Aron Burton, amerikai blueszenész, basszusgitáros, énekes.

Pályafutása

Burton számos helyi gyülekezetben énekelt, és unokatestvérével testvérével zenekart alapított (Victory Traveller). 1955-ben költözött Chicagóba. Zenei karrierje a következő évben kezdődött, amikor Freddie Kinget mellett basszusgitáron játszott.

King később megvásárolta Burton első basszusgitárját.

Burton 1961 és 1965 között az Egyesült Államok hadseregében szolgált. Leszerelése után a Baby Huey & the Babysitters együttesben szerepelt. Junior Wellsszel turnézott 1969 és 1972 között. Aztán Fenton Robinsonnál talált munkát.

Közreműködött George „Wild Child” Butler, Jackie Ross, Andrew „Blueblood” McMahon és Carey Bell felvételein. Felvett egy szóló kislemezt is. 1978-ban csatlakozott testvéréhez Larryhez Albert Collins zenekarában, és jétszott Collins Grammy-díjra jelölt Ice Pickin' albumán. Collinsszal turnézott is, mielőtt az 1980-as évek elején elhagyta együttesét.

Közben húsz éven át kertészként dolgozott a Garfield Park Conservatoryban. Aztán James Cottonnal, Johnny Littlejohnnal és Fenton Robinsonnal talált munkát.

Az 1980-as évek végén egy egy időre Európába költözött. Ottléte alatt felvette a „Usual Dangerous Guy”-t Jack Dupree zongorakíséretével.

Az 1990-es évek elején Burton visszatért Chicagóba. Az Earwig Records kiadta a Past, Present, & Future (1993) című válogatásalbumot, amely 1986 és 1993 között Európában és az Egyesült Államokban készült felvételek gyűjteménye. 1994-ben szerepelt a Chicago Blues Fesztiválon, ahol Liz Mandeville énekelt. Énekelt Burton élő albumának néhány számán is, amelyet Buddy Guy klubjában rögzítettek. A következő évben Burton és testvére a Chicago Blues Fesztiválon játszott. 1999-ben a Good Blues to You című albuma jelent meg.

Hosszú pályafutása során Freddie King, Albert Collins és Junior Wells mellett számos szólóalbumot adott ki, köztük a "Good Blues to You"-t (Delmark Records, 1999).

Aron Burton 2016. február 29-én Chicagóban halt meg szívbetegségben és cukorbetegségben.

Diszkográfia

Albumok 1993: Past, Present, Future 1996: Aron Burton Live 1999: Good Blues to You 2001: The Cologne Sessions Másokkal (válogatás) Lickin' Gravy, km.: George „Wild Child” Butler, 1976 Heartaches and Pain, km.: Carey Bell, 1977 Ice pickin km.: Albert Collins, 1978 High Compression, km.: James Cotton, 1984 Nightflight km.: Fenton Robinson, 1984 Million Dollar, km.: Valerie Wellington, 1984 Daddy, When Is Mama Comin' Home, km.: Big Jack Johnson, 1991 Delta Bluesman, km.: David „Honeyboy” Edwards, 1992 Boogie My Blues Away, km.: Eddy Clearwater, 1995 Chicago Blues Session!, km.: Willie Mabon, 1995 Dream, km.: John Littlejohn, 1995 You're Gonna Miss Me km.: Ann Sexton, 1995 Look at Me, km.: Liz Mandeville, 1996 Live in Chicago, km.: Big Jack Johnson, 1997 Cool Blue, km.: Christian Rannenberg, 2000 Way Things Go, km.: Cleveland Fats, 2006

Díjak Négyszer jelölték Blues Music Award-ra „Blues Instrumentalist” kategóriában.

Jegyzetek

Források https://earwigmusic.com/earwig-artists/aron-burton/ https://www.allmusic.com/artist/aron-burton-mn0000497880#biography https://kids.kiddle.co/Aron_Burton https://soundcloud.com/aronburton-music

Fordítás

Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Mississippiek Kategória:1938-ban született személyek Kategória:2016-ban elhunyt személyek Kategória:Basszusgitárosok Kategória:Dzsesszénekesek