Herbert Arnold Geller amerikai szaxofonos, klarinétos, zeneszerző, hangszerelő.
Pályafutása Geller édesanyja hollywoodi mozikban volt némafilm-zongorista. A nyolcéves Gellert egy altszaxofonnal ajándékozták meg, amelyet egy helyi zenebolt tulajdonosától, a család barátjától vettek. Geller két évvel később már klarinétozni is tanult.
Geller 1946-ban Joe Venuti zenekarában játszott. 1949-ben New Yorkba ahol Claude Thornhill társa volt. 1951-ben Los Angelesbe költözött, és feleségül vette Lorraine Walsh-ot. Los Angelesben Billy May-jel, Maynard Fergusonnal, Shorty Rogersszel, Bill Holmannal és Chet Bakerrel játszott.
Dzsemmelt Clifford Brownnal és Max Roach-al. Vezetett egy kvartettet, amelyben Lorraine Geller szerepelt (1954-1955). Lorraine Geller 1958-ban bekövetkezett hirtelen halála után elhagyta az Államokat. 1958-61 között együtt játszott Benny Goodmannel, aztán Brazíliába ment, majd 1962-ben Berlinbe költözött.
Geller 30 évig dolgozott német rádiózenekarokban, játszott európai big bandekben, miközben az Egyesült Államokban nagyjából feledésbe merült. A 90-es évek elején Geller visszatért az Amerikai Egyesült Államokba. Rendszeresen rögzített lemezeket, többek között Al Cohn és Arthur Schwartznak tiszteletére Hep Records számára.
Herbert Arnold Geller Hamburgban halt meg 2013. december 19-én; 85 évesen. A Los Angeles-i dzsesszélet egyik nagy alakja volt.
Diszkográfia
1954: Herb Geller Plays 1955: The Gellers 1954: Herb Geller Plays 1955: The Gellers 1955: The Herb Geller Sextette 1955: Outpost Incident – reissue of Sextette 1957: Fire in the West 1958: Stax of Sax 1959: Gypsy 1963: Alto Saxophone 1975: Rhyme and Reason: Herb Geller Octet Featuring Mark Murphy & Earl Jordan 1975: American in Hamburg 1984: Hot House 1984: Fungi Mama 1986: A Jazz Songbook 1989: Stax of Sax 1990: That Geller Feller 1993: Herb Geller Quartet 1996: Birdland Stomp 1996: Plays the Al Cohn Songbook 1997: Playing Jazz 1998: You're Looking at Me 1998: I'll Be Back 1999: Hollywood Portraits 2002: To Benny and Johnny 2005: The Herb Geller Sextette 2005: The Gellers 2006: Herb & Lorraine Geller: Two of a KindComplete Recordings 1954–1955 2006: Plays the Arthur Schwartz Songbook 2007: At the Movies with Don Friedman 2009: An Evening with Herb Geller & The Roberto Magris Trio – Live in Europe 1955: The Herb Geller Sextette 1955: Outpost Incident 1957: Fire in the West 1958: Stax of Sax 1959: Gypsy 1963: Alto Saxophone 1975: Rhyme and Reason: Herb Geller Octet Featuring Mark Murphy & Earl Jordan 1975: American in Hamburg 1984: Hot House 1984: Fungi Mama 1986: A Jazz Songbook 1989: Stax of Sax 1990: That Geller Feller 1993: Herb Geller Quartet 1996: Birdland Stomp 1996: Plays the Al Cohn Songbook 1997: Playing Jazz 1998: You're Looking at Me 1998: I'll Be Back 1999: Hollywood Portraits 2002: To Benny and Johnny 2005: The Herb Geller Sextette 2005: The Gellers 2006: Herb & Lorraine Geller: Two of a KindComplete Recordings 1954–1955 2006: Plays the Arthur Schwartz Songbook 2007: At the Movies with Don Friedman 2009: An Evening with Herb Geller & The Roberto Magris Trio – Live in Europe
Filmek
1955: Down Beat kritikusaitól 1976: Német Hanglemez-díj: az év előadója 1986: a német lemezkritikusok díja a „Birdland Stomp” című albumáért 2005: „Ronneburg lovagja” (− a ronneburgi kastélyban Johann-Georg zu Ysenburg herceg a „Ronneburg lovagjává” nevezte ki a dzsessz iránti szolgálataiért) 2008: „Louis Armstrong Memorial Prize” a Swinging Hamburg társaságtól
Jegyzetek
Források https://www.allaboutjazz.com/musicians/herb-geller https://www.theguardian.com/music/2013/dec/29/herb-geller https://www.artsjournal.com/rifftides/2013/12/herb-geller-1928-2013.html https://ehsankhoshbakht.blogspot.com/2013/12/geller.html https://www.allmusic.com/artist/herb-geller-mn0000677067#biography https://www.jazzwax.com/2010/04/interview-herb-geller-part-1.html https://es.jango.com/music/Herb+Geller/_full_bio
Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:1928-ban született személyek Kategória:2013-ban elhunyt személyek Kategória:Los Angeles-iek Kategória:Amerikai szaxofonosok Kategória:Klarinétosok