Balogh László Miklós (Debrecen, 1919. május 24. – Budapest, 1997. július 8.) magyar pedagógus, író, költő, irodalomtörténész.

Életpályája Szülei: Balogh László és Lápossy Erzsébet voltak.Születése bejegyezve a debreceni állami születési akv. 902/1919. folyószám alatt. 1938–1942 között a Tisza István Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-angol szakán tanult. 1943–1946 között a nagykőrösi református gimnázium oktatója volt. 1946–1949 között a debreceni Szabadművelődési Felügyelőség felügyelő-helyettese volt. 1949–1952 között Debrecenben gyakorlógimnázium rendes tanár volt. 1952–1955 között a budapesti Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola Magyar Irodalom Tanszék főiskolai docense volt. 1955–1960 között Budapesten gyakorlógimnáziumi pedagógus volt. 1960–1971 között a Magyar Rádió irodalmi rovatvezetője, 1971–1979 között az Irodalmi Osztály főmunkatársa volt. 1964-től a Kortárs folyóiratban jelentek meg művei. 1967-től az Alföldben és a Jelenkorban is publikált. 1977-től az Irodalomtörténeti Közleményekben is írt. 1978-tól a Forrásban jelentek meg művei.

Munkássága 1940-től írta első verseit, amelyekben a népdal volt az uralkodó, s kedves sorokban idézte a minél jobban magára maradó, a világ ellentétei között riadtan tájékozódó ember kiszolgáltatottságát. A XIX–XX. századi magyar irodalommal – Arany János, Ady Endre és József Attila munkásságával – foglalkozott. Kodolányi János több művének rádióváltozatát is elkészítette. Számos irodalomkönyv szerzője és szerkesztője volt.

Emlékezete 2022-ben emléktáblát avattak tiszteletére Debrecenben.Emléktáblát avattak Balogh László irodalomtörténész, költő tiszteletére

Művei Magyar Út (versek, 1941) Szász Károly angol irodalmi kapcsolatai (doktori disszertáció, Debrecen, 1942) József Attila (tanulmány, 1943) József Attila-versek elemzése (1955) A megszerkesztett harmónia, vázlat József Attila művészi alkatáról (Budapest, 1965) József Attila (kismonográfia, Budapest, 1969; 1988) Asztalos István (kismonográfia, Budapest, 1969) A tűnékeny alma (rádiójáték, 1972) Irodalom és kommunikáció I-II. (tanulmány, Budapest, 1975) Mag hó alatt. Bevezetés Ady költészetének jelképrendszerébe (tanulmány, Budapest, 1976; 1983) A kilencedik vízesés (versek, Budapest, 1977) József Attila Ady-képéről (Irodalomtörténeti Közlemények, 1977) Az ihlet perce. A lírikus Arany János (tanulmány, Budapest, 1980; 1983; 1987) Arany János nagykőrösi lírája (tanulmány, Nagykőrös, 1982)

Tankönyvei A magyar irodalom története 1919-1945 (főiskolai tankönyv; Mész Lászlónéval és Vajda Lászlóval, 1955) Magyar könyv az általános iskolák 5. osztálya számára (Szablyár Ferenccel; Budapest, 1956) Magyar könyv az általános iskolák 6. osztálya számára (Szablyár Ferenccel; Budapest, 1956) A XX. századi magyar irodalom története 2. (főiskolai tankönyv, 1957) Magyar irodalmi olvasókönyv az általános iskola 6. osztálya számára (Budapest, 1958; 1962)

Rádiójátékai Búcsú a sólyomszárnyú szép ifjúságtól (1962) József Attila költészete (1965) Fekete tó, fekete ég (1967) Jelképek erdején át (1971–1975) Kodolányi János: Julianus barát (1972) Kodolányi János: A Vas fiai (1972) Kodolányi János: Boldog Margit (1972) Versek világa (1975–1978)

Díjai Szocialista Kultúráért (1966) A Munka Érdemrend ezüst fokozata (1979)

Jegyzetek

Források Magyar és Nemzetközi Ki Kicsoda 1996 CD ROM, Biográf Kiadó, 1997. Kortárs magyar írók A magyar irodalom története 1945-1975 Névpont.hu

További információk Bényei József: Debreceni irodalmi lexikon. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó, Debrecen, 2009 Ki kicsoda a hírközlésben? Szerkesztette: Bodrits István és Viczián János. Szekszárd, Babits, 1994 (A századvég magyarsága 2. A Révai új nagylexikona segédkönyvei I. sorozat)

A magyar irodalom évkönyve 1988-2008; változó szerk.; Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1989-2009

Nagykőrösi ki kicsoda? Szerkesztette: Varga István. Nagykőrös, Farkas Péter, 1997

Kategória:1919-ben született személyek Kategória:1997-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek