A 2023–2024-es angol labdarúgókupa döntőjét 2024. május 25-én rendezték a londoni Wembley Stadionban. A 143. döntő a világ legrégebbi labdarúgó-versenye, az FA-kupa történetében. A Manchester City mérkőzött meg a Manchester United csapata ellen. A United diadalmaskodott, 2–1-re, elnyerve tizenharmadik címüket.

1885 óta ez az első angol kupadöntő, amiben ugyanaz a két csapat játszott, mint az előző szezonban. Akkor 1884-ben és 1885-ben is a Blackburn Rovers és a Queen’s Park mérkőzött meg egymással. Azt követően, hogy 2023-ig soha nem találkozott a két csapat kupadöntőben, sorozatban másodjára mérkőzött meg egymással a két manchesteri klub a sorozat utolsó mérkőzésén.

A döntő győztese automatikusan helyet kapott a 2024–2025-ös Európa-liga csoportkörében és a 2024-es angol szuperkupában is szerepelt.

Háttér A Manchester City tizenkettedik, a Manchester United huszonkettedik döntőszereplése a kupában, amivel az utóbbi csapat megdöntötte a rekordot, amit korábban az Arsenal 2020 óta tartott és az előző szezonban a United beállított. A két manchesteri csapat 2023-ban is szerepelt a döntőben. Az elődöntőben büntetőkkel kiesett Coventry 2008 óta az első másodosztályú csapat lehetett volna, ami bejutott a döntőbe, akkor ez a Cardiff Citynek sikerült.

Út a döntőbe Manchester CityFordulóManchester UnitedEllenfélEredményEllenfélEredmény Huddersfield Town 5–0Harmadik kör Wigan Athletic 2–0 Tottenham Hotspur 1–0Negyedik kör Newport County 4–2 Luton Town 6–2Nyolcaddöntő Nottingham Forest 1–0 Newcastle United 2–0Negyeddöntő Liverpool 4–3 (h.u.) Chelsea 1–0Elődöntő Coventry City 3–3 (t. 4–2)

Manchester City Első osztályú csapatként a Manchester City a harmadik körben csatlakozott a kupához. Itt a másodosztályú Huddersfield Town ellen játszottak és könnyen diadalmaskodtak is, Phil Foden duplájával, illetve Julián Álvarez, Jérémy Doku góljaival és egy öngóllal. Ez volt az egyetlen mérkőzés, amin a City nem Premier League-csapattal játszott a szezonban. A negyedik fordulóban már nehezebb dolga volt a csapatnak, csak a 88. percben tudták kiharcolni a továbbjutást, Nathan Aké góljával, a Tottenham Hotspur ellen. A nyolcaddöntőben a Luton Town következett, akik ellen ismét könnyen nyert a City, 6–2-es végeredménnyel kiejtve ellenfelüket. Erling Haaland ötször, Mateo Kovačić egyszer talált be, a korábbi mindössze 55 perc alatt szerezte összes gólját. A negyeddöntőben a Newcastle United ellen mérkőztek meg, az északi csapat legyőzése se volt nehéz a címvédő számára, Bernardo Silva duplázott. Az elődöntőben a Chelsea csapata ellen nyertek 1–0-ra, Silva találatával. Ez a harmadik alkalom lesz, hogy a csapat sorozatban két döntőben szerepel, 1933 és 1934, illetve 1955 és 1956 után.

Manchester United Első osztályú csapatként a Manchester United a harmadik körben csatlakozott a kupához, a harmadosztályú Wigan Athletic ellen játszottak. A United Diogo Dalot góljával és Bruno Fernandes büntetőjével nyert, idegenben. A negyedik fordulóban a negyedosztályú Newport County meglepően nagy problémát okozott a csapatnak, annak ellenére, hogy 2–0-s előnybe kerültek, két gólt is kaptak a 48. perc előtt. A United góljait Fernandes és Kobbie Mainoo, a Newportét Bryn Morris és Will Evans szerezték. A második félidő második felében viszont már nem esett nehezére a Unitednek kiejteni alacsonyabb rangú ellenfelét, Antony és Rasmus Højlund találataival a végeredmény 4–2 lett. A februári nyolcaddöntőben a manchesteriek ellenfele a Nottingham Forest volt, a United a 89. percben tudta csak kiharcolni a továbbjutást, Casemiro góljával. A negyeddöntő egy emlékezetes rangadó volt a Liverpool ellen, a United kétszer is hátrányba került. Scott McTominay már a tizedik percben előnybe helyezte csapatát, de a félidő vége előtt a Liverpool kétszer is betalált, három perc alatt. A 87. percig úgy tűnt, hogy a United kiesik, amíg Antony be nem vette Caoimhin Kelleher kapuját. A hosszabbítás első félideje végén Harvey Elliott góljával ismét hátrányba került a United, de Marcus Rashford 112. percben szerzett egyenlítő gólja, majd Amad 121. perces győztes találata az elődöntőbe küldte a Vörös Ördögöket. Az elődöntőben a Coventry City csapata ellen nyertek, büntetőkkel. Dalot, Christian Eriksen, Fernandes és Højlund mind értékesítették büntetőjüket, míg a Coventry játékosai közül Callum O’Hare és Ben Sheaf kihagyták sajátjukat. A United 2004 és 2005 óta fog először sorozatban két évben a kupadöntőben játszani.

