Dubno (cirill betűkkel: Дубно) város Ukrajna Rivnei területén, a terület harmadik legnépesebb városa, a Dubnói járás és Dubno község székhelye. Az Ikva folyó mentén helyezkedik el. Népessége 36 901 fő (2022, becslés). A város közelében található a hidegháború idején használt dubnói légibázis.

Történelme Először 1100-ban említették, Duben faluként. A falu birtokosai kezdetben a Rurikok, majd a halicsi fejedelmek voltak. A települést 1240-ben a tatárok lerombolták.

A 14. század második felétől a Litván Nagyfejedelemség része lett. Dubno 1498-ban magdeburgi jogokat kapott, mely által saját törvényei lehettek, és az Ostrogski család irányítása alá került. A rutén Konstantyn Ostrogski litván nagyhetman 1489–1506 között várat épített, amelyet a 17. század első felében modern erőddé építettek át. A vár fontos szerepet játszott a kozák–lengyel háborúban, és egészen az első világháborúig fennmaradt. A város 1507-ben jogot kapott arra, hogy heti és évi vásárokat tartson. 1592-ben megépült a dubnói kolostor.

1569-ben a lublini unióval a település a Lengyel–Litván Nemzetközösség része lett. A város gazdaságát a ebben az időszakban a kézműipar és a kereskedelem további növekedése jellemezte. 1569-ben a Łucki vajdasághoz tartozott, majd 1620-ban átkerült a Volhíniai vajdasághoz.

1660-ban a lengyel erők a kozákokat Dubnóban ostromolták, de a tatárok megjelenése az ostrom feloldásához vezetett. Józef Lubomirski 1702-es halála után átkerült a Sanguszko családhoz, majd 1706-ban kis időre svéd katonák foglalták el. 1753-ban Janusz Aleksander Sanguszko herceg a várost és további hetven környező falut Stanisław Lubomirski hercegnek ajándékozott azzal a kötelezettséggel, hogy a dubnói várban 270 gyalogos katonát kell tartania a vár védelmére. Vásárai miatt a város kereskedelmi központ lett, főleg 1774 és 1797 között, amikor Lwów helyett itt tartották az éves szerződéses vásárt. Lengyelország harmadik felosztásakor az Orosz Birodalomhoz került. 1871-ben Lubomirski eladta a várost E. Barjatyanszkának. 1873-ben megnyílt a Zdolbunyiv–Dubno–Radiviliv-vasútvonal.

1900-ra több, mint 14 000 ember élt Dubnóban, és 1905-ben egy privát leányiskola nyílt itt. 1916 júniusában osztrák–magyar katonák foglalták el a várost. A fraternizáció (az egymással hadban álló országok katonáinak a háború elleni tiltakozás egyik formája) résztvevői ellen az Orosz Helyőrség 1917. októberében felkelést hajtott végre Dubnoban. 1920-tól Lengyelországhoz, 1939-től az Ukrán SZSZK-hoz tartozott. 1940-től a Dubnói járás székhelye. A második világháború alatt a város 1941. június 29. és 1944. március 17 között német megszállás alatt volt.

A 90-es és 2000-es években a kastély parkjában egy vaskori település nyomaira bukkantak.

Népessége ÉvNépességÉves vált.193115 000 -198940 806 -200139 146 0,34%201438 087 0,21%201937 545 0,28%202236 901 0,57% 2002-ben a lakosság 87%-a ukrán, 8%-a orosz volt.

Testvérvárosok Dubno testvérvárosai, zárójelben a kapcsolat létesítésének éve: Giżycko, Lengyelország (2000) Sokołów Podlaski, Lengyelország (2005) Uničov, Csehország (2011) Belogradcsik, Bulgária (2010) Czerwionka-Leszczyny, Lengyelország (2019) Rokiškis, Litvánia (2022) Oxford, Amerikai Egyesült Államok (2023)

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikkek Dubnói katonai repülőtér

Források Volodimir Kubijovics (szerk.): Enciklopegyija Ukrajinoznavsztva, II. kötet, Lviv, 1993, Molode Zsittya Kiadó, , pp. 601.

Kapcsolódó szócikkek Lucki-kapu (Dubno)

Dubno __NINCSTARTALOMJEGYZÉK__