, mert azt nehezebb megérteni, mint az áldozatét. Ez az oka annak, hogy a szereplője első személyben fejezi ki magát. Ezzel a módszerrel az író meg akarja világítani azt, hogy hogyan válhat az egyén gyilkossá. Szándéka ezzel az is, hogy megtartsa a regény egységét, amely nagyon sok tanulmányozott dokumentumból származó elemet tartalmaz.Uni 2008..

Littellt befolyásolja az ógörögök a gyilkosságról való erkölcsi koncepciója. Eszerint nem az számít, hogy mi késztette a gyilkost a tettére, hogy szándékosan vagy akaratlanul követte el, hanem csak az, hogy elkövette. Így a regény nem a bűnösségről vagy az ártatlanságról szól, és az igazságosságról sem, hanem csak arról, hogy hogyan lesz az egyénből gyilkos.

A tartalom összefoglalója A regényben a főszereplő több évtized után elbeszéli élete 25 és 30 éves kora közötti sarkalatos időszakának történéseit, amikor SS-tisztként részt vett a nácik által keleten elfoglalt területeken elkövetett tömeggyilkosságokban, majd a holokausztot vezénylő apparátusban.

Az elbeszélés időrendben követi a keleti fronton zajló eseményeket (az Einsatzgruppen által 1941-ben elkövetett tömeggyilkosságok, a sztálingrádi csata), majd a megsemmisítő táborokhoz kötődő eseményeket, végül Berlin bukását 1945-ben. Ezt az időrendet az elbeszélő gyerekkorára és kamaszkorára való visszatérések szakítják meg. bélyegkép|Einsatzgruppe által elkövetett tömegmészárlás 1941-ben.

A könyv hét részre oszlik, mindegyik címét egy-egy, az elbeszélő kedvenc zeneszerzője, Jean-Philippe Rameau által csembalóra komponált zenemű neve adja. I. Toccata egyféle fausti prológus, amelyben az elbeszélő kifejti története leírásának szándékát. Nem kíván számot adni tetteiről, nincs semmiféle lelkifurdalása, nem akarja igazolni magát. Az a meggyőződés vezérli, hogy a gyilkos csak olyan ember, mint a többi, és azt állítja, hogy története akárkié lehet. Az 1970-es években, amikor emlékiratait írja, hamis személyazonossággal él franciaként. Nagyon jól tud franciául, mivel anyja francia volt és ő Franciaországban járt iskolába több évig. Valahol az ország északi részén lakik, egy csipkéket gyártó üzem igazgatója, házas és két gyereke van. bélyegkép|A sztálingrádi csata egyik jelenete II. Allemande I és II. Az elbeszélő a keleti fronton követi a német csapatokat a Krímtől a Kaukázusig. Egy Einsatzgruppe tagjaként tömegmészárlásokon van jelen, köztük a kijevi Babij Jarban elkövetetten. E rész végén Auet Sztálingrádba helyezik át büntetésül, mert nézeteltérése volt feletteseivel azzal kapcsolatban, hogy a Kaukázusban élő ún. hegyi zsidók etnikailag valódi zsidók-e vagy sem. III. Courante. Aue Sztálingrádban van, az ottani csata vége felé. Nagyon súlyosan megsebesül a fején, de csodálatos módon életben marad. bélyegkép|Auschwitz II. (Birkenau) egyik bejárata 1945 január 27-én IV. Sarabande. Aue Berlinben épül fel sebesülése után, majd szabadsága folytatásában a megszállt Franciaországba, Antibes-ba megy, ahol anyja lakik második férjével. Egy reggel meggyilkoltan látja meg őket, és azonnal visszautazik Berlinbe. V. Menüett (rondókban) a leghosszabb rész. Aue állást kap a Heinrich Himmler vezette belügyminisztériumban. Itt az ún. „zsidó kérdés végleges megoldásá”ra kialakított apparátus jelenik meg. Aue megtapasztalja, mi történik a megsemmisítő táborokban. Albert Speer fegyverkezési miniszter pártján van, aki ezek foglyainak „észszerű” felhasználását kéri a hadiiparban, az SS-ben uralkodó közvetlen megsemmisítésük elvével ellentétben. Eközben a köztörvényes esetekkel foglalkozó Kriminalpolizei (Kripo) két rendőre, akik az Antibes-ban történt gyilkosság ügyében nyomoznak, Auet gyanúsítja és követi. VI. Ária. Aue Pomerániában, nő ikertestvére és ennek férje elhagyott házában tartózkodik egyedül. Ez a regény egy álomszerű része, amelyben az elbeszélő szexuális rögeszméi is feltárulnak. Ott is keresi őt a két rendőr, de nem találnak rá. thumb|A berlini Brandenburgi kapu 1945 júniusában VII. Gigue. A szovjetek előrenyomulnak Pomerániában, és Aue a frontjuk mögött találja magát barátjával, Thomasszal együtt, aki utánajött, hogy visszavigye Berlinbe. Sikerül átkerülniük a frontvonalon. A már ostrom alatt levő Berlinben, bunkerében maga Hitler kitünteti Auet, de ő mintegy önkívületi állapotban megharapja Hitler orrát, és letartóztatják. Miközben kivégezni viszik egy kocsiban, ezt ágyúgolyó éri és ő megmenekül, majd a metró alagútjaiban bujkál. Ott rábukkan a két rendőr, akik ők maguk akarják kivégezni. Egyiküket az alagútban előrenyomuló szovjet katonák lövik le. Aue újból megmenekül és a szétrombolt állatkertbe kerül, ahol az életben maradt rendőrrel kerül szembe. Megjelenik Thomas, aki megöli a rendőrt. Egy németországi munkaszolgálatra került francia munkás ruháját viseli, és annak papírjai vannak nála. Aue megöli barátját ezekért a papírokért, amelyekkel Franciaországba jut.

