A 2025-ös Formula–1 világbajnokság sorrendben a 76. Formula–1-es szezon volt. A bajnokságot a Nemzetközi Automobil Szövetség szervezte és bonyolította le. Ez a nyitott karosszériás versenyautók legmagasabban rangsorolt kategóriájú bajnoksága. Összesen 24 futamot rendeztek március 16. és december 7. között. A sportág ebben az idényben ünnepelte 75. születésnapját, amelyre többféleképpen is megemlékeztek.
Lando Norris az utolsó, abu-dzabi futamon biztosította be világbajnoki címét, melyet mindössze két pont előnnyel nyert meg a szezon hajrájában hatalmas teljesítményt nyújtó Max Verstappen előtt. A bajnokságot sokáig vezető Oscar Piastri végül mindössze harmadikként zárt, köszönhetően az idény második felében bekövetkezett formahanyatlásának. Ezzel ő lett a tizenegyedik brit bajnok (2020 után az első), összességében a sportág harmincötödik világbajnoka, a McLaren nyolcadik bajnoka, aki 2008 után először szerzett egyéni bajnoki címet csapatának. A McLaren már viszonylag korán bebiztosította a konstruktőri bajnoki címet, ezzel 1991 után voltak képesek újra címvédésre.
Az idény negatív meglepetése Lewis Hamilton gyenge teljesítménye volt. A hétszeres világbajnok hatalmas médiafelhajtás közepette igazolt át a Ferrari csapatához, ahol egész évben mindössze egyetlen sprintfutam-győzelmet tudott aratni. Ezen kívül nemcsak hogy győznie nem sikerült, se pole pozíciót szereznie, még a dobogóra se fért fel, amire egész karrierje során ebben az évben volt először példa.
Ez volt az utolsó idény, amikor a 2014-ben bevezetett motorformulát használták, és ugyancsak az utolsó, amelyben a 2022-ben bemutatkozott, a ground effect (szívóhatás) kihasználására épülő kasztnikkal versenyeztek. Ugyancsak elbúcsúzott az állítható hátsó szárny (DRS) is, amely 2011-től volt a Formula–1 része. A 2001-ben a sportágba visszatérő Renault is ebben az évben búcsúzott mint motorszállító, valamint a patinás Sauber istálló is az utolsó idényét futotta, miután 2026-tól kezdve az Audi a nevére vette az alakulatot.
Csapatok és versenyzők Valamennyi csapat egységesen 1,6 literes V6-os hibrid turbó motorokkal versenyzett, a Pirelli abroncsaival. CsapatKonstruktőrKasztniMotorRajtszámVersenyzőkVersenyek Oracle Red Bull RacingRed Bull Racing-Honda RBPTRB21Honda RBPTH0031 Max Verstappen1–2430 Liam Lawson 1–222 Cunoda Júki3–24 Mercedes-AMG Petronas Formula One TeamMercedesF1 W16Mercedes-AMG F1 M1612 1–2463 George Russell1–24 Scuderia Ferrari HPFerrariSF-25Ferrari 066/1516 Charles Leclerc1–2444 Lewis Hamilton1–24 BWT Alpine F1 TeamAlpine-RenaultA525Renault E-Tech RE2510 Pierre Gasly1–247 Jack DoohanVisszatér Kimi Räikkönen rajtszáma a Forma-1-be!1–643 Franco Colapinto 7–24 McLaren F1 TeamMcLaren-MercedesMCL39Mercedes-AMG F1 M164 Lando NorrisHivatalos: Norris 2025-ig a McLarennél marad1–2481 Oscar PiastriHIVATALOS: Már most hosszabbít a McLaren és Oscar Piastri!1–24 Stake F1 Team Kick SauberKick Sauber-FerrariC45Ferrari 066/15 5 Gabriel Bortoleto 1–24 27 Nico Hülkenberg1–24 MoneyGram Haas F1 TeamHaas-FerrariVF-25Ferrari 066/1531 Esteban Ocon1–24 87 Oliver Bearman1–24 Visa Cash App Racing Bulls F1 TeamRacing Bulls-Honda RBPTVCARB 02Honda RBPTH0036 Isack Hadjar1–2422 Cunoda Júki1–230 Liam Lawson3–24 Aston Martin Aramco Formula One TeamAston Martin Aramco-MercedesAMR25Mercedes-AMG F1 M1614 Fernando Alonso1–2418 Lance Stroll1–8 10–24 Atlassian Williams RacingWilliams-MercedesFW47Mercedes-AMG F1 M1623 Alexander Albon1–2455 Carlos Sainz Jr.1–24
Pénteki tesztversenyzők Az alábbi táblázat azokat a tesztpilótákat sorolja fel, akik lehetőséget kaptak a szezon folyamán, hogy pénteki szabadedzéseken az autóba üljenek. CsapatRajtszámVersenyzőFutam(ok)Forrás(ok) Kick Sauber-Ferrari97 Paul Aron12, 14 (GBR, HUN) Alpine-Renault 61 16, 20, 24 (ITA, MXC, ABU) 62 Hirakava Rjó 3 (JPN) Haas-Ferrari 50 4, 9, 20, 24 (BHR, ESP, MXC, ABU) Ferrari 38 Dino Beganovic4, 11 (BHR, AUT) Antonio Fuoco20 (MXC) 39 Arthur Leclerc24 (ABU) Mercedes 72 Frederik Vesti4, 20 (BHR, MXC) Aston Martin Aramco-Mercedes 34 Felipe Drugovich4, 14 (BHR, HUN) Cian Shields24 (ABU) 35 Jak Crawford20, 24 (MXC, ABU) Williams-Mercedes 46 Luke Browning4, 20, 24 (BHR, MXC, ABU) 45 Victor Martins9 (ESP) Racing Bulls-Honda RBPT 40 Ivasza Ajumu 20, 24 (MXC, ABU) Red Bull Racing-Honda RBPT374 (BHR)36 Arvid Lindblad12, 20, 24 (GBR, MXC, ABU) McLaren-Mercedes89 Alex Dunne 11, 16 (AUT, ITA) Pato O’Ward 20, 24 (MXC, ABU)
Változások
Csapatváltások Az RB csapat nem használta tovább a rövidítést, és helyette hivatalosan is Racing Bulls néven versenyeztek.
