Az alábbi szócikk a Földön elterjedt temetkezési formák történetét mutatja be.

Általános bevezetés Egy kutatás szerint évente körülbelül 57 millió (naponta átlagosan 150.000) ember hal meg földön.https://novekedes.hu/elemzesek/hany-ember-hal-meg-a-vilagon-es-miben Legtöbbjüket valamilyen temetésben részesítik.

A különböző korokban, különböző helyeken az idők során számos temetkezési forma alakult ki. Míg egy-egy népre évszázadokon keresztül egyfajta temetkezési mód volt elterjedt, más népeknél ez koronként változott. Az is gyakori hogy egy-egy nép vagy törzs tagjainak egy része által előnyben részesített temetkezési formákat a nép (törzs) más tagjai különféle okokból mellőzték, és más temetkezési formákat gyakoroltak. Ilyen tagolódás alapja lehetett például a nép (törzs) tagjainak életkora, vallása, társadalmi állása, vagyoni helyzete, neme. A fentieknek a fordítottja is előfordult: egymástól távol élő népeknél hasonló temetkezési formákat alakultak ki (konvergens evolúció).Vö.: Bodrogi, i. m., 15-18. o.Hankó–Kiszely, i. m., 627-628. o.

A halál a modern értelemben vett kórházak (20. század eleje) megjelenéséig az élet természetes része, bejezése volt. Később – elsősorban a nyugati (európai, amerikai) kultúrában – témaköre tabusítódott.

A temetkezések történetét a szorosan vett történettudomány mellett a néprajz (etnológia, kulturális antropológia) kutatja. A temetkezések történetével szorosan összefügg a gyászviseletek változása (divattörténet), a funerális építészet (építészettörténet) és más területek fejlődése is, mindegyiket külön tudomány(ág) vizsgálja.

Kiemelendő, hogy sok régi temetkezési szokás eltűnt az idők során, csak régi utazók feljegyzéseiből ismert.

A temetkezési formák felosztása A temetkezési formákat röviden a következőképpen lehet felosztani: I. a test tényleges temetése megtörténik: 1. a test földbe való helyezése (elsősorban az európai, zsidó, muszlim kultúrában) 3. a test barlangba való helyezése 2. a test fa odvába való helyezése (természeti népeknél) 3. a test vízbe való helyezése (természeti népeknél, vikingeknél, tengerészeknél) II. a test tényleges temetése nem történik meg: 1. a test szabadon hagyása (a test állatoknak való közvetett odaadása) 2. a test fára való helyezése (természeti népeknél) 3. a test elégetése (hagyományos formában és krematóriumokban) – a hamvak kezelésének ugyancsak többféle szokásával (megőrzés otthon, kolumbáriumokban; hamvak eltemetése, vízbe/szélbe szórása stb). 4. a test nem tudományos célú megőrzése (pl. toradzsák szokásai, mumifikáció) 5. a test tudományos célú megőrzése (kriológiai intézetek, anatómiai csonttárak) 6. a test állatoknak való közvetlen odaadása (pl. keselyűknek, kutyáknak a párszik, tibetiek, mongolok körében stb.) 7. a test emberi elfogyasztása (kannibalizmus)

A különböző formák néhol tiszta, néhol vegyes alakban fordultak elő.

Másodlagos temetés Nem önálló temetkezési forma, többféle változatban előfordul. Lényege, hogy az elsődleges temetést követi, általában akkor, amikor a holttest lágy részei elpusztultak, és csak a csontok maradtak fenn. A világ különböző részeiből számos példát találtak rá. A csónakokban és fakoporsókba (elsődlegesen) temetkező maorik (Új-Zéland) a csontokat később letisztították, és gyékényszőnyegbe tekerve faodvakban, illetve barlangokban helyezték el ismét. A minkopi nők (Andamán-szigetek) halott férjük állkapcsát a nyakukban hordták. Rubiana-szigetén (Salamon-sziget) az ősök csontjait kőrakás alá helyezték, majd a test 20-30 napig tartó lebomlása után külön épületekben tárolták holttestük lebomlása után. A manuk a koponyákat tűzben kifehérítették, és kókuszolajjal bekenve őrizték.Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.

A mundák halottaikat elégették, majd a csontmaradványokat elásták. 2-3 évvel később kiásták ezeket, ez volt a „száraz temetés”. Hasonlóképpen cselekedtek a todák és a kóták (Nilgiri-hegység, India).Bodrogi, i. m., 629. o.