Szereplők Képzelt szereplők Maximilian Aue Aue egy elzászi francia nő és egy német fia. Az apja eltűnik 1921-ben, és anyja újra férjhez megy egy franciához. Gyerekkorát Németországban tölti, kamaszkorát pedig Franciaországban. Egyetemi tanulmányokat kezd az École Libre des Sciences Politiques-ban (Politikai Tanulmányok Szabad Főiskolája).Ebből később a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézete lesz. Németországban folytatja a berlini Humboldt Egyetemen, majd a Kieli Világgazdasági Intézetben. Művelt értelmiségivé válik, folyékonyan beszél franciául, ógörög és latin nyelvi ismeretei vannak, klasszikus zenekedvelő. Nacionalista, mint az apja, majd meggyőződéses náci, egyetemista korában belép az SS-be. A háború alatt az Obersturmbannführer, a hadseregben az alezredesnek megfelelő rangig viszi a Sicherheitsdienstben (SD), az SS hírszerző szolgálatában.

Vonásai Apja Aue gyerekkorában tűnt el, de ő felnőttként is idealizálja és imádja. Az készteti arra, hogy az SS-be lépjen, ahogyan egy Mandelbrod nevű szereplő beszél Aue apjának nacionalizmusáról és bátorságáról. Gyűlöli sógorát, aki ismerte Aue apját, azért is, mert az negatívan vélekedik róla.

Aue anyját is gyűlöli már gyerekkora óta, őt hibáztatva apja eltűnéséért, és mert újraházasodott. Felnőttként szakít vele. Úgy tűnik, hogy ő ölte meg második férjével együtt egy pillanatnyi önkívületi állapotban, amit talán az okozott, hogy agya megsérült, amikor súlyos fejlövést kapott Sztálingrádban. Mindenesetre nem emlékszik ilyen tettre.

Az egyetlen lény, akit szeret, az ikertestvére, Una, akivel vérfertőző viszonya volt a gyerekkoruk vége felé. Nem bocsátja meg neki, hogy férjhez ment és eltávolodott tőle, de a testvére végig jelen van szexuális fantáziálásaiban.

Homoszexuális viszonyai vannak, de nem érez semmiféle érzelmeket egyik partnere iránt sem. Claire Devarrieux irodalomkritikus szerint, mivel testvére iránti szerelme tiltott, a helyébe képzeli magát, mintha nő akarna lenni.Devarrieux 2006a.

Aue nem jelenik meg sem szadistaként, sem karrieristaként. Meggyőződéssel sajátította el a náci ideológiát, amelybe belefoglaltatik az, hogy egyes emberkategóriáknak el kell tűnniük, köztük a zsidóknak, de ő nem ösztönös antiszemita. Beleivódott a kötelességtudás és a parancsteljesítés szelleme, de azt akarná, hogy az ideológiát „észszerűen” alkalmazzák. Nem híve egyszerűen a kijelöltek megsemmisítésének, hanem annak, hogy előbb munkaerőként használják fel őket Németország háborús erőfeszítésének érdekében. És ha már megsemmisítésről van szó, úgy véli, hogy azt hajtsák végre „hatékonyan”, szadizmus nélkül és anélkül, hogy pszichikailag romboló hatása legyen azokra, akiknek ez a közvetlen feladata. Beismeri felelősségét tetteiért, bár inkább csak megfigyelő és jelentéseket küld feletteseinek. Ő maga csak kivételesen öl a tömegmészárlásokkor, hogy lerövidítse egy-egy áldozat haláltusáját. Mégis végül elkövet néhány emberölést ezeken kívül is, talán mert számára a gyilkolás már banális lett, vagy esetleges agysérülése következményeként. Soha sincs lelkifurdalása, még a háború után is meggyőződése, hogy tette a kötelességét nehéz és kellemetlen tevékenységében. Az átéltek és a tettei következményeinek csak olyan gyakori pszichoszomatikus jelenségek tűnnek, mint a szédülés, a hányás és a hasmenés.

Aue családja Una Aue / von Üxküll, Aue ikertestvére ritkán jelenik meg a regény cselekményében, de gyakran testvére gondolataiban és szexuális fantáziálásában. Nem osztja Aueval apjuk tiszteletét és az anyjuk iránti gyűlöletet, és a testvére náci meggyőződéseit sem. Számára a gyerekkori vérfertőző játszadozások régen lezárt fejezet, és eltávolodott Auetól. Nem derül ki, mi a sorsa a háború végén.

Bernd von Üxküll, Una férje pomerániai porosz nemes. Harcolt az első világháborúban és azután a Freikorps nevű szabadcsapatok tagjaként Aue apjával együtt. Megsebesült és rokkant lett. Bár nacionalista és antiszemita, hallgatólagosan náciellenes. Zeneszerzőként nem lép be a zeneszerzők hivatalos egyesületébe. Róla sem tudni semmit a háború után.