Pilótaváltások Tizenkét év után Lewis Hamilton elhagyta a Mercedes csapatát és a Ferrarihoz igazolt. Ezzel beállított egy rekordot, mert egyetlen versenyző sem töltött ilyen hosszú időt egy csapatnál, ráadásul ő azelőtt még sosem versenyzett, csak a Mercedes motorjait használó autóval. Carlos Sainz Jr., Hamilton érkezése miatt kénytelen volt elhagyni a Ferrarit, és helyette a Williams csapathoz igazolt, Franco Colapinto helyére. Colapinto az Alpine tartalékpilótája lett, majd Imolától annak állandó versenyzője. Hamilton megüresedett helyére a fiatal, alig 18 éves Kimi Antonellit szerződtette a Mercedes. A Haas teljesen új versenyzőpárossal kezdte meg az idényt. Nico Hülkenberg elszerződött tőlük a Kick Sauberhez, ahol már 2013-ban versenyzett, Kevin Magnussen pedig távozottÚj csapata bejelentette Kevin Magnussent! – hivatalos. Egyik versenyzőjük az Alpine-tól érkező Esteban Ocon lett, a másik az előző évben beugróként jól teljesítő Oliver Bearman. Ocon helyét eleinte Jack Doohan tölthette be, amíg az Emilia-Romagna nagydíjtól kezdve le nem váltották Colapintóra. A Kick Sauber is leváltotta mindkét versenyzőjét – a már korábban bejelentett Hülkenberg mellé egy újonc, a Formula–2-es bajnok Gabriel Bortoleto érkezett, ezzel újralett brazil versenyző a mezőnyben. Sergio Péreztől idő előtt megvált a Red Bull, a helyére Liam Lawson érkezhetett a Racing Bullstól. Két verseny után azonban lefokozták, és Cunoda Júkit léptették elő a helyére, megcserélve a két pilótát. A Racing Bulls másik versenyzője Isack Hadjar lett.
Csapatfönökváltások Az Aston Martin csapata január 10-én bejelentette, hogy Mike Krack azonnali hatállyal távozott a posztjáról, a helyére pedig az angol, Andy Cowellt nevezték ki csapatfőnöknek. Miután Alessandro Aluni Bravi január 31-től elhagyta a Sauber istállóját, a csapat főnöke február 1-től ideiglenesen Mattia Binotto volt, Jonathan Weatley érkezéséig. Április 1-jétől Jonathan Weatley lett a Sauber csapatfőnöke. Az Alpine csapata május 6-án bejelentette, hogy Oliver Oakes azonnali hatállyal távozott csapatfőnöki posztjáról, a helyére pedig Flavio Briatore került. Christian Hornert július 9-én a Red Bull elbocsátotta, helyét a Racing Bulls csapatfőnöke, Laurent Mekies vette át. Laurent Mekies távozása után a helyét a Racing Bullsnál Alan Permane vette át.
