Lew Tabackin amerikai tenorszaxofonos, fuvolás.
Pályafutása Lew Tabackin akkor találkozott a dzsesszel, amikor édesanyja elvitte a philadelphiai Earl moziba. A filmek mellett minden nap élő színpadi műsor is volt. „A színpadi műsorokban általában egy zenekar vett részt, és még mindig emlékszem, hogy láttam olyan zenekarokat, mint a Cab Calloway és Lionel Hampton együttese.”
Tabackin tizenkét évesen kezdett furulyát tanulni, majd tizenöt évesen tenorszaxofonozni is. Al Cohn és Coleman Hawkins játéka volt rá jelentős hatással. A fuvolajátékban példaképei között olyan klasszikusok vannak, mint William Kincaid, Julius Baker és Jean-Pierre Rampal. Zenetanára Vincent Persichetti volt.
1962-ben diplomázott a Konzervatóriumban, aztán az amerikai hadseregben szolgált. Ott Tal Farlow-val dolgozott. Később a Chuck Israels-szal játszott New Yorkban és egy olyan zenekarral, amelyben Elvin Jones, Donald Byrd és Roland Hanna is játszott. Később a The Dick Cavett Show zenekarának és a The Tonight Show Bandnek volt tagja Doc Severinsennel. 1972-ben New Yorkból Kaliforniába költözött a The Tonight Show-val. Ez idő alatt Shelly Manne-nal és Billy Higginsszel játszott.
Tabackin 1967-ben ismerkedett meg Toshiko Akiyoshival, amikor Clark Terry zenekarában játszott, és meghívták Don Friedmanhez is. Az 1960-as évek végén Akiyoshival kvartettet alapítottak. 1969-ben házasodtak össze. 1973-ban társalapítói voltak a Toshiko Akiyoshi – Lew Tabackin Big Bandnek Los Angelesben, amely később Toshiko Akiyoshi Jazz Orchestra lett. Tabackin 1973 és 2003 között a zenekar vezető szólistája volt.
Válogatott diszkográfia
Zenekarvezetőként Desert Lady (1989) és Hank Jones, Dave Holland, Victor Lewis I´ll Be Seeing You (1992) és Benny Green, Peter Washington, Lewis Nash What A Little Moonlight Can Do (1994) Pyramid (1988–94) és a Nederlands Metropole Orkest Tenority (1996) és Randy Brecker, Don Friedman
Zenekari tagként Donald Byrd: Electric Byrd (1970) Donald Byrd: Kofi (1995, 1970)) George Gruntz: The MPS Years (1971–80) Bennie Wallace: The Art of the Saxophone (1987) Phil Woods/Lew Tabackin: Phil Woods/Lew Tabackin (1980)
Toshiko Akiyoshi/Lew Tabakin Big Band Kogun (1974) Long Yellow Road (1975) Tales of a Courtesan (1975) Road Time (1976) Insights (1976) March of the Tadpoles (1977) Live at Newport '77 (1977) Live at Newport II (1977) Salted Gingko Nuts (1978) Sumi-e (1979) Farewell (1980) From Toshiko with Love (1981) European Memoirs (1982)
Jegyzetek
Források https://lewtabackin.com/bio.html https://www.allaboutjazz.com/musicians/lew-tabackin https://www.allmusic.com/artist/lew-tabackin-mn0000215652#biography https://musicianguide.com/biographies/1608004052/Lew-Tabackin.html https://www.last.fm/music/Lew+Tabackin/+wiki
Fordítás
Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Philadelphiaiak Kategória:Élő személyek Kategória:1940-ben született személyek Kategória:Szaxofonisták Kategória:Fuvolisták