Baksa-Soós László (Budapest, 1910. április 28.Születése bejegyezve a Bp. VIII. ker. állami születési akv. 1739/1910. folyószám alatt. – Budapest, 1985. október 21.) magyar színművész, színházi rendező.

Életpályája 1927–1930 között elvégezte Rákosi Szidi színésziskoláját. 1930–1937 között Bárdos Artúr Művész Színházában kezdte pályáját. 1937–1945 között a Nemzeti Színház tagja volt; epizódszerepeket játszott. 1945 után néhány évig kultúrpolitikai területen dolgozott. 1948-tól a Csepeli Munkásotthon színjátszótársulatát vezette. 1951–1953 között az Állami Faluszínház főrendezője volt. 1953–1985 között a Magyar Rádió főrendezője volt. 1971-ben disszidálni kényszerült családja; ezután túszként Budapesten tartotta őt a Belügyminisztérium. 1972 végén a családja után utazhatott egy kisebb aktatáskával minden ingóságát hátrahagyva. 13 év emigráció után Nyugat-Németországban halt meg és ott is temették el.

Családja Szülei: Soós János cipész és Crnković Katalin szakácsnő voltak. Testvére; Baksa-Soós György szobrászművész (1908–1978).

Színházi szerepei Schiller: Tell Vilmos – Leuthold Madách Imre: Az ember tragédiája – Michelangelo Herczeg Ferenc: Ocskay brigadéros – Czeglédi Rákosi Viktor: Elnémult harangok – Gáspár

Színházi rendezései Moliére: Tartuffe (1951) Urbán Ernő: Tűzkeresztség (1952)

Rádiórendezései Gorkij: Vásza Zseleznova (1959) William Shakespeare: Julius Caesar (1960) William Shakespeare: V. Henrik (1961) Böll: Meghívás teára (1963) Vörösmarty Mihály: Zalán futása (1964) Mikszáth Kálmán: Két választás Magyarországon (1964) Brecht: Dobszó az éjszakában (1965) Gárdonyi Géza: Ábel és Eszter (1965) Goda Gábor: Magányos utazás (1966) Rolland: Colas Breugnon (1966) Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit! (1967) Balzac: Elveszett illúziók (1969) Remarque: Három bajtárs (1971) Krúdy Gyula: Szindbád (1971) Turgenyev: Apák és fiúk (1971) Stendhal: Vörös és fekete (1972)

Filmjei Ne kérdezd, ki voltam (1941) – Kazár György, író A láp virága (1942) – Szentgróthy, Miklós barátja (Baksa Sós László nevén) Ópiumkeringő (1942) – Pécsi, az orvos Futóhomok (1943) – Orvos Valamit visz a víz (1943) – Venczel Ferenc, intéző

Szinkronszerepei Év Cím Szereplő Színész Szinkron év 1956 Fényes esküvő Tom Hurley Ernest Borgnine 1959 1958 Hárman jöttek az erdőből 1959 A Nap mindenkinek világít Koreny Jevgenyij Burenkov 1960 Diplomácia, óh! Alexis nagyherceg John Le Mesurier 1960 Kenyér és rózsák Szamojlo Petelkin Anatolij Szolovjov 1961

Jegyzetek

Források

Rádiójátékai

További információk

Magyar filmlexikon. Szerkesztette: Veress József. Budapest, Magyar Nemzeti Filmarchívum, 2005. Mudrák József - Deák Tamás: Magyar hangosfilm lexikon 1931-1944. Máriabesnyő-Gödöllő, Attraktor, 2006. Színházi kislexikon. Főszerkesztő: Hont Ferenc, szerkesztő: Staud Géza. Budapest, Gondolat, 1969.

Kategória:1910-ben született személyek Kategória:1985-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar színházrendezők BSL