A Fallout egy 2024-ben bemutatott amerikai posztapokaliptikus drámasorozat, sci-fi western elemekkel, melyet Geneva Robertson-Dworet és Graham Wagner készített az Amazon Prime Video számára. A sorozat világa és cselekménye a Tim Cain és Leonard Boyarsky által kitalált, az eredetileg az Interplay Entertainment, jelenleg a Bethesda Softworks tulajdonát képező Fallout videojáték-franchise-on alapul. A főbb szerepekben Ella Purnell, Walton Goggins, Aaron Moten, Kyle MacLachlan, Moisés Arias, Xelia Mendes-Jones és Frances Turner láthatók.
Az Amazon 2020-ban vásárolta meg a játékok megfilmesítésének jogát, és még abban az évben júliusban be is jelentették, hogy Jonathan Nolan és Lisa Joy cége, a Kilter Films is közreműködni fog az elkészítésében a Bethesda Game Studios mellett. Az első három epizódot Nolan rendezte. Todd Howard, aki a játékok jogának a Bethesdához kerülése óta azok rendezője volt, vezető producer lett Nolan és Joy mellett. Az első epizód premierjére 2024. április 10-én került sor, Magyarországon egy nappal később magyar szinkronnal. Második évada 2025 decemberében debütált, a sorozat alkotóinak a harmadik évadig van szerződése.
Bemutatását követően a Fallout alapvetően pozitív kritikákat kapott, dícsérték a színészi játékot, a forgatókönyvet, a vizualitást, illetve a kánonhoz való hűséget. Kritikák általában véve a kánon bizonyos pontokon történő módosítását érték csak.
Áttekintés A sorozat egy alternatív valóság jövőjében játszódik, ahol az általunk ismert történelem nagyjából az 1950-es években más irányt vett. Egy retrofuturisztikus, az ötvenes évek esztétikáját és annak technológiáját a végletekig fejlesztő világban 2077-ben kitört a Nagy Háború, a nyersanyagokért vívott küzdelem miatt. Mindössze egy nap alatt sikerült a Földet radioaktív pusztasággá változtatni. A túlélők egy része az amerikai kormány közreműködésével épített menedékben vészelte át a csapásokat. A háború előtt a cégek legalább annyira hatalmasak, ha nem hatalmasabbak, mint a kormány, és motivációikon valamint elszántságukon mit sem változtattak a megváltozott körülmények.
2296-ban egy fiatal nő, Lucy MacLean elhagyja addigi otthonát, a 33-as Menedéket, miután egy esküvői ceremónia közben fosztogatók törnek be, és elrabolják az apját. Miközben úton van, egy ghúl fejvadász és egykori filmszínész, Cooper Howard is keresztezi az útját, ahogy az Acél Testvériségének egy ambíciózus kadétja, Maximus is - mindketten az Enklávé egy szökött tudósát keresik, mert a birtokában van valami, ami megváltoztathatja a világ sorsát. Kalandjai során rájön apja életének sötét titkára, és immár azért keresi tovább, hogy elszámoltassa. Cooper Howard ezalatt a családját igyekszik megtalálni, míg az Acél Testvérisége a saját belviszályain próbál úrrá lenni.
A cselekmény bizonyos pontokon a Nagy Háború előtt játszódik, ekkor általában Cooper korábbi életének részleteit láthatjuk, ahogy különböző frakciók megpróbálják a hírnevét kihasználva befolyásolni őt az apokalipszis bekövetkezését megakadályozandó.
