Robert D. Clark (Frontier megye, Nebraska, 1910. március 10. – Eugene, Oregon, 2005. június 28.) amerikai egyetemi oktató, intézményvezető.

1936-ban a Western States Communication Association szerkesztője volt.

Tanulmányai Coloradóban érettségizett. Angol szakos alapdiplomáját 1931-ben a Pasadena College-en, beszédtudományi mesterdiplomáját pedig 1935-ben a Dél-kaliforniai Egyetemen szerezte; utóbbi intézményben doktorált és oktatott is.

Pályafutása San José-i Állami Főiskola 1964-től 1969-ig a San José-i Állami Főiskola rektora volt, ahol leginkább az afroamerikai sportolók (például John Carlos és Tonnie Smith) jogainak támogatójaként vált ismertté. Az 1960-as évek zavargásai ellenére a kölcsönös megértésen alapult. 1969-ben lemondott, miután oktatók egy korábban szövetségesnek tekintett csoportja sztrájkba lépett ellene.

Az 1982-ben épült könyvtárat róla nevezték el.

Oregoni Egyetem Az Oregoni Egyetem tanáraként 1947-ben a bölcsészettudományi főiskola dékánjává nevezték ki. A pozíciót 1955-ig töltötte be, majd 1969-től 1974-ig az intézmény rektora volt. Regnálása alatt a campuson több háborúellenes tüntetés is volt: a hallgatók felgyújtották a tisztképzőt, valamint egy esetben a Nemzeti Gárda felszámolt egy demonstrációt. A Kenti Állami Egyetemen történt mészárlást követően a demonstrációk alábbhagytak.

A tehetséggondozó iskolát róla nevezték el.

Film A 2005-ös Oregon’s War at Home and the Man who Brought the Peace című rövidfilm Clark pályafutásának az Oregoni Egyetemen történt zavargások alatti időszakát mutatja be. A dokumentumfilm regionális Emmy-díjat nyert és az Oregon Public Broadcasting is bemutatta.

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:Az Oregoni Egyetem rektorai Kategória:Nebraskaiak Kategória:Oregoniak Kategória:1910-ben született személyek Kategória:2005-ben elhunyt személyek