Mihalek Zsuzsa (Budapest, 1966 –) Oscar- és BAFTA-díjas magyar díszletberendező. A Szegény párák (angol címe: Poor Things) című filmért Oscar-díjat nyert a legjobb díszlet tervezés kategóriában.
A 77. British Academy Film Awards díjátadón BAFTA-díjat nyert a legjobb produkciós dizájn kategóriában. Győzelmében Shona Heath és James Price osztozott.
Élete és pályafutása 17 éves kora körül fogalmazódott meg benne a vágy, hogy filmrendező legyen. 1986-ban az Expressz újságban megjelent hirdetésre jelentkezett egy filmgyártó cégnél belsőépítészi gyakorlatra, és felajánlották neki az állást. Ezután gyakornokként dolgozott ennél a cégnél különböző díszlettervezőkkel és dekoratőrökkel, majd 1992-től önállóan dolgozott. Számos magyar filmalkotásban vett részt, kezdve a Kalózok, a Csinibaba és a Szamba, majd a Londoni randevú, a Made in Hungária, a Werckmeister harmóniák és az Argo című filmekben. Nemzetközi produkciók díszletterveit is ő készítette Magyarországon. Ezek közé tartozik az Atomszőke és a Suszter, szabó, baka, kém.
2013-2014 óta dolgozik a budapesti Pioneer Production Kft. filmgyártó cégnél. Sok reklámfilmben is közreműködött, de nem ezt tekinti kedvenc műfajának, és inkább játékfilmeken dolgozik.
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1966-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar díszlettervezők Kategória:Magyar nők Kategória:Magyar Oscar-díjasok Kategória:Oscar-díjasok Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:Budapesten született személyek