Szólna beszámolók arról is, hogy másodlagos temetés egyfajta kannibalisztikus változataként a csontokat megőrölték, és valamilyen folyadékkal összekeverve elfogyasztották a halott rokonai. A szumátrai pakpakok és karók a halál után egy évvel ásták ki a csontokat, a koponyát viszont ekkor elégették.Hankó–Kiszely, i. m., 634. o.

Halottaiknak csak koponyáját ásták ki Lawaganban.Hankó–Kiszely, i. m., 633. o. Bali szigetén egyes törzsek a temetést követően később kiásták, és elégették a maradványokat.

Az eltemetett csontok kiásának fordítottja a toradzsáknál (Celebesz-sziget) fordult elő: itt a halottat a házban őrizték koporsójába téve, míg lágy részei le nem pusztultak. Ezt követően a csontokat ásták el.

Funerális építészet A különböző temetkezési szokásokhoz (elsősorban a földbe temetéshez) gazdag síremlékállítási szokások alakultak ki. Ezek az egyszerű sírjeltől (pl. kereszt, kopjafa) a bonyolult, szobrokkal, festményekkel, mozaikokkal, festett üvegablakokkal stb. ellátott-díszített, olykor hatalmas funerális építészeti alkotásokig (pl. temetőkápolnák, osszáriumok [csontházak], mauzóleumok, árkádos sírok, piramisok) terjednek.

Más vidéken (Brit-szigetektől Japánig találni rá példákat) földhalmokat (gyakori megnevezéssel „kunhalmok”, kurgánok) építettek a sírra.Hankó–Kiszely, i. m., 612. o. Kisebb változatuk a Niger-vidéki „vörös dombok”, azaz kunyhó alakú földhányások földszinti és föld alatti (temetkezési) helyiséggel. Kínában nagyobb épületeket, Európa, Ázsia és Afrika egyes vidékén kőkolosszusokat, némely észak-amerikai indiánok totemoszlopokat helyeztek a sírokra.Hankó–Kiszely, i. m., 615. o.

Előfordul a jelképes (nem valódi holttestet őrző) síremlék állításának a gyakorlata is (konkrét vagy általános céllal pl. xy jelképes írja, vagy az ismeretlen katona sírja stb.). A tengeren vagy idegen földön elhunytak részére ilyen ún. „kenotáfiumokat” már az ókori görögök és rómaiak is emeltek.

A hithű muszlimok nem támogatják a funerális építmények állítását.https://bti.budapestikozmuvek.hu/hirek/temetkezesi-szokasok-iszlam Hasonlóképpen vélekednek a kérdésről az ortodox zsidók, habár mindkét csoport a földbe temetést részesíti előnyben.https://mult-kor.hu/cikk.php?id=8718&pIdx=5

A témakör magyarországi vonatkozásainak vázlatos bemutatásához lásd:

A test tényleges temetése megtörténik A test földbe való helyezése

A világ egyik, Európában a legelterjedtebb, napjainkban is általánosan gyakorolt temetkezési formája. Régi időktől ismert. Elterjedt volt már az ókori sumérok, babilóniaiak, perzsák, görögök, rómaiak, kínaiak körében.

Agyagkoporsós temetés Jellemző a lebomló fa koporsók (régebben több helyen a kő szarkofágok) használata, ugyanakkor az ókori babilóniaiak, egyes közép- és dél-amerikai indiánok (például a csané/csiriguano-indiánok)Hankó–Kiszely, i. m., 614. o. agyagkoporsókat részesítettek előnyben. Manapság az Amazonas-vidéki takunák temetkeznek így. Az agyagkoporsós temetés és az égetés összekapcsolása a hamvak agykoporsóban való elhelyezése, szintén ismert. Érdekesség, hogy típus alfaja Magyarországon is létezett: a palócok a halott csecsemőket a házuk küszöbe alá agyagedényben temették el.

Agyagkoporsót használtak a batakok és a dajakok hindu hatásra.Hankó–Kiszely, i. m., 632-633. o.

Koporsó nélküli, földbeásásos temetés Normál, agyagedény használata nélküli ház alá ásást a középkori finneknél volt néhol szokásban, itt az adott család az általa használt templomi pad alá temetkezett. Halott csecsemőket a Római Birodalom területén a lakóházak alá temethettek, erre az úgynevezett Tizenkét táblás törvények adtak engedélyt.Hankó–Kiszely, i. m., 627. o. Találtak a fentiekre példát (halva született vagy kereszteletlenül elhunyt csecsemőknél) a VI-VII. századból Észak-Afrikában a koptoknál (kerámiákban a házak küszöbe alá), később a középkori Odenwald (Németország) területéről (itt kifejezetten az eresz alá temetés volt szokásos). Tanibaron a szülők lakása mellett, a sikák (Flores, Indonézia) édesanyjuk fekhelye alatt temették el a meghalt csecsemőket. Nias-szigetén (Indonézia) a házak elé temették a csecsemőket.