Szabályváltozások
A pilóták jólléte érdekében a minimális tomegüket 82 kilogrammban szabták meg, az autókét pedig ugyancsak megnövelték, a korábbi 798-ról 800 kilogrammra. Ez főként a magasabb és a súlyosabb pilóták számára volt jótékony intézkedés. Extrém hőség idején lehetőséggé vált a pilótáknak úgynevezett hűtőmellényeket használni. Ezt akkor engedélyezhették, ha a hőmérséklet 30,5 °C felé emelkedett, és ebben az esetben az autók minimumtömegét is megemelték további 5 kilogrammal. A szabályt a 2023-as katari nagydíjon tapasztalt rendkívüli hőség és páratartalom miatt vezették be. Az állítható hátsó szárny (DRS) két eleme közötti rés keskenyebb lett (9.4–13 milliméterre csökkent a korábbi 10–15 milliméterről), továbbá előírták, hogy mindössze két állása lehet a szárnynak, és a használata után pontosan abba a pozícióba kellett visszatérnie, ahol eredetileg volt. Többé nem korlátozták a csapatok által maximálisan felhasználható váltóművek számát. Az előző évben felmerült szabálymegkerülési lehetőség miatt korlátozták a szárnyak hajlékonyságát. Ezzel megakadályozták azt is, hogy egyes csapatok úgynevezett "mini-DRS"-t hozzanak létre. A vezérsík és a hátsó szárnylap közötti rés már az idény elején sem lehetett nagyobb, mint 2 milliméter 2 kN terhelésnél, a kínai nagydíj után pedig ezt még tovább csökkentették, 0,5 mm-re. A spanyol nagydíjtól az első szárny esetében 10 mm-ről 5 mm-re csökkentették a megengedett elhajlást 1 kN terhelés esetén. Eltörölték azt a szabályt, mely alapján a legjobb tízben végző versenyző egy plusz pontot kaphatott a leggyorsabb körért. Az osztrák nagydíj előtt az FIA nyilvánosságra hozta a pilóták vezetési stílusával kapcsolatos szabályzatot, hogy a rajongók és a média is jobban megérthessék, hogy egy-egy döntés miért is születikhttps://www.the-race.com/formula-1/big-f1-penalty-guidelines-reveal-all-you-need-to-know/. Minden csapatnak évente két lehetőséget kellett biztosítania a szabadedzések valamelyikén egy fiatal versenyzőnek. Szigorítottak az úgynevezett korábbi autók (2-4 éves autók) tesztelésén is. Legfeljebb 20 napon belül kiválasztott 4 tesztnapon használhatták azokat, maximum 1000 kilométer erejéig a versenyzők. Tesztelni bármelyik pályán lehetett, amely megkapta az FIA ehhez szükséges engedélyét, de nem lehetett például ott, ahol 60 napon belül versenyt rendeztekhttps://www.racefans.net/2024/10/18/f1-teams-face-first-cap-on-testing-of-past-cars-from-2025/. Arra az esetre, ha a sprintkvalifikációt vagy az időmérő edzést bármilyen okból törölni kellett, előírták, hogy a bajnokság állása szerinti sorrendben kell a versenyzőknek felállnia a rajtrácsra. Korábban a rajtsorrend ilyen esetekben teljes egészében a versenyfelügyelőkre volt bízva, innentől kezdve azonban már csak akkor, ha a rajtsorrendet eszerint nem lehetne megállapítanihttps://www.gpfans.com/us/f1-news/1034059/brazilian-grand-prix-qualifying-delayed-what-happens-if-no-qualifying/. A rajtrácsot egy órával a verseny kezdete előtt állapítják meg. Ha egy versenyző 75 perccel a kezdés előtt bejelenti, hogy nem tud résztvenni vagy visszalép, akkor minden pilóta egyet előrelép a rajtrácson a helyére. Szigorúan büntetni kezdték a versenyzők részéről elhangzó káromkodásokat vagy trágár nonverbális jelzéseket. Mindez azután merült fel, hogy Mohammed bin Szulajm megjegyezte, hogy szeretné visszaszorítani a trágárkodást, különösen azok után, hogy mind Max Verstappen, mind Charles Leclerc káromkodott az interjúk során, és emiatt vizsgálat alá helyezték őkethttps://www.skysports.com/f1/news/12433/13294649/f1-drivers-face-possible-ban-points-deductions-in-new-fia-misconduct-rules-ahead-of-2025-formula-1-season. Első alkalommal csak pénzbírsággal, majd visszaesők esetében egyhónapos felfüggesztéssel és pontlevonással bünteték a delikvenst. Ugyanezek vonatkoztak arra is, ha valaki az FIA-t, vagy annak tagjait sértette durván, esetleg az egész sportágra nézve tett dehonesztáló kifejezéseket. A tiltakozások határása az FIA Imolától kezdve kevésbé szigorúan vették az egyes megnyilvánulásokat. A biztonsági autó mögött immár elegendő volt átmeneti esőgumit feltenni a versenyzőknek, nem volt kötelező az extrém esőgumi – kivéve ha a versenyirányítás azt indokoltnak láttahttps://www.skysports.com/f1/news/12433/13327209/f1-rules-changes-2025-explaining-whats-new-whats-changed-ahead-of-australian-grand-prix. Monacóban az izgalmi faktor növelése, Katarban biztonsági okok miatt kötelező volt a két boxkiállás. Előbbi versenyen három különböző keveréket kellett használni. Ha egy autó annyira megsérült, hogy a pályán maradása közvetlen veszélyt jelentett volna, már nem hajthatott vissza a boxutcába, amennyiben a versenyirányítás arra utasította. Ebben az esetben a legközelebbi biztonságos helyen kellett lehúzódnia a versenyzőnekhttps://racingnews365.com/fia-makes-f1-rule-change-after-red-bull-perez-controversy. A boxutcából induló autóknak is részt kellett venniük a felvezető körön.
A szezon előtt