Demény János (Budapest, 1915. szeptember 23. – Budapest, 1993. március 31.) magyar író, könyvtáros, zenei író, zenetörténész. A zenetudományok kandidátusa (1968), Erkel Ferenc-díj (1974). Elismert Bartók-specialista volt.

Életpályája Kezdetben jogi tanulmányokat folytatott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, ahol 1939-ben végzett. 1930–1938 között Wilheim Lajosnál tanult zongorázni a Fodor Zeneiskolában. Ezt követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zeneesztétikát és zenetörténetet tanult.

A második világháború után Kodály Zoltán javaslatára kezdett Bartók-kutatásba. Munkájának középpontjában Bartók Béla levelezésének elemzése állt. Több mint ezer Bartókhoz és Bartóktól származó levelet publikált. Bartók szülőföldjének helytörténetét is kutatta. Csáth Géza, Molnár Antal, Seprődi János és Veress Sándor munkásságáról is publikált írásokat. Főállásban a Posta- és Közlekedési Minisztériumban dolgozott szakkönyvtárosként, majd az ottani oktatási osztályon szaktanácsadóként.

Sírja a Farkasréti temetőben található (925-17. fülke).

Művei Fehér Buda. Az evangéliumi magyarság mítosza (1939) Bartók (tanulmány, 1946) Bartók élete és művei (1948) Bartók Béla. Levelek, fényképek, kéziratok, kották (összegyűjtötte, 1948) Bartók Béla levelei (összegyűjtötte, sajtó alá rendezte, 1951) Bartók Béla levelei. Új dokumentumok. 1-4. (sajtó alá rendezte, 1955-1965 Bartók Béla: Weg und Werk. Schriften und Briefe (Bonn-Budapest, 1957; 2. átdolgozott kiadás: 1972) Bartók Béla: Ausgewählte Briefe (szerkesztette, 1960) Bartók Béla, a zongoraművész (1968) Bartók Béla: Lettere scelte (szerkesztette, Milánó, 1969) Bartók Béla: Letters (szerkesztette, 1971) Csáth Géza: Éjszakai esztetizálás (esszék, szerkesztette, 1971) Bartók Béla levelei (szerkesztette, 1976) …Veress Sándor. Tanulmányok (Berlász Melindával, Terényi Edével, 1980) Rézkarcok hidegtűvel (esszék, 1985) Boëthius boldog fiatalsága (válogatás Molnár Antal leveleiből és írásaiból; szerkesztette, 1989)

Díjai

Erkel Ferenc-díj (1974) Munka Érdemrend arany fokozata (1985) Művészeti Alap Zenei Díja (1985)

Jegyzetek

Források Kortárs magyar írók

Fordítás

További információk Brockhaus-Riemann zenei lexikon. Szerk. Dahlhaus, Carl és Eggenbrecht, Hans Heinrich. A magyar kiadás szerk. Boronkay Antal. Budapest, Zeneműkiadó, 1983-1985. Díjasok és kitüntetettek adattára 1948-1980. Összeállította és szerkesztette: Magyar Józsefné. Kaposvár, Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár, 1984. Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Szerkesztette: Székely András. Budapest, Zeneműkiadó, 2. bővített kiadás, 1988. Magyar ki kicsoda 1990. Több mint 6000 élő magyar életrajza. Főszerkesztő: Hermann Péter, szerkesztő: Markóczy Mária. Budapest, Láng Kiadó–TEXOFT Kft., 1990. Magyar és nemzetközi ki kicsoda. Több mint 12 000 kortársunk életrajza. Főszerkesztő: Hermann Péter, szerkesztő: Pásztor Antal, Szalay Katalin, Szarvas Krisztina. Budapest, Biográf, 1991.

Magyar tudományos akadémiai almanach az …évre. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1861-1918, 1921, 1924-1943. 77 db. - 1973, 1986, 1991, 1997, 2001. Prominent Hungarians home and abroad. Ed. by Márton Fekete [Sárközi Mátyás]. München, Aurora, 1966.

Kategória:1915-ben született személyek Kategória:1993-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar könyvtárosok Kategória:Magyar zenetörténészek Kategória:Erkel Ferenc-díjasok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek