Omari Nathan Forson angol labdarúgó, az AC Monza játékosa.
Pályafutása Forson a West Ham United és a Tottenham Hotspur akadémiáin játszott, mielőtt 2019 januárjában leszerződtette a Manchester United, mikor 14 éves volt. 2020-ban, tizenhat éves korára már az U18-as csapatban szerepelt és 2021-ben aláírta első szerződését a klubbal. Tagja volt a 2022-ben FA Youth Cup-győztes U18-as csapatnak, Alejandro Garnachóval és Kobbie Mainooval együtt.
A 2023–2024-es szezon előtt helyet kapott a United felkészülési mérkőzéseire utazó keretében. A Leeds United ellen játszott először Oslóban és kiemelkedően játszott. Kezdőként játszott a Borussia Dortmund ellen az Egyesült Államokban, de 37 perc után lecserélte Erik ten Hag, miután Forson megütközött a Dortmund játékosával, Karim Adeyemivel. Ten Hag a találkozó után azt nyilatkozta, hogy Forsont egy hivatalos mérkőzésen akár ki is állíthatták volna, így úgy döntött lecserélni a szélsőt.
A felnőtt csapatban az FA-Kupában mutatkozott be, a Wigan Athletic ellen. A bajnokságban csereként mutatkozott be, gólpasszt adva Kobbie Mainoo késői győztes góljához a Wolverhampton Wanderers elleni 4–3-as győzelem során. Kezdőként először 2024. február 24-én játszott a Premier League-ben, a Fulham ellen. A 2023–2024-es szezon után új szerződést ajánlott neki a United.
2024. június 11-én négy évre szóló szerződést írt alá az olasz élvonalébeli Monza csapatához.
Statisztika Frissítve: 2024. február 24. CsapatSzezonBajnokságKupaLigakupaNemzetköziEgyébÖsszesenOsztályGólokGólokGólokGólokGólokGólokManchester United U212021–2022—————10102022–2023—————31312023–2024—————2222Összesen————6363Manchester United2023–2024Premier League20200000—40Karrier összesen2020000063103
Díjak, elismerések Manchester United U18 FA Youth Cup: 2021–2022
Jegyzetek
Kategória:2004-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Londoniak Kategória:Angol labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A West Ham labdarúgói Kategória:A Tottenham labdarúgói Kategória:A Manchester United labdarúgói Kategória:A Monza labdarúgói