Egymás ellen a bajnokságban

A mérkőzés Áttekintés A Manchester United két balhátvéde, Tyrell Malacia és Luke Shaw, illetve a középhátvéd Harry Maguire és Casemiro nélkül játszott, de Anthony Martial, Victor Lindelöf és Mason Mount visszatért sérüléséből. Ez Raphaël Varane és Martial utolsó mérkőzése a United színeiben. Manchester másik oldalán hiányzott a csapat első számú kapusa, Ederson Moraes, helyét Stefan Ortega vette át. A United kezdője sokban hasonlított a bajnokság utolsó mérkőzésén pályára lépett csapathoz, de visszatért a csapatba Varane, Lisandro Martínez mellé. A védelem két oldalán Aaron Wan-Bissaka és Diogo Dalot játszottak, míg a kaput a szokás szerint André Onana védte. A kettős középpálya tagjai Kobbie Mainoo és Szofjan Amrabat voltak, a két szélen Alejandro Garnacho és Marcus Rashford szerepeltek, míg középen Scott McTominay és Bruno Fernandes játszott a két csatár pozíciójában, bár a mérkőzés közben gyakran visszaléptek a középpályára. Pep Guardiola három játékost cserélt a szezon utolsó napjához képest. A védelem közepében Nathan Aké és John Stones játszott Manuel Akanji és Rúben Dias helyett, míg Jérémy Doku helyét Mateo Kovačić vette át. A City támadó négyese a megszokott Phil Foden, Bernardo Silva, Kevin De Bruyne és Erling Haaland voltak, a védelem két szélét Kyle Walker és Joško Gvardiol erősítette.

Az első percben már büntetőt kaphatott volna a City, miután Haaland összeütközött egy United-védővel, de a bíró szerint szabálytalanság nem történt. Mindkét csapatnak voltak nagyobb lehetőségei, az első 20 percet a City dominálta, de a United kiemelkedően védekezett és egy védelmi hibát végül ki tudott használni, miután Gvardiol átfejelte kapusa felett a labdát, amire lecsapott Garnacho és a 30. percben előnybe helyezte a Vörös Ördögöket. Kevesebb, mint tíz perccel később ismét betalált a United egy ellentámadás után, ezúttal Kobbie Mainoo góljával, Bruno Fernandes gólpassza után. A két játékos az első tinédzserek lettek, akik betaláltak a kupa döntőjében Cristiano Ronaldo óta (2004). A félidőt így 2–0-s előnyben zárták a manchesteri vörösök.

A félidőben kettőt is cseréltek a kékek, Kovačić és Aké helyére Akanji és Doku érkezett. Ezt követően a City ismét erősen kezdett, nagy nyomás alá helyezve a Unitedet és az 55. percben majdnem ki is egyenlítettek, mikor Haaland eltalálta a felső kapufát egy erőteljes lövéssel. A 60. percben Onanának kellett nagyot védenie, miután Kyle Walker a tizenhatoson kívülről a kapura küldte a labdát. Haaland ismét a földre esett a 75. percben a tizenhatoson belül, de ezúttal se kapott büntetőt. Sok próbálkozás után a 87. percben tudott szépíteni a City, Doku találatával, de ez nem volt elég a győzelemhez. Szakértők szerint a United teljesítménye „össze se volt hasonlítható a szezon többi részével,” Ten Hag két éve egyik legjobb mérkőzésének nevezve a találkozót.

Részletek

KA18 Stefan OrtegaJV2 Kyle Walker KV5 John StonesKV6 Nathan AkéBV24 Joško GvardiolKP16 RodriKP7 Mateo KovačićJSZ20 Bernardo SilvaTKP17 Kevin De BruyneBSZ47 Phil FodenKCS9 Erling HaalandCserék:KA33 Scott CarsonV3 Rúben DiasV25 Manuel AkanjiV82 Rico LewisK10 Jack GrealishK11 Jérémy DokuK27 Matheus NunesK52 Oscar BobbCS19 Julián ÁlvarezMenedzser: Pep Guardiola300pxKA24 André OnanaBV20 Diogo DalotKV6 Lisandro MartínezKV19 Raphaël VaraneJV29 Aaron Wan-BissakaKP37 Kobbie MainooKP4 Szofjan AmrabatBSZ10 Marcus RashfordJSZ17 Alejandro GarnachoKCS39 Scott McTominayKCS8 Bruno Fernandes Cserék:KA1 Altay BayındırV2 Victor LindelöfV35 Jonny EvansV53 Willy KambwalaK7 Mason MountK14 Christian EriksenK16 AmadCS11 Rasmus HøjlundCS21 AntonyMenedzser: Erik ten Hag

A mérkőzés játékosa: Kobbie Mainoo

Asszisztensek: Harry Lennard, Nick Hopton Negyedik játékvezető: Simon Hooper Tartalék játékvezető: Tim Wood Videóbírók: Michael Oliver, Peter Bankes, Stuart BurtSzabályok 90 perc játékidő. 30 perc hosszabbítás döntetlen esetén. Ha ekkor sincs döntés, akkor tizenegyesek következnek. Kilenc cserejátékos nevezhető. Öt játékos cserélhető, a hosszabbításban még egy cserelehetősége van mindkét csapatnak. A cserékre három alkalommal van lehetőség, amelybe nem számít bele a félidő, a hosszabbítás előtti szünet és a hosszabbítás félideje.

Statisztika KategóriaElső félidőMásodik félidőÖsszesenCityUnitedCityUnitedCityUnitedLabdabirtoklás74%26%73%27%74%26%Nagy lehetőségek021012Lövések351661911Kaput eltaláló lövések133245Lesek021113Passzok382134282114664248Pontos passzok34910925381602190Szerelések5639815Sárga lapok011112

Jegyzetek

angol kupa-döntő Kategória:FA-kupa-döntők Kategória:A Manchester City mérkőzései Kategória:A Manchester United mérkőzései