Szereplők
Főszereplők
Lucy MacLean (Ella Purnell, magyar hangja Mikecz Estilla, gyerekként Luciana VanDette játssza): a sorozat főszereplője, a 33-as Menedék lakója, aki azért indul útnak, hogy megkeresse apját, akiről úgy tudja, hogy fosztogatók rabolták el. Mikor rájön az igazságra, immár azért van úton, hogy elszámoltassa. Maximus (Aaron Moten, magyar hangja Gacsal Ádám, gyerekként Amir Carr játssza): az Acél Testvériségének kadétja, akit a szervezet fogadott be gyerekként, miután Shady Sands felrobbantása után elárvult, s ezért azonosul céljaikkal. Később kiábrándul belőlük és a maga útját kezdi el járni. Cooper Howard / A Ghúl (Walton Goggins, magyar hangja Kaszás Gergő): a Nagy Háború előtt híres filmszínész volt, most pedig ghúl fejvadász, mogorva és cinikus alak, aki a családját keresi. Hank MacLean (Kyle MacLachlan, magyar hangja Csankó Zoltán): Lucy apja, a 33-as Menedék felvigyázója. Valójában a Nagy Háború előtt hibernált dolgozója a Vault-Tec-nek, aki folytatni akarja azt, amit annak idején elkezdtek. Norm MacLean (Moisés Arias, magyar hangja Baráth István): Lucy testvére, aki gyanakodni kezd a menedékek céljaival kapcsolatosan, és végül neki is vezető szerepben kell helytállnia. Dane (Xelia Mendez-Jones, magyar hangja Nagy Katica): az Acél Testvériségének kadétja, Maximus barátja. Barb Howard (Frances Turner, magyar hangja Pikali Gerda): Cooper Howard felesége, a Vault-Tec magas rangú alkalmazottja
Visszatérő szereplők
Betty Pearson (Leslie Uggams, magyar hangja Zsolnai Júlia): a 33-as Menedék új Felvigyázója Thaddeus (Johnny Pemberton, magyar hangja Molnár Levente): az Acél Testvériségének kadétja, Maximus barátja, aki egy baleset miatt lassan mutánssá változik. Woody Thomas (Zach Cherry, magyar hangja Elek Ferenc): a 33-as Menedék vezetőségének tagja Stephanie Harper (Annabel O'Hagan, magyar hangja Sipos Eszter Anna). Lucy közeli barátnője, a 33-as Menedék lakója, a sorozat kezdetén állapotos. Később a 32-es Menedék új Felvigyázója, aki sötét titkot őriz a múltjából. Chet (Dave Register, magyar hangja Szatory Dávid): Lucy unokatestvére, aki romantikus érzéseket táplál iránta, később pedig Stephanie férj-jelöltje lesz. Reg McPhee (Rodrigo Luzzi, magyar hangja Karácsonyi Zoltán): a 33-as menedék vezetőségének tagja Lee Moldaver / Kate Williams (Sarita Choudhury, magyar hangja Radó Denise): tudós, aki a Nagy Háború előtt a Vault-Tec ellen dolgozott, később pedig az Új Kaliforniai Köztársaság parancsnoka lett. Davey (Leer Leary, magyar hangja Dézsy Szabó Gábor): a 33-as Menedék lakója Quintus főpap (Michael Cristofer, magyar hangja Varga T. József): az Acél Testvérisége kaliforniai ágának vezetője Mr. Robert Edwin House (Justin Theroux, magyar hangja Viczián Ottó): a RobCo Industries vezérigazgatója a Nagy Háború előtt, később New Vegas ura. Rafi Silver játszotta a karakter dublőrét az első évadban, illetve a második évad elején. Xander Harkness (Kumail Nanjiani, magyar hangja Csőre Gábor): az Acél Testvérisége Nemzetközösségi ágának egyik megbízottja. Diane Welch (Martha Kelly): az Egyesült Államok szenátusának egyik képviselője a Nagy Háborő előtt.
Mellékszereplők
Matt Berry mint Sebastian Leslie és a Mr. Handy robotok hangja (magyar hangja Seder Gábor) Michael Esper mint Bud Askins és a "Brain-On-A-Roomba" robot (magyar hangja Hajdú Steve) Jon Daly mint kuruzsló (magyar hangja Vida Péter) Chris Parnell mint Ben, a 4-es menedék felügyelője (magyar hangja Kapácsy Miklós) Cherien Dabis mint Birdie, a 4-es menedék felszínen született lakója (magyar hangja Ligeti Kovács Judit) Dallas Goldtooth mint Charles Whiteknife (magyar hangja Sótonyi Gábor) Rose MacLean mint Elle Vertes, Lucy és Norm anyja Eric Barryman mint Lloyd Hawthorne Angel Desai mint Cassandra Hawthorne Mykelti Williamson mint Honcho, a fejvadász Cameron Cowperthwaite mint Monty, a fosztogató, aki Lucy vőlegényének álcázza magát Mike Doyle mint Bob Spencer Michael Emerson mint Dr. Siggi Wilzig, az Enklávé renegát tudósa (magyar hangja Gyabronka József) Michael Rapaport mint Titus lovag Dale Dickey mint Mama June, Filly boltosa (magyar hangja Pálos Zsuzsa) Neal Huff, mint Roger, egy ghúl Matty Cardarople mint Huey Glenn Fleshler mint Sorrel Booker Fred Armisen mint DJ Carl Erik Estrada mint Adam Michael Mulheren mint Frederick Sinclair Rachel Marsh mint Claudia (magyar hangja Csifó Dorina): a Vault-Tec kezdő dolgozója, az egyike a 31-es Menedékben lefagyasztottaknak Macaulay Culkin mint Lacerta legátus, Caesar Légiójának prominens tagja, későbbi új Caesar (magyar hangja Szalay Csongor) Ron Rerlman mint egy szupermutáns (magyar hangja Barbinek Péter) Clancy Brown mint az Egyesült Államok utolsó elnöke a Nagy Háború előtt
Epizódok 1. évad (2024)
2. évad (2025-2026)
Készítése Nem ez a sorozat volt az első kísérlet arra, hogy megpróbálják vászonra vinni a Fallout világát. 1998-ban létrejött az Interplay Films, az Interplay Entertainment saját játékainak megfilmesítésére alapított üzletága. 2000-ben bejelentették, hogy a Dark Horse Entertainmenttel koprodukcióban készül egy film. A forgatókönyvet Brend V. Friedman írta. A filmből végül nem lett semmi, és az Interplay Films is megszűnt. A forgatókönyv második változata 2011-ben kiszivárgott az internetre (elméletileg létezett egy harmadik is). Ez a történet az 1997-es Fallout cselekményének alapulvételével íródott, bár több helyen komoly módosításokat végeztek, így kanonikusnak nem lett volna tekinthető.
