A Hadik 2023-ban bemutatott magyar romantikus kalandfilm, mely valós történelmi eseményeket dolgoz fel. Címszereplője Hadik András 18. századi katonatiszt, hadvezér, aki mindenre elszánt csapatával a történelem egyik legvakmerőbb huszárcsínyét hajtotta végre a Porosz Királyság akkori fővárosának számító Berlin megsarcolásával – a film ennek a kivételes haditettnek a történéseit igyekszik megjeleníteni.

Cselekmény 1757-ben, a hétéves háború idején Hadik András különleges küldetést kapott az uralkodótól, Mária Teréziától: huszáregységeivel titokban nyomuljon el Berlinig, hogy Nagy Frigyes porosz király távollétében elfoglalják és egyben megsarcolják az ellenséges fővárost. Hadik egysége javarészt az éjszakák leple alatt, alig hat napon belül meg is tette a 450 kilométeres távot, hogy váratlanul rajtaüthessenek a városon és az azt védő helyőrségen. A támadás teljesen készületlenül érte a poroszokat, ami a küldetés fényes sikerét eredményezi; a Hadik által vezetett sereg pedig még azelőtt távozik az elfoglalt Berlinből, hogy az ellenség erősítése megérkezne a városba.

Szereplők

Trill Zsolt – Hadik András Molnár Áron – Gvadányi József Szabó Győző – Ried ezredes Szalma Tamás – Babocsay Farkas Bordán Lili – Erzsébet Krisztina porosz királyné Sághy Tamás – II. Frigyes porosz király Reviczky Gábor – Thun mester Horváth Lili – Mária Terézia magyar királynő László Zsolt – von Bock ezredes Hirtling István – Lotaringiai Károly herceg Mucsi Zoltán – Horniak Jakubowska Julia – Francziska Lichnowsky Gáspár Sándor Forgács Péter – Újváry ezredes Derzsi János – Mihály, tisztiszolga Tordy Géza – Károlyi tábornok Körtvélyessy Zsolt – Festetich tábornok Kovács Lajos – Kecskeméthy ezredes Horváth Lajos Ottó – Rochow

Nézettség, bevétel A nézettségi adatok szerint jegyet adtak el rá, és ezzel az eredménnyel mintegy bevételt termelt a jegypénztáraknál.

Költségek A Hadiknak a forgatókönyvfejlesztéstől a filmgyártáson át a marketingig összesen forint közvetlen állami támogatást ítélt meg az NFI,

Díjai Magyar Mozgókép Díj 2024 Legjobb operatőr – Győri Márk

Jegyzetek

További információk

Kategória:2023 filmjei Kategória:Magyar történelmi filmek