Eileen Brennan, teljes nevén Verla Eileen Regina Brennen (Los Angeles, 1932. szeptember 3. – Burbank, Kalifornia, 2013. július 28.) Golden Globe- és Primetime Emmy-díjas amerikai színésznő.
Élete Származása, tanulmányai Katolikus ír családban született. Apja John Gerald Brennan orvos, anyja, Regina „Jeanne” Menehan némafilmes színésznő volt. Középiskoláit szülővárosában végezte el, majd Washingtonba költözött, és a Georgetowni Egyetemre járt, ahol részt vett az egyetemi színkör munkájában. Később New Yorkba költözött, az Amerikai Színiakadémián (American Academy of Dramatic Arts, AADA) színművészetet tanult. A kollégiumban Rue McClanahan (1934–2010) szobatársa volt.
Pályája 1959-ben debütált a színpadon, a Little Mary Sunshine című musicalben. Egyik legsikeresebb színpadi szerepét 1964–1970 között a Hello, Dolly! musicalben alakította. Első filmes főszerepét 1966-ban játszotta, a The Star Wagon-ban, Dustin Hoffman mellett. Peter Bogdanovich rendező 1971-es Az utolsó mozielőadás című filmdrámájában Timothy Bottoms és Jeff Bridges mellett játszott, alakításáért a legjobb női mellékszereplőnek járó Bafta-díjra jelölték, de azt Cloris Leachman nyerte el. Jerry Schatzberg 1973-as filmdrámájában, a Madárijesztőben Gene Hackmannel és Al Pacinóval együtt játszott. A női főszerepet vitte George Roy Hill rendező 1973-as bűnügyi vígjátékában, A nagy balhéban is, Paul Newman és Robert Redford partnereként. Újabb sikeres főszerepet játszott Robert Moore rendező Meghívás egy gyilkos vacsorára című 1976-os misztikus thriller-vígjátékban, a Truman Capote, Peter Falk, Alec Guinness, David Niven és Peter Sellers alkotta sztárcsapat tagjaként.
Howard Zieff rendező 1980-as Benjamin közlegény című háborús vígjátékában Brennan alakította a „Captain”-t, azaz Doreen Lewis századosnőt, aki minden elképzelhető módon vegzálja a címszereplőt, Judy Benjamin katonalányt (Goldie Hawn). Brennant e szerepéért a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjra jelölték, a díjat azonban Mary Steenburgen vitte el. A film alapján készült 1981–1983-es azonos című (Private Benjamin) tévésorozatban Brennan ugyanezt a szerepet vitte végig. Ezért 1982-ben elnyerte a legjobb sorozatszínészi alakításért járó Golden Globe-díjat, és 1983-ban ismét jelölték ugyanerre a díjra. Ugyanezért az alakításért 1981-ben elnyerte az legjobb mellékszereplőnek járó Emmy-díjat, a következő két évben szintén jelölték ugyanerre (1982-ban és 1983-ban).
Luis Mandoki rendező A gyönyör rabjai című 1990-es filmdrámájában Brennan Susan Sarandon, James Spader és Kathy Bates mellett játszott. John Pasquin rendező 2005-ös filmkomédiájában, a Beépített szépség 2.-ben Sandra Bullock, Treat Williams és William Shatner társaságában alakította Carolt, az idős, de határozott nagyasszonyt.
Magánélete 1968–1974 között David John Lampson angol költővel és fotográfussal élt házasságban, két közös fiuk született, Samuel John Lampson énekes és Patrick Oliver Lampson, aki előbb kosárlabdajátékos volt, majd Patrick Brennan néven színész lett.
1982-ben Goldie Hawn társaságában a Los Angeles-i Venice Beach-en egy étteremből jött ki, amikor elütötte őt egy autó. Súlyos sérüléseket szenvedett, két évig nem tudott dolgozni, és le kellett küzdenie kialakult fájdalomcsillapító-függőségét is. 1989-ben az Annie című musical egyik előadásán is baleset érte, leesett a színpadról, lábát törte. A következő évben emlőrákot állapítottak meg nála, ebből sikeresen kikezelték.
Nyolcvanéves korában, 2013-ban hunyt el hólyagrák-betegség következtében. Goldie Hawn, akivel 1980–1982 között együtt szerepelt a Benjamin közlegény című filmben és sorozatban, méltatta Brennan kiemelkedő színművészi képességeit a San Francisco Chronicle lapban.