Az ősi Japánban, a Han-kori Kínában, és Délkelet-Ázsiában is találtak példákat agyagedényes temetésre.Hankó–Kiszely, i. m., 631. o

Házuk küszöbe alá ásták el halottaikat a halangok (Laosz).Hankó–Kiszely, i. m., 632. o A nicobáriak fejjel a ház ajtaja felé ásták el halottaikat. A sompenek (Nikobár-szigetek) ülő helyzetben ásták el az elhunytakat.

Házuk alá temették a tinguánok is a holttesteket.

Az idősebbek holttestét helyezték el vezetőik házában a nupék (Szudán). Az előkelők holttestét elásták, a szegényekét elhagyatott helyeken madarak és kutyák prédájául letették a régi Kambodzsában és Thaiföldön. Csak a gazdagabb szingalézeket és tamilokat égették el Srí Lanka szigetén, a szegényebbeket földbe temették.

Más területeken a csecsemők részére külön temetőket hoztak létre (pl. Írországban, az ázsiai tanaahtoknál stb). Kai szigetén (Maluku-szigetek, Indonézia) ezek a gyerektemetők a keresztutaknál (vagy erdőkben) kerültek kialakításra. Indonézia más területein a halott csecsemőket az adott település nyugati, a felnőtteket keleti végébe temették el. A dajakok (Borneó, Indonézia) dombok tetejére, a basutók (Dél-Afrika) hamuba, a betszileók (Madagaszkár) folyók mellé és villámcsapásnak kitett helyekre temették a csecsemőket. Az idősebb férfiak tetemeit fákra akasztották a koobokkaburrák (Ausztrália). A nőket földbe temették.

Az Engano-szigetiek (Indonézia) felnőtt halottaikat a falu közepén vagy közelében ásták el. A várandós időszak alatt elhunyt nők testét fahácsanyagba burkolva bozótos területen földelték el.Bodrogi, i. m., 16. o. A már fentebb említett, közeli Nias-szigeten az egyszerű törzstagokat földelték csak el. Az Új-Guinea északi részén lévő Kire-Puir vidéken csak a felnőtt halottakat hamvasztották el, a gyerekeket elföldelték. Az oszétek (Grúzia) női halottaikat ásták el, a férfiakat kör- vagy bivalybőrbe csavarták, és szentként tisztelt fákra akasztották fel.Bodrogi, i. m., 17. o. Csak felnőtt halottaikat temették el a giljákok (Szibéria), a narrinyerik (Óceánia), és az abók (Ausztrália) – gyermekeiket elégették. Az előzővel ellentétben, kizárólag csak gyermek halottaikat ásták el az ihorák (Bengália, India), a kashatiják (Malajzia), az ajmarák (Argentína, Bolivia), a csanák (Argentína), a Paraná-folyó delta vidékének lakói (Argentína) és a szavanna kultúra ősi képviselői.

Felnőtteiket ásták el surarák és a pakidálok (Brazília), gyermekeiket vízbe vetették. Idős halottaikat általában elásták, a fiatalabbakat elégették a Hawaii-szigetek lakói, és több amerikai indián nép. Fiatal halottaikat elégették a malserek (dél-India) is, de itt az idősebbeket a hegyekre vitték. Elásták az elhunytakat a todák és a badjavák (India), de külön a nőket (a településeken), külön a férfiakat (azon kívül). A bamwák (Uganda) a férfiakat házaikban, a nőket azokon kívül temették el. A bantuknál (Dél-Afrika) ez úgy módosult, hogy a férfiakat (megtiszteltetésként) istállóik alá, a nőket a mögé temették el. A gbandék és a tomák (Észak-Libéria) a falvakat környező utak mentén elásták, a nőket és rabszolgákat bokrok közé vetették. Hatalmas kereszttel választották el temetők közepén a férfiakat a nőktől a zuni indiánok. Csak a fiatal nők holttestét égették el a mandzsuk, a többiekét eltemették. Csak a férfiakét a gabadák és a kovik (India), a nőket földbe temették. A núk (Kína) erdőkben temették el halottaikat.Bodrogi, i. m., 630. o. Taivan régi lakosai saját házában, oldalt fekve temették el halottaikat. Ettől kezdve a ház sírnak számított, kiköltöztek belőle.

Ülve temették el halottaikat jeravák (Kojambuttúr környéke, India), a kádarok (Tamil Nadu, India) pedig dél felé eső fejjel ásták el őket. A gondok (India) a szegényebbeket földbe temették. A tigris által megölteket elégették.