Lidija Bačić (Split, 1985. augusztus 4. –) más néven Lille horvát popénekes-színésznő. 2005-ben lett híres, miután második helyezést ért el a Hrvatski Idol második évadában. 2010-ben kiadta bemutatkozó albumát Majčina ljubav címmel.
Bačić számos zenésszel dolgozott együtt, köztük Mladen Grdović-tyal, Alen Vitasović-tyal, Žanamari Perčić-tyel, Saša Matić-tyal és Luka Basival.
A kezdetek Lidija 1985. augusztus 4-én született Splitben Két nővére és egy bátyja van. Római katolikus vallásban nevelkedett.
Bačić tízéves korától kezdett fellépni a helyi fesztiválokon és versenyeken. 1997-ben elnyerte első díját a Dječji Fesztiválon Mišo Limić: Zaljubljeni dječak című dalának feldolgozásáért.
Pályafutása 2000 elején Bačić csatlakozott a Perle csoporthoz. A csapat különböző fesztiválokon játszott, Bačić szólóéneklésével. 2001-ben a „Pokraj bistra izvora” című dallal próbálták képviselni Horvátországot az Eurovíziós Dalfesztiválon amivel a 15. helyet szerezték meg a 20 versenyzőből álló mezőnyben.
Bačić meghallgatásra jelentkezett a Hrvatski Idol második évadában a horvátországi Splitben.
2019 januárjában Bačićot a Dora 2019 nemzeti verseny 16 résztvevőjének egyikeként jelentették be Horvátországban, hogy kiválaszthassák az ország Eurovíziós Dalfesztiváljának nevezését, ahol ő és a „Tek je počelo” című dal a 11. helyen végzett.
Diszkográfia Stúdióalbumok Majčina ljubav (2010) Daj da noćas poludimo (2011) Viski (2015) Tijelo kao pjesma (2017) Revolucija (2020) Flashback (2022)
Kislemezek Cím Év Csúcspozíciók Album CRO Peak positions in Croatia: "Vino rumeno" (Vigorral) 2 "Tek je počelo" 2019 7 "Muške suze" — "Romeo i Julija" (Joy-jal) 17 "Zalazimo k'o sunce" 2021 38 "Najdraže moje" 2022 32 A "-" olyan kiadásokat jelöl, amelyek nem szerepeltek a listán, vagy nem az adott területen jelentek meg.
Filmográfia Aleksi (film) Lille néven (2017) Ko te šiša (TV) Lilleként (2018) Na granici (TV) Lille néven (2018) Blago Nama (TV) Lidijaként (2022)
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:Élő személyek Kategória:1985-ben született személyek Kategória:Horvát énekesek Kategória:Horvát színészek