Főbb filmszerepei
1960: Toast of the Town; tévésorozat; énekesnő 1966: The Star Wagon; tévéfilm; Hallie 1967: Válás amerikai módra (Divorce American Style); Eunice Tase 1971: Az utolsó mozielőadás (The Last Picture Show); Genevieve 1972: Playmates; tévéfilm; Amy 1973: Madárijesztő (Scarecrow); Darlene 1973: The Blue Knight; tévéfilm; Glenda 1973: A nagy balhé (The Sting); Billie 1974: Daisy Miller; Mrs. Walker 1974: Nourish the Beast; tévéfilm; Baba Goya 1975: Várva várt szerelem (At Long Last Love); Elizabeth 1975: My Father’s House; tévéfilm; Mrs. Lindholm 1975: Amerika pánikban (The Night That Panicked America); tévéfilm; Ann Muldoon 1975: Kojak; tévésorozat; „A House of Prayer, a Den of Thieves” c. epizód; Julie Loring 1975: Sötét utcák (Hustle); Paula Hollinger 1976: Meghívás egy gyilkos vacsorára (Murder by Death); Tess Skeffington 1977: Richie halála (The Death of Richie); Carol Werner 1977: The Last of the Cowboys; Penelope Pearson 1978: Bohókás nyomozás (The Cheap Detective); Betty DeBoop 1980: Benjamin közlegény (Private Benjamin); Doreen Lewis százados 1979–1980: A New Kind of Family; tévésorozat; Kit Flanagan 1981: When the Circus Came to Town; tévéfilm; Jessy 1981: Taxi; tévésorozat; Mrs. McKenzie 1982: A sátán keze (Pandemonium); Candy mamája 1981–1983: Private Benjamin; tévésorozat; Doreen Lewis százados 1984: Szerelemhajó (The Love Boat); tévésorozat; Helen Foster 1985: The Fourth Wise Man; tévéfilm; Judith 1985: Nyom (Clue); Mrs. Peacock 1985: Answers; tévéfilm; Amanda Jackson 1986: Látogatás Játékországban (Babes in Toyland); tévéfilm; több szerepben (Mrs. Piper / Mrs. Hubbard) 1987: A vér kötelez: Egy maffiafeleség története (Blood Vows: The Story of a Mafia Wife); tévéfilm; Sylvia 1987: Parádés páros (Rented Lips); szállodai recepciós 1987: Magnum; tévésorozat; Brenda Babcock 1988: Harisnyás Pippi legújabb kalandjai (The New Adventures of Pippi Longstocking); Miss Bannister 1990: Stella; Mrs. Wilkerson 1990: A gyönyör rabjai (White Palace); Judy 1991: A visszaeső (Deadly Intentions… Again?); tévéfilm; Charlotte 1992: Nem veszek több csókot (I Don’t Buy Kisses Anymore); Frieda 1992: Taking Back My Life: The Nancy Ziegenmeyer Story; tévéfilm; Vicky Martin 1992: Házi barkács (Home Improvement); tévésorozat; egy epizódban; Wanda 1993: Édes gyilkosság (Poisoned by Love: The Kern County Murders); tévéfilm; Martha Catlin 1993: Precious Victims; tévéfilm; Minnie Gray 1993: Mesék a kriptából (Tales from the Crypt); egy epizódban; Ruth Sanderson 1987–1994: Gyilkos sorok (Murder She Said); tévésorozat; Loretta Lee / Marian Simpson 1995: Walker, a texasi kopó (Walker, Texas Ranger); tévésorozat; egy epizódban; Joelle 1995: Annabelle legnagyobb kívánsága (Freaky Friday); tévéfilm; Principal Handel 1995: Vakmerő (Reckless); Margaret nővér 1995: Könnyek nyoma (Trail of Tears); tévéfilm; Clara 1996: Ha a falak beszélni tudnának (If These Walls Could Talk); tévéfilm; Tessie 1996: Vészhelyzet (ER); tévésorozat; két epizódban; Betty 1997: Jumanji; rajzfilmsorozat; Dottie McGrail hangja 1998: Nash Bridges – Trükkös hekus (Nash Bridges); tévésorozat; egy epizódban; Loretta Bettina 1998: Megőrülök érted (Mad About You); tévésorozat; egy epizódban; felügyelő 1999: Angyali érintés (Touched by an Angel); tévésorozat, egy epizódban; Dolores Freeman 2000: The Last Great Ride; Pamela Mimi Mackensie 2001: Vakszerencse (Dumb Luck); Minnie Hitchcock 2001: Aki bújt, aki nem (Jeepers Creepers); a Macskaasszony 2002: Képregényhős (Comic Book Villains); Mrs. Cresswell 2001: Lizzie McGuire; tévésorozat; egy epizódban; Marge 2003: Mrs. Klinika (Strong Medicine); tévésorozat; egy epizódban; Evelyn Knightly 2003: Tucatjával olcsóbb (Cheaper by the Dozen); Mrs. Drucker 2004: The Hollow; Joan van Etten 2005: The Moguls; Mrs. Cherkiss 2005: Beépített szépség 2. – Csábítunk és védünk (Miss Congeniality 2: Armed & Fabulous); Carol Fields 1996–2006: Hetedik mennyország (7th Heaven); tévésorozat; több epizódban; Gladys Bink 2001–2006: Will és Grace (Will & Grace); tévésorozat; több epizódban; Zandra 2008: Adventures in Appletown; Mrs. Jackson 2011: Naked Run; Gram Malone
Jegyzetek
További információ
Kategória:1932-ben született személyek Kategória:2013-ban elhunyt személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Los Angeles-iek Kategória:Rákban elhunyt személyek Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:Emmy-díjasok