Miután a Bethesda megszerezte a Fallout-jogokat, többször is tervbe vették a megfilmesítést, azonban Todd Howard szerint egyik ötlet sem illett a játékok szellemiségéhez. A Bethesda marketingosztályának vezetője, Peter Hines 2015-ben figyelmeztetett is egy rossz adaptáció veszélyeire, és arra, hogy mi történne, ha egy rendező a saját ízlése szerint formálná azt - példaként felhozva a 2005-ös, rosszul sikerült Doom-filmet. Amikor Jonathan Nolan kereste meg őket azzal az ötlettel, hogy szeretne sorozatot készíteni a Falloutból, kisebb aggályaik voltak, ugyanis Nolan maga is a játékok rajongója volt, és határozott, pozitívnak mondható elképzelései voltak az adaptációról.
2020 júliusában jelentette be az Amazon MGM Studios, hogy Jonathan Nolan és Lisa Joy közreműködésével televíziós sorozatot készítenek a játékok alapján. Showrunnerként csatlakozott 2022 januárjában Geneva Robertson-Dworet és Graham Wagner, és azt is bejelentették, hogy az első részt Nolan rendezi majd. 2023 novemberében egy interjúban Todd Howard elmondta, hogy egy önálló történetet mesélnek el, mert nem akarták egyik korábbi játékot sem adaptálni.
A szereplőkről először 2023-ban kezdtek el információk kiderülni. Februárban bejelentették, hogy Walton Goggins játssza majd az egyik főszereplőt, a Cooper Howard nevű ghúlt, aki a Nagy Háború előtt színész volt, most pedig fejvadász. Márciusban jött a hír, hogy Ella Purnell alakítja majd a női főszerepet. Júniusban Kyle MacLachlan, Xelia Mendes-Jones és Aaron Moten, októberben pedig Sarita Choudhury, Michael Emerson, Leslie Uggams és Zach Cherry csatlakozását is bejelentették.
A forgatás 2022. július 5-én kezdődött, New Jersey-ben, New Yorkban és Utah-ban, de forgattak Namíbiában a Csontvázparton is.
A sorozat zenéit Ramin Djawadi szerezte, aki Inon Zur játékokhoz írt zenéiből inspirálódott. Egyes jelenetekben a játékokból vett hangeffekteket is felhasználták, továbbá a Fallout 3 menüjének zenéje is hallható egy ponton.
Az eredeti tervek szerint 2024. április 12-én, pénteken mutatták volna be a sorozatot, amit előrehoztak április 11-re, majd alig pár nappal a premier előtt április 10-ére, amerikai nyugati parti időzóna szerint este 6 órára - a magyar nézők szempontjából ez minimális jelentőséggel bírt, ugyanis 11-én hajnali 3-tól lettek elérhetőek az epizódok. A második évad utolsó két részével ugyanígy cselekedtek: az új epizódok eredetileg szerda éjfélkor érkeztek az Egyesült Államokban (Magyarországon szerda reggel 9 órakor), ezt tették át kedd este 6 órára. Ezzel párhuzamosan az első évad részeit átmenetileg ingyenesen megtekinthetővé tették a YouTube-on.
Fogadtatás A sorozat bemutatója után a Rotten Tomatoes kritikai oldalon 94%-on állt - valamennyi kritikus elismerte, hogy az adaptáció hű maradt a játékok szelleméhez, amelyet azok rajongói és az új nézők is egyaránt élvezhetnek.