thumb|300px|A szabály szemléltetése A Naismith-szabály egy ökölszabály egy (túra)útvonal gyalogos megtételéhez szükséges időtartam megbecsülésére, és a következőképpen szól:

„Minden 5 kilométer megtételére 1 órát, és minden 600 méter emelkedésre további 1 órát kell számítani.”

Ebben az eredeti formában csak a jó erőnlétben levő túrázókra, észszerű terepviszonyokat feltételezve alkalmazható, beiktatott pihenők nélkül. Később több korrekciót is bevezettek (terepviszonyok, preferált sebesség, erőnlét).

Megfogalmazások A szabályt 1892-ben fogalmazta meg William Wilson Naismith skót hegymászó, a Scottish Mountaineering Club alapítója, egy természetjáró folyóiratban közölt cikkének konklúziójaként. A Cruach Ardrain, Stob Binnein, és Ben More hegyekben tett túra leírását a következő észrevétellel zárja:

Vagyis tíz mérföldes, 6300 láb nettó szintemelkedésű utat hat és fél óra alatt járt végig, és ebből arra következtetett, hogy egy óra szükséges minden három mérföld megtételéhez, és további egy óra minden 2000 lábnyi emelkedéshez.

A fentivel egyenértékű kijelentések: Metrikusan: Egy óra szükséges minden 5 kilométer megtételéhez, és további egy óra minden 600 méternyi emelkedéshez. Tempó: Egy kilométer megtételéhez 12 perc, plusz 100 méter emelkedő leküzdéséhez további 10 perc szükséges.

Scarf-ekvivalencia A Naismith-szabály lehetővé teszi a magasságkülönbségek átszámítását erőfeszítésben egyenértékű, de szintkülönbség nélküli távolságra. Gyakorlatilag egy „effektív távolságot” kapunk, ennek pedig az az előnye, hogy nem függ a sebességtől: a túrázó saját gyaloglási sebességét alkalmazhatja az időtartam kiszámításához (a Naismith-szabályban szereplő 5 km/h helyett).

Konkrétan ha három mérföld ( láb) megtétele ugyanannyi erőfeszítést igényel, mint 2000 láb emelkedő leküzdése, akkor kijelenthető, hogy 1 egységnyi emelkedés 7,92 egységnyi vízszintes útnak felel meg. Ez az úgynevezett Scarf-ekvivalencia, amelyet Philip Scarf jelentett ki először. A kerékpáros adatok elemzése hasonló arányt (1:8,2) sugall. Scarf javaslata szerint a férfi túrázók és terepfutók 1:8, a hölgyek pedig 1:10 arányt kell használjanak a szintkülönbség és a vízszintes távolság közötti átszámításhoz.

Például ha egy útvonal 12 kilométer hosszú és 650 méter nettó szintemelkedést tartalmaz, akkor az 1:8 arányt használva az ekvivalens vízszintes távolság 12 + (0,65 × 8) = 17,2 kilométer. Feltételezve, hogy a túrázó 5 km/h sebességgel halad vízszintes úton, az út 3 óra 26 percet tart (szintkülönbség nélkül 2 óra 24 perc lenne).

Korrekciók thumb|300px|A Naismith-szabályból (piros) és a Langmuir-korrekciókból (sötétkék) számított gyaloglási sebesség a meredekség függvényében, összehasonlítva a Tobler-függvénnyel (zöld). A 19. században kijelentett ökölszabály ma már túlhaladottnak tekinthető, és egyes körülményeket (például erőnlét) vagy helyzeteket (például lejtőn való ereszkedés, nehéz terep) nem is vesz figyelembe. Ennek ellenére meglepően jó becsléseket eredményez; egy túrázókkal készült statisztika szerint a Naismith-szabály 81%-os pontossággal jósolja meg az időket (20 túrából 19-en 8,8%-os pontossággal jósolta meg). Egyszerűsége miatt ma is igen elterjedt; a Magyar Természetjáró Szövetség is ez alapján számolja a túraösvényekhez rendelt időket.

Ezzel párhuzamosan viszont több korrekciót is alkalmaztak rá, bár nem létezik egyszerű szabály, amely a természeti körülmények és az egyéni képességek teljes sokféleségét lefedné.

Aitken-korrekció Robert Aitken (1977) a következő változtatást vezette be: a víszszintes úton alkalmazott 5 km/h sebesség csak ösvényekre, földutakra, épített utakra alkalmazandó; minden más talajon 4 km/h-val kell számolni.

Gillean-szabály Ifjúsági túracsoportok számára Gillean a következőképpen módosította a Naismith-szabály állandóit: Egy óra szükséges minden 4,5 kilométer megtételéhez, és további egy óra minden 450 méternyi emelkedéshez.

Langmuir-korrekciók A Naismith-szabály csak az emelkedést veszi figyelembe, az ereszkedő szakaszokat nem. Eric Langmuir (1984) a következő kiegészítéseket vezette be: 5-12º-os lejtőn haladva minden 300 méter szintkülönbségnél 10 percet kell levonni a becsült időből, 12º-nál meredekebb lejtőnél pedig 300 méternél 10 percet kell hozzáadni.

Tranter-táblázat A Naismith-szabály jó fizikai erőnlétű túrázókra alkalmas, akik egy óra alatt 5 kilométer megtételére képesek. Tranter a kiszámolt időt az erőnlét függvényében korrigálta; ezt az „erőnlétet” úgy határozta meg, mint a szükséges időtartam (percben) egy 800 méter hosszú, 20º-os emelkedésű útvonal végigjárásához.

Erőnlét (perc)A Naismith-szabállyal becsült idő (óra)234567891012141618202224 15 (nagyon jó)11½22¾3½4½5½6¾7¾1012½14½1719½2224 201¼2¼3¼4½5½6½7¾8¾1012½1517½2023 251½34¼5½78½1011½13¼1517½ 3023½56¾8½10½12½14½ 402¾4¼5¾7½9½11½ 50 (rossz)3¼4¾6½8½

Például ha a Naismith-szabállyal becsült idő 6 óra, és az erőnlét 30, akkor a várható időtartam 8 és fél óra.

Az üresen hagyott mezők azt jelzik, hogy az adott erőnléttel a túra teljesítése nem lehetséges.

Hasonló szabályok A Tobler-függvény a Naismith-szabálynál pontosabban becsüli meg a sebességet a meredekségből, és sokkal jobb alternatívája a Langmuir-korrekciónak. Azonban a gyakorlatban nem alkalmazható könnyen, ugyanis képlete exponenciális függvényt tartalmaz.

Jegyzetek

Kategória:Természetjárás Kategória